Sem traumatológus, sem ortopédsebész, sem kézsebész ilyen megtiszteltetésben még nem részesült.
A Magyar Tudományos Akadémia hosszú és gazdag történetében elsőízben avattak az MTA rendes tagjává egy mozgásszervi sebész orvost. Sem traumatológus, sem ortopédsebész, sem kézsebész ilyen megtiszteltetésben még nem részesült.
Szerdán kora délután egy „gombostűt se lehetett” leejteni az Akadémia Dísztermében. A hatalmas függönyök résein aranyló fénnyel bevilágító téli napsütés megvilágította az ünneplőbe öltözött idősebb és fiatalabb emberek, többnyire orvosok arcát. A Díszterem karcsú, hófehér kariatidái mosolyogva figyelték a gyülekező tömeget, akik nagy többségben férfiak voltak. Hiába, a traumatológia, de az ortopédia is igencsak férfias szakterület még. A műtéti megterhelés elviselése, a baleseti ügyeletek embert próbáló követelményei, a túlmunka, a váratlan helyzetekkel járó fizikai és lelki megterhelés, a mindennapos stressz magyarázza ezt a helyzetet, és nem egy arisztokratikus férfiklub íratlan szabályzata.
A terem elcsendesedik, kezdődik az egyszerűségében is méltóságteljes akadémiai protokoll. Dr Kosztolányi György professzor, az MTA Orvosi Osztályának Elnöke megnyitója és laudációja után megkezdődik a várva várt előadás, Prof. Dr. Hangody László akadémikusi székfoglaló előadása: „Az ízületi felszínkárosodások helyreállításának biológiai és endoprotetikus lehetőségei”.
Az előadás bevezető része a tudós saját életútjába beágyazott történet, hogyan fordult a fiatal, egyetemista kora óta a mozgásszervi sebészetnek elkötelezett orvos figyelme - az ortopédsebész, majd két év múlva a traumatológus szakvizsga megszerzése után - az emberi szervezet egyik nagy titka, az ízületi felszíneket borító porc felé. Ez a csodálatos szövet teszi lehetővé az ízületeink szabad mozgását, és a hatalmas terheléseket elviselve többnyire kitart az életünk végéig. Ha viszont megsérül vagy megbetegszik, akkor az emberi élet egyik legfontosabb jelensége, a mozgás kerül veszélybe, fájdalmassá válik és életterünk beszűkül. A probléma tehát két nagy orvosi szakterületet is érint, amelyek Magyarországon sokáig elkülönülve, egymással párhuzamosan fejlődtek. Hangody László szakmai sikereinek egyik pillére az a kivételes kiinduló helyzet, hogy az Uzsoki utcai Kórházban, szinte egyetlenként országunkban mind a traumatológiát, mind az ortopédiát egy osztályon művelték. Így a fiatal orvos egyszerre látta a balesetek következtében kialakuló, valamint a degeneratív ortopéd betegségek súlyos stádiumát jelentő porckárosodásokat. Ezen betegségek megoldása, meggyógyítása került az érdeklődése középpontjába.
Newtont idézve, azért ő is „óriások vállára állhatott”, mert a külföldi nagyságok mellett már korábban két debreceni professzor (Pap Károly ortopédsebész és Krompecher István anatómus) tudományos színvonalon foglalkozott a porc betegségeivel. Hozzájuk társult tanítványuk és egyikük utóda Módis László az anatómia és a szövettan professzora, aki Hangody számára sok éven át a legfontosabb partner, a szövettani vizsgálatok, elemzések pótolhatatlan szakembere. Támogatásával, szakmai segítségével lépett Hangody arra a szintre, ami a tudományos megalapozás, a gondosan megtervezett gyógyítás és az eredmények tudományos feldolgozása köré épült. Ez hozta meg a tudományos világ elismerését, és vezetett professzori, tanszékvezetői (SOTE) kinevezéseken át a Széchenyi díjig, számos szakmai és egyéb kitüntetésig.
A gyógyítás és a tudományos munka összehangolt művelése számos műtéti, technikai innovációt, a betegek gyógyítását segítő hasznos műszert és eljárást eredményezett. Az előadás során többször megemlítette a közelmúltban elhunyt Kádas István főorvos nevét, aki fontos partnere volt az új műtéti módszerek kidolgozásában. A hosszú, szépen illusztrált, rendkívül világosan és közvetlenül elmondott előadás végig lekötötte a hallgatóság figyelmét. Az utolsó „köszönöm a figyelmet” szó után a termet megtöltő hallgatóság, kollégák mindkét szakterületről, olyan hosszú, barátságot kifejező tapssal köszönték meg az előadást, amilyet én sok év óta nem hallottam. A gratulálók hosszú sora, a vidám beszélgetések, az egész feszélyezettség nélküli légkör jelezte, hogy nemcsak egy jeles tudóst, hanem egy szeretetre méltó, mindenkihez barátságos és segítőkész orvost ünnepeltünk az Akadémia patinás falai között.
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!