Ilyen jelentős, nagy méretű változás az intézményrendszer feladatmegosztásában, hatásköreinek változásában, vezetésében és irányításában még soha nem történt - dr. Szepesi András jegyzete.
Van az úgy, hogy a hagyományos üdvözlő fordulatok nem az jelentik, amire szánjuk őket. Ma a boldog szónál kevés alkalmatlanabb jelzőt tudnék írni, ami az egészségügy helyzetét illeti. Érezhette ezt a köztársasági elnök is, aki igyekezett a társadalom elismerését, háláját és köszönetét interpretálni az új esztendő első perceiben.
Újévi koncert
Valami ilyesmit üzent a Kék Duna keringő előtti hagyományos beszédében Riccardo Muti, a világhírű karmester, amikor a járványt, az egészséget és a küzdelmünket érintette. Annus terribilis, rettenetes esztendő, mondta olaszos angolságával a tavalyi évre, és mindenki tudta, mire gondol.
A Bécsi Zeneegyesület Aranyterme fantasztikus látványt nyújtott. Évtizedek óta nagy kedvvel nézem-hallgatom az Újévi koncerteket, a terem tobzódó-burjánzó arany díszítését hihetetlen mennyiségű virággal kiegyenlítő látvány gazdagságát. A Strauss-családra alapozott, hagyományos, de azért mindig újat is mutató programot, az időnként változó karmester óriásokat, most éppen a 79 éves maestro Muti finom gesztusait, metakommunikációját. A tisztán átszellemült zenész arcokat, az európai karakterek csodálatos gazdagságát, közöttük, ahogyan ma is, mindig van néhány kiváló magyar zenész.
De most a 2000 főt befogadó hatalmas terem teljesen üres volt. Sehol a megszokott lelkes közönség, Bécs és Ausztria „krémje”, sehol egy politikus, diplomata, osztrák és világpolgár, celeb. 7000 bejelentkezett néző interneten keresztül tapsolt, sok tízmillióan a képernyők előtt ültek. A zenészek maszk nélkül, nyilván gondosan szűrve, de azért a veszélyeket is vállalva. Muti mester szépen formulázta, hogy a kultúra, a zene nélkül nincs közösség, az ő missziójuk, hogy segítsenek túlélni ezt a hatalmas emberi válságot. Megható volt látni, hogy ezerszer begyakorolt mozdulatok, gesztusok törnek meg a rendkívüli helyzetben, fél meghajlás az üres terem előtt, a szépen eljátszott szám végén megtörik a lelkes, köszönő, hagyományos kézfogás a koncertmesterrel, megáll a kinyújtott kéz levegőben, és valamilyen suta gesztusban oldódik fel a mozdulat.
Mindeközben a magyar egészségügyben
A hol vidáman, hol szomorúan áradó zene ölelésében sem tudtam elszakadni azoktól a gondolatoktól, hogy rengeteg kollégámnak most esélye sincs pihenni, zenét hallgatni. 1500-2000 mentős, tízezer ápoló és kisegítő, legalább ezer orvos van szolgálatban, hogy az 5648 kórházban ápolt, 401 gépi lélegeztetett beteg mellett minden sérült és egyéb sürgős beteg ellátása a lehetőségekhez képest biztonságosan megtörténjen.
A napi 130 vagy több áldozat, akik minden erőfeszítésük ellenére a kezeik között halnak meg. Akiknek pár perce, pár órája még élő arca, személyisége, érzelmei voltak, féltek és próbáltak kommunikálni. Tisztelt Olvasóim, a nem egészségügy dolgozóknak mondom, a többiek tudják: ezt nem lehet megszokni. Ezt nem lehet közömbösen szemlélni. Egy kicsit mindenkivel „vele halnak” a kollégák. Meglátszik ez a korai betegségeinken is. Ilyen tartósan kifeszített állapotban még soha nem volt a magyar egészségügy. A járvány trendje néhány nap óta enyhülő tendenciát mutat, de hogy a csökkenés tartós lesz-e, vagy ezen a szinten stagnál, az a következő napokban fog eldőlni. A karácsony körüli nagy mozgások, az egy éjszakára felfüggesztett kijárási tilalom hatásai még kérdőjelekként tornyosulnak előttünk.
Vakcina
Egy kis fény azért felvillant előttünk, az első engedélyezett COVID19-ellenes vakcinaszállítmányok beérkeztek, és a rendszer becsületére mondva azonnal elkezdődött az első vonalban dolgozók oltása. Ha ez gyorsan és széles körben folytatódik, akkor legalább az ő köreikben 3-4 hét múlva kb. 80%-os, majd újabb 4 hét múlva 95%-os védettségre számíthatunk. Ez lesz az első, igazi, őszinte felsóhajtásunk pillanata. Legalább a minket védők nagyobb biztonságban lesznek. Közben meg fog kezdődni az egyéb veszélyeztetett csoportok immunizálása, egyfelől a közösségi ellátást végzők (pedagógusok, rendőrök, tömegközlekedés, közélelmezés stb. dolgozói), és a nagyon veszélyeztetett lakossági csoportok, az idősebbek, a krónikus betegek oltása. Ez pillanatnyilag még több mindentől függ, a vakcinák típusaitól, engedélyezésétől, a valóságos mennyiségek beérkezésétől. Ma este az örömhangokon kívül erről nincs több információ, legfeljebb annyi, hogy az ellentmondásos kommunikáció miatt sok a bizonytalanság. Még az egészségügyi dolgozók között is.
Azért ebben rendet kellene vágni, kedves kormány. Mert más erre nem képes, nincs elég információja és ereje hozzá. Az orosz Szputnyik vakcina lesz az egyik első áldozata a rossz informáltságnak, mert minden szorongó „szakértő”, ellenzéki politikus, ezen veri el a port, holott még sem a kipróbálása, sem az EU-minősítése sem fejeződött be. Erre a külügyminiszter mérgében mond valami orbitálisat, hogy a magyar lakosságot évtizedek óta szovjet vakcinákkal látják el! Na, pont így nem szabadna érvelni. Ha valamelyik tanácsadója mondta ezt neki, akkor azonnal rúgja ki a tanulatlan frátert. Ha személyesen találta ki, akkor menjen el gyónni és kérjen feloldozást…
Magyar vakcina!
Ugyanis Magyarországot a világon az elsők között 1924 óta (nem tévedés!) saját készítésű vakcinákkal látják el. Ekkor hozta létre a Phylaxia oltóanyaggyárban Johan Béla a Humán osztályt. Már gyakorlott patológus főorvosként 1923-24-ban Rockefeller ösztöndíjjal az USA közegészégügyét, majd a nyugat európai országok oltóanyaggyártását tanulmányozta. 1925-ben megalapította az Országos Közegészségügyi Intézetet, amelyet 1935-ig vezetett, majd a Belügyminisztérium közegészségügyért felelős államtitkáraként is az egyik legfőbb feladata a lakosság fertőző betegségek elleni komplex védelme volt, aminek az egyik fő eleme az immunizálás. 1945 után még szerepe volt a Humán Oltóanyaggyár elindításában, a hazai Penicillin gyártás megkezdésében.
Egyetlenegy kivételtől eltekintve, ami a gyermekbénulás elleni Sabin-cseppeket jelentette 1955-58 között – tehát nem injekciós immunizálásról beszélünk –, szovjet vakcina nem került a magyar lakossághoz. Nem azért, mert nem volt szovjet vakcina a saját országuk ellátására, hanem azért mert nekünk egyáltalán nem volt rá szükségünk!
Az már az orvostörténészek és gazdaságtörténészek komoly feladata lesz, hogy sok egyéb hasonlóan vitatható kérdés között megvizsgálják, hogy miért éppen a demokratikus rendszerváltást követő politikáknak esett áldozatul a magyar oltóanyaggyártás nagy része, és váltunk önellátóból importra szoruló országgá. Nyilván, szerepet játszott ebben is a pénzhiány, a modernizáció könyörtelen szükségessége.
Ám annak – számomra nagyon fontos – nyílt elismerése, hogy itt valamit sürgősen tenni kell: a kormány néhány napja bejelentette, a Debreceni Egyetemmel együttműködve, komoly befektetéssel, oltóanyag gyártó kapacitást fog létrehozni a jelentős gyógyszergyári hagyományokkal rendelkező cívis városban. És ennek nagyon örülök! Nehéz megmondani miért, de valamennyi bizalmatlanság, szorongás az oltásokkal szemben mindig volt. Most talán még a szokásosnál is több van. Számos gondunk ellenére ezt is be kellene tenni a nagyon komolyan megoldandó feladatok dobozába. Jól látszik, hogy tragikus tévedés ezt a témát is politikai harci tereppé tenni. Még ma is hallottam vezető (nem kormánypárti) politikust nyilatkozni, szakszerűtlen volt. Ha egyszer kormányra kerül, majd ő is megélheti, hogy ebben a kérdésben az alagút végén felvillanó reményt keltő fény nem más, mint a szembejövő gyorsvonat…
Jó dolgok
Persze, jó dolgok is történtek, amióta 2020. december 19-én elköszöntem a Tisztelt Olvasóktól. Szenteste megjelent a lejárt szállítói tartozások kifizetését lehetővé tevő jogszabály. Az ünnepi pihenésre készülő gazdasági vezetők, pénzügyes munkatársak körében riadót rendeltek el, hiszen december 30-ig kellett több 10 milliárd forintnyi tartozást szigorú szabályok között a Kincstár felé elszámolhatóvá tenni. Ez akkor is hatalmas és stresszes feladat, ha már hetek óta készültek rá. Tavaly ilyen idő tájt szinte hetente írtam arról, hogy ebből nagy baj lesz. A járvány kellett hozzá, hogy kiderüljön, a konszolidáció elhúzódása miatt a kórházakból rengeteg felszerelés és tartalék készlet hiányzott, amikor a veszélyhelyzet kitört. Örülök, hogy ez most nem húzódott tovább, bár ennek az volt az ára, hogy sok száz családnál felborult az ünnep ritmusa, mert az érintett szakemberek alaposan meg lettek terhelve. További bölcs döntés, hogy ötmillió forintra emelték a saját beszerzések keretét, mert az ez alatti beszerzési tervek engedélyeztetése folyamatos feszültséget okozott az intézetek működtetésében.
Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága helyettes államtitkárává nevezték ki Dr. Kóti Tamást. Egészségügyi menedzseri és szakközgazdászi végzettséggel rendelkező orvos, aki dolgozott az OEP-ben, vezetett rendelőintézeteket, aktív szakmai-közéleti tevékenységéről is ismert. Az elkövetkező hónapok feladatait tekintve lesz munkája bőven.
A két ünnep között Pintér Sándor miniszter úr jóváhagyta az OKFŐ szervezeti és működési szabályzatát. Ennek ideje volt, mert az alapító jogszabály az ÁEEK eddigi feladatain túl olyan sok feladatot, jogot és hatáskört ruházott rájuk, aminek teljesítése számukra embert próbáló feladat, a gyógyító ellátás intézményei és szakmai egységei számára sorsfordító kérdés lehet.
Hogy ez egyáltalán nem vicc, az a folytatásban rejlik. Azon túl, hogy néhány kérdésben finomítottak rajta, a „jogállási törvény” illetve a végrehajtási rendeleteinek megvalósítása lett a fő feladat. Már azt gondoltam, lesz egy kis nyugalom, amikor december 29-ről 30-ra virradó éjszaka „megdördült az ég”, és a változások szelét figyelő újságíró kollégák monitorján megjelent a friss Magyar Közlöny, kilenc új jogszabállyal.
Atomvillanás az intézményrendszerben
Nagyjából 50 évet látok át személyesen a magyar egészségügy történetéből, ezért le merem írni, hogy ilyen jelentős, nagy méretű változás az intézményrendszer feladatmegosztásában, hatásköreinek a változásában, vezetésében és irányításában még soha nem történt. Pláne nem ilyen rövid idő alatt.
A társadalmi-gazdasági rendszerváltozás során az egészségügy az OEP létrejöttétől az 1997-es egészségügyi és társadalombiztosítási törvényekig hét év alatt változott, nagyon sokat. 2011-2012-ben jelentős változás volt még az intézmények többségének állami igazgatás alá helyezése, az önkormányzati igazgatás megszűnése. De ezek a változások csak lassan és „szervesen” alakultak, országos izgalmat kevéssé keltettek, a lakosság számára kevéssé voltak észlelhetők. A 2006-2008 közötti változások (intézménybezárások, háziorvosi, kórházi napidíj fizetések stb.) nagy izgalmakat keltettek és politikai következményekkel is jártak.
Az egészségügyi fizetések – benne az orvosok európai átlagban is a legrosszabbak közé tartozó szintje – 30 évig alig változtak. A hálapénzrendszer sokat emlegetett és szidott „intézményét” nem számolta fel senki. A rendszer hozzáférhetősége nem javult, az intézmények „betegbarát” működése szintén nem javult sokat. Miközben az infrastruktúra, a technikai felszereltség az elmúlt évtizedben rengeteget fejlődött.
Még csak három nap telt el az atomvillanás óta: egyelőre a hatalmas jogszabálytömeg feldolgozásánál, értelmezésénél tartunk. A jegyzet környezetében erről már több cikk olvasható. Hiányzik még az átfogó koncepció, a „mesterterv” megismertetése. Sok idő nincs erre, mert elképesztő mennyiségű konkrét feladat jelenik meg, egyelőre jogi nyelvezetben.
Nem akarok év elején mindjárt jóslatokba bocsátkozni, mert megfelelő tervek, időzítések, a megvalósítást felelősen és emberségesen végző adminisztráció akár jó eredményeket is hozhat. Aki már látott közelről ilyen rendszer átalakítást, az tudhatja, mennyi buktató rejlik a bonyolult feladatok összehangolásában, az ellátást végzők, a szervezők edukálásában, és a lakosság közérthető tájékoztatásában.
És a legnagyobb nyitott kérdés: az időzítés. A COVID-járvány ellátási feladatait végző, pillanatnyilag végletekig leterhelt szakemberek, akik a mai betegszámok mellett minden erejüket és tartalékukat latba vetve küzdenek, hogyan fogják fogadni és teljesíteni a további feladatokat?
Mit kívánhatok a gyógyítóinknak a boldog szót behelyettesítve?
Erőt, fizikai és lelki egészséget az értünk folytatott küzdelem elbírásához.
Tiszteletet, szeretetet azoktól, akik tudják és tapasztalják, mit tesznek értünk.
Reménységet, hogy erőfeszítésükhöz arányos és méltányos lesz az a sok változás, ami itt készülőben van…
VÉDD AZ EGÉSZSÉGÜGYET!
TÁMOGASD AZ EGÉSZSÉGÜGYET!
MINDEN ÁRON KERÜLD EL A FERTŐZÉST, AMÍG A VÉDŐOLTÁS HATÁSA BE NEM KÖVETKEZIK!
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!