Marshall Rosenberg, az erőszakmentes kommunikáció (EMK) megalkotója szerint a békés párbeszéd alapja, hogy tényt mondunk értelmezés helyett, és a másik fél minősítését kihagyva beszélünk saját érzéseinkről.
Az erőszakmentes kommunikáció nem a konfliktusok elkerüléséről, hanem a félreértések és érzelmi eszkalációk megelőzéséről szól. Marshall B. Rosenberg amerikai pszichológus az erőszakmentes kommunikációt (EMK) olyan szemléletként dolgozta ki, amely segít felismerni, mi történik valójában egy konfliktushelyzetben – bennünk és a másik emberben. Kiindulópontja az volt, hogy a viták jelentős része nem a tényleges eseményekből, hanem azok értelmezéséből, minősítéséből fakad. Az EMK ezért élesen különválasztja a megfigyelhető tényeket az azokra adott gondolatoktól és ítéletektől, és arra tanít, hogy a kommunikáció során elsősorban ezekhez a tényszerű elemekhez térjünk vissza.
Megfigyelés, érzés, szükséglet, kérés
A szakirodalomban az erőszakmentes kommunikációt olyan modellként írják le, amely a megfigyelés, érzés, szükséglet és kérés négy egymásra épülő elemén keresztül segíti a kapcsolatokban kialakuló empátiát és együttműködést. Rosenberg hangsúlyozta, hogy az érzések önmagukban nem hibák vagy gyengeségek, hanem fontos jelzések arról, hogy valamely alapvető szükségletünk kielégült-e vagy sem. Amikor valaki a másikat hibáztatja vagy minősíti, valójában saját szükségleteiről beszél – csak éppen indirekt, sokszor támadó formában. Az erőszakmentes kommunikáció célja ennek a rejtett üzenetnek a felszínre hozása, anélkül hogy a másik fél védekezésre kényszerülne.
Az ünnepi időszak különösen próbára teheti ezt a szemléletet, hiszen a fokozott elvárások, a régi családi minták és a fáradtság könnyen kiélezik a konfliktusokat. Rosenberg szerint ilyenkor különösen fontos, hogy ne „igazságot” akarjunk tenni, hanem jó kapcsolatban maradni: kimondani, mit érzünk, mire lenne szükségünk, és konkrét, teljesíthető kéréseket megfogalmazni. Az EMK nem azt ígéri, hogy minden vita megszűnik, hanem azt, hogy a párbeszéd kevésbé lesz romboló, és nagyobb eséllyel vezet valódi megértéshez – még feszült helyzetekben is.
"Milyen szépen megsült a pulyka. Reméljük nem száradt ki a hús!"
Lássunk egy példát: egy rokon tálalás előtt kimegy segíteni a konyhába a háziasszonynak, és szokásához híven burkolt kritikát fogalmaz meg az étellel kapcsolatban. Mondjuk valahogy így: "Jaj, már megint ennyit vesződtél a desszerttel, pedig tudod, hogy úgyis a gesztenyepüré a kedvencünk. És milyen szép ropogós lett a pulyka! Reméljük nem száradt ki a hús, mint a múltkor."
Ha ez a kapcsolat fontos a háziasszony számára, akkor nem szerencsés elfojtani azokat az érzéseket, amelyeket ezek a megjegyzések kiváltanak belőle. Ugyanakkor az sem vezet előre, ha visszaszúr, vagy nyíltan elküldi a rokont melegebb éghajlatra. Az erőszakmentes kommunikáció szerint ilyenkor az segít, ha saját élményéről beszél: elmondhatja például, hogy nagy szeretettel készült az ünnepi menüvel, és a desszertre, valamint a tavalyi ételre tett megjegyzések egyszerre tették szomorúvá és feszültté.
Hozzáteheti azt is, hogy számára igazi karácsonyi ajándék lenne, ha a fáradozását értékelnék, majd konkrét kérést fogalmazhat meg: megkérheti, hogy a rokon tartózkodjon az étel minősítésétől, és fogyassza el jóízűen, ami az asztalra kerül. Mindezt érdemes higgadt stílusban előadni, hiszen a hangnem és a nonverbális kommunikáció könnyen átszínezheti a mondanivalót, és akár az ellenkező hatást is kiválthatja.
Így alkalmazd az erőszakmentes kommunikációt ünnepi helyzetekben:
- Maradj a tényeknél. Írd le magadban (vagy ki is mondva) azt, ami ténylegesen elhangzott, értelmezés és minősítés nélkül. Például: „A desszert és a tavalyi étel is szóba került.” Ez segít megállítani az automatikus sértődést vagy visszatámadást.
- Ne vádolj, érzésekről beszélj. Mondd el, milyen érzéseket váltott ki belőled a helyzet: szomorúságot, feszültséget, csalódottságot. Az érzések kimondása nem támadás, hanem információ a másik fél számára arról, mi zajlik benned.
- Fogalmazz meg konkrét kérést. Ne általános elvárást, hanem egyértelmű, teljesíthető kérést mondj ki. Például: „Azt kérném, hogy ne minősítsd az ételt, hanem egyszerűen élvezd velünk az ünnepet.” Ez irányt ad a beszélgetésnek, és csökkenti a további feszültséget.
Mindez nem egyszerű feladat, és az sem biztos, hogy a másik fél úgy reagál rá, ahogyan reméljük. Mégis érdemes megpróbálni erőszakmentesen kommunikálni, hiszen mindannyian arra vágyunk, hogy őszintén és megértéssel forduljanak felénk a hozzátartozóink. A legtöbbet akkor tehetjük ezért, ha mi magunk kezdjük el ezt a hozzáállást – még akkor is, ha a hatása csak idővel válik láthatóvá. Töltekezésül pedig adjuk meg saját magunknak is, amire szükségünk van.
Ha érdekel, milyen hatással van a társasjátékozás testi és lelki egészségünkre bármely korosztályban, ezt a cikket ajánljuk.
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!