Lehet, hogy egy ilyen járványveszély kell ahhoz, hogy minden politikai oldal felismerje, az egészségügy nem jó harci terep a pártoknak.
Harcban az ország- címmel jelent meg egyik laptársunk, így jelezve, hogy nagy veszélyre kell készülnünk. A nyilatkozó „se piskóta”, egykori egészségügyi miniszterünk, a Magyar Kórházszövetség és az Egészségügyi Menedzserklub egykori elnöke, az egyik legtapasztaltabb magyar egészségpolitikus, aki higgadt, kiegyensúlyozó, konszenzus teremtő tevékenységéről ismert. Persze, „eláruljuk” a Tisztelt Olvasóknak, a címet mindig a főszerkesztő adja, ahhoz még az újságírónak is kevés köze van. Ez stratégiai kérdés „el kell adni” a lapot. Nem biztos, hogy maguktól találják ki, hiszen 2 napja Irán legfőbb vallási és politikai vezetője Ali Hameini ajatolláh is azt találta mondani: az ország hadban áll a koronavírussal.
Amikor e sorokat írom, Magyarország még érdekes helyzetben van. Négy nálunk élő fertőzött személy közül 3 iráni és egy angol (brit) állampolgár. Persze ez csak véletlen, és nem sokáig fog így maradni. Használjuk ezt a pillanatot arra, hogy néhány dolgot végiggondoljunk. Egy ilyen fenyegető veszélyhelyzet összefogást követel. Nem egyes csoportoktól, nem egyes pártok tagságától és szimpatizánsaitól, hanem mindenkitől. Ha kirobban a járvány, a leggazdagabbak se tudnak elbújni előle. Nem tudnak elmenekülni a világ legszebb helyeire se, mert vagy ott is veszélyben lesznek, vagy már nem engedik be mindenhová az idegeneket. De egy világjárvány elől nem lehet elbújni. Védekezni viszont lehet, okosan, szakszerűen, egymást segítve.
Mindenkinek megvan a szerepe, az egyéni megelőzéstől a lakóközösségek, települések intézkedésein át a kormányig. A legnagyobb nyomás a kormányra fog nehezedni. Neki kell biztosítani a feltételeket, a szabályozást (rendkívüli állapot) az operatív irányítást és az ellenőrzést. Gyakorlati tapasztalatuk ilyenben nincs, de a felkészülésből, a szervezésből és a kommunikációból most vizsgázni fognak.
Az elmúlt 102 évben volt néhány tragikus tapasztalat és volt néhány közös siker is. A hírhedt „spanyolnátha” védtelenül érte a világot, és több áldozatot szedett, mint a „nagy háború”.A gyermekbénulás 40 évvel később ugyanúgy végig söpört a világon, de hamar meglett a gyógyszer (előbb a Sabin cseppek majd a védőoltás) de már megjelentek a megelőző közegészségügyi intézkedések és ezek már a háború után éledező Magyarországon is sikeresek voltak. Miskolci kisgyerekként emlékszem a lakásunkban kialakított karanténra, a szomszéd kisfiú betegségére, akit sikoltozó mentőautó vitt a „vastüdő” életmentő segítségéhez (túlélte, egészen minimális, rehabilitálható bénulásokkal). A közelebbi múltban is volt néhány fenyegetés, malária, AIDS, SARS, madárinfluenza, Afrikában Ebola, de a fejlett országok tudományos erőfeszítései, gyógyszer- és biotechnológiai ipar és ugyan végül említem, de a legfontosabb, az emberi tényező eddig mindig megnyerte a csatát. Vagy legalább is békét, valamilyen egyensúlyt tudott teremteni.
Nagyon nagyra becsülöm a katasztrófavédelem, a katonák, rendőrök, közlekedési dolgozók, pedagógusok, médiában dolgozó szakemberek és pláne a hősiesen segíteni akaró civilek erőfeszítéseit, de itt szeretnék nyomatékosan szólni az egészségügyi dolgozókról, orvosokról, nővérekről, ápolókról, asszisztensekről, gazdasági-műszaki szakemberekről és a mellettük dolgozó kisegítőkről. Nem kérdés, ilyenkor a róluk gyakran megfeledkező társadalom figyelmének középpontjában kerülnek. Gyertek, segítsetek, mentsetek, gyógyítsatok, ápoljatok, hiszen ez a dolgotok, erre „esküdtetek”! Nem kérdés, tenni fogják a dolgukat, szinte mindig túlórázva, magukat nem kímélve, családjukért, szeretteikért aggódva, de helytállnak. Nem gondolnak fizetségre, elismerésre, a saját egészségükre, csak a betegekre, a feladatra, a segítségre. Ezt a furcsa lelkiállapotot csak az ismerheti, aki már dolgozott ilyen helyzetben. Idősebb, egykori traumatológusként sokszor felhívtam a politikusok és a közvélemény figyelmét, hogy ezzel nem szabad visszaélni. Most csak azt ígérhetem, hogy erről még sokszor fogok írni.
De most koncentráljunk a tennivalókra, használjuk ki azt a pár napot, ami egy esetleges járvány kirobbanásáig tart.
1) A lakosság tájékoztatása a megelőző intézkedésekről, minden csatornán, minden erővel. Az okos információs táblákat minden eszközzel sulykolni kell. A WHO honlapján több ilyen található, ezeket nyugodtan lehet használni. Az Országos Mentőszolgálat pedig kiváló infografikát készített.
2) A lakossági védőeszközök hozzáférhetővé tétele. Kézfertőtlenítőt minden közösségi térbe, de az egyes emberek otthonába is! A nagyon gyenge védelmet nyújtó, ráadásul elégtelen mennyiségű (kb. 3 órán át használható) sebészi maszk mellett FFP2 és FFP3 maszkokra is nagy tömegben lesz szükség. Ezeket be kell szerezni, és a célszerű szétosztásról gondoskodni kell.
3) A vírus diagnosztizálására ma még elégnek tűnik 1-2 laboratórium. Lehet, hogy napokon belül tucatnyira lesz szükség az országban, mert éppen a karantén intézkedések, de az ellátás hatékonysága miatt sem lehet minden mintát egy helyre szállítani. Ezt az Operatív Törzs ma még egy mozdulattal el tudja intézni.
4) A Szent László Kórházon kívül kijelölt ellátó helyeknek (első vonalban a nagyobb kórházak infektológiai osztályai), de nagyon gyorsan a teljes egészségügyi rendszerben el kell terjeszteni (kellő mennyiségben!) az egyéni védőeszközöket (FFP3 maszk, védőszemüveg, kesztyű, egyszer használatos ruházat stb). Ebben nincs kompromisszum. De ki kell terjeszteni a figyelmet a gépi lélegeztetésre alkalmas intenzív osztályok szakember és lélegeztető gép kapacitására is. A megmenthető betegek számára ez az elkerülhető halálozás fegyvere, záloga. Apám valahogy túlélte a Don-kanyarba kiküldött magyar hadsereg pusztulását. Haláláig emlegette keserűen, hogy megfelelő ruházat, élelmezés és megfelelő fegyverek nélkül állították a többnyire gyalogos katonákat a 40 fokos hidegben a tankhadosztályokkal szemben. Ha itt valóban komoly járvány lesz, akkor ez a történelmi hasonlat nagyon komoly veszélyt üzen. Minden érintett vegye nagyon komolyan.
5) Határozott, egyértelmű szakmai irányítás kell, megfelelő kommunikációs csatornák kialakításával a háziorvostól a kórházi rendszeren át az Operatív Törzsig. Ez valóban katonai szervezést, precíz tervezést, a feltételek teljes körű biztosítását követeli meg. Remélem, hogy elég nagy a fenyegetés ahhoz, hogy az adósságállomány miatt vádlottak padjára ültetett kórházigazgatókat hagyják azzal foglalkozni, ami a dolguk: ez esetben a katasztrófahelyzetre való minél jobb felkészülésre. Ők azok a parancsnokok, akik a bekövetkezett betegségek gyógyítását, minél több élet megmentését célzó szervezeteket felelősséggel és biztonsággal kell hogy vezessék. Ha valóban kitör egy járvány, akkor a kapacitások átállítása, a halasztható betegellátás kényszerű korlátozásai miatt az eddig se túl jól működő, HBCS alapú, TVK-val korlátozott finanszírozási rendszer fenekestől fel fog borulni. Ilyen helyzetekre egyszerűen nem alkalmas. Csak szerényen üzenem az ÁSZ ezzel foglalkozó szakembereinek, kezdjék modellezni a várható helyzeteket, akár intézményi és szakmai mélységekig. Mert a lineáris, fűnyíró elven működő módszerek alkalmatlanná válnak. Mert baleset, infarktus, stroke és még számos dolog a járvány tombolása közepette is lesz. Sok más betegség pedig halasztódik. Itt nagyon sok kérdés vár még válaszra: például a progrediáló (súlyosbodó) daganatos betegekkel mi történik járvány idején?
6) A járvány idején (és majd azon túl is) különleges figyelmet kell fordítani az egészségügyi ellátást végző szakemberekre. A vár ereje nem a falakban, hanem védők szívében van, mondta állítólag Dobó István. A várat most az orvosok és az egészségügyi dolgozók védik, a saját parancsnokaik vezetésével. Mindannyiunk érdekében, ezt ne feledjük.
7) És most hallgasson el a politikai csatazaj. A miniszterelnök is, a hazai ellenzéki pártok némely vezetője is ezt már említette. De lehet, hogy egy ilyen járványveszély kell ahhoz, hogy minden politikai oldal felismerje, az egészségügy nem jó harci terep a pártoknak. Ha ezt a bonyolult szakterületet 30 év alatt nem sikerült pártpolitikai alapon konszolidálni és egy hosszú távú megegyezéssel stabilizálni, akkor a járvány óráiban, az ideig óráig karanténba kerülő szakértők és politikusok elgondolkodhatnak ezen. Most fogadják meg, hogy az országunk kultúrájához, gazdasági fejlettségéhez illő és igazodó egészségügyi rendszert fognak együtt kialakítani. Egy Magyarországot fenyegető világjárvány előestéjén ezt üzeni nekik a benne küzdő orvosok és egyéb szakemberek óriási többsége.
fotó: Hetek c. lap címoldala
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!