Az elhízást ma már betegségként tartják számon, mert önmagában kóros folyamatokat indít el a szervezetben. Ami még nagyobb gond, hogy ezek az elváltozások más krónikus, sokszor az életet veszélyeztető kórképekhez vezetnek. A daganatos megbetegedések is ezek közé tartoznak. Prof. dr. Dank Magdolna, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója a téma tudományos hátteréről, a kockázat mértékéről és a megoldási lehetőségekről adott lapunknak interjút.
A szervezetben az elhízás krónikus gyulladást indít el, amely önmagában számos betegség kialakulásában játszhat szerepet. Megváltozik az inzulintermelés, a zsírszövet hormonális és anyagcsere-funkciója. Mindez jelentősen növeli a szív-, és érrendszeri betegségek és a pre-diabétesz – inzulinrezisztencia – kockázatát, ezért hívjuk ezeket a betegségeket az elhízás társbetegségeinek. Mindezeken túl pedig sajnos az daganatos betegségek kialakulásában is nagy szerepet játszik az elhízás – a világon évente több, mint 500.000 beteg daganatának hátterében oki tényezőként az elhízás is jelen van. Összesen 13 daganattípus esetében találtunk egyértelmű összefüggést a rák és az elhízás között.
Többek között a következő ráktípusokkal hozható összefüggésbe az elhízás:
Az elhízás következtében megváltozott zsírszövetben olyan anyagok szabadulnak fel, amelyek kedvező körülményeket teremtenek a daganatok kialakulásához. A szintén módosult hormonelválasztás is elősegítheti daganat kialakulását – az ösztrogén szerepe nem csak a hormonfüggő emlőrák-, hanem a vastagbélrák kifejlődésében is tetten érhető. Szoros kapcsolat van az elhízás, a gyulladás és a mikrobiom között, ez is elősegítheti a vastagbélrák vagy májrák kialakulását. Az elhízás következtében sokszor kialakuló zsírmáj és a májból kiinduló elsődleges májrák kialakulása között is szoros kapcsolatot írtak le. Különösen az úgynevezett zsigeri zsír az, ami nagyon káros lehet, ha ezt sikerül csökkenteni, akkor mérsékelni lehet a tumor kialakulásának rizikóját. Van egy paradoxon is, mely szerint a túlsúlyos nők petefészek karcinómája jobb lefolyású, mint normál testsúllyal élő társaiké, de ez persze nem azt jelenti, hogy a betegség kialakulásával szemben is védelmet nyújtana a túlsúly.
Az előrejelzések szerint 2030-ra a gyermekkori és a felnőttkori elhízás és túlsúly egyaránt jelentős mértékben nő, így sajnos az ezzel összefüggésbe hozható daganatos betegségek ellátásával is egyre többet kell majd foglalkoznunk.
Posztmenopauzában sok nő küzd testsúlygyarapodással, de ha valakinek ebben az időszakban sikerül elérni – nem két hónap, hanem 1-1,5 év alatt – egy 10 %-os testsúlycsökkenést, akkor 50 %-kal tudja csökkenteni az emlőrák kialakulásának a kockázatát, és ugyanez igaz a férfiak esetében a prosztatarák vonatkozásában. A férfi felnőttkor folyamatában egy 20 kg-os túlsúly felszedése a prosztatarák kialakulásának rizikóját 20-30 %-kal növeli.
A diagnózist követően nem ritka, hogy a páciens és hozzátartozói erőltetett súlynövekedést szeretnének látni, mondván, hogy legyen miből fogyni a terápia idején. Ennek az a következménye, hogy – a mellrák és a prosztatarák bármely stádiumában legyen érintett a páciens – rosszabb lesz a betegség kimenetele. Sokáig azt gondoltuk, hogy azzal a zsírsejtszámmal éljük le az életünket, amellyel megszülettünk. Ma már tudjuk, hogy ez nem igaz – a zsírsejtek száma gyarapodhat hirtelen és jelentős hízás során, és sajnos a zsírsejt hatszorosára képes növelni a térfogatát. A zsírsejt memóriája kódolja a nagy térfogatot, és a későbbiek során arra törekszik, hogy ezt ismét elérje.
A genetikai hajlam csak kis részben felelős az elhízásért, sokkal nagyobb szerepe van az „öröklött”/látott életmódbeli mintáknak, mint pl. étkezési szokásoknak, aktivitásnak. Az epigenetika ugyanakkor fontos szempont, az egyén és a környezet kölcsönhatása nagy jelentőséggel bír ebben a témában is. A fiatalok egészséges életmódja hatással lehet a felmenők életmódjára és így az egészségére is, de ha ez nem alakul ki az egészséges életmód igénye, a fiatalkori elhízás a daganatok kialakulását segítheti elő.
Nem mindegy, hogy milyen a túlsúlyos egyén testösszetétele. Amennyiben zsírtöbblete mellett jó izomzattal rendelkezik – ami nem a zsigeri zsír, hanem a bőr alatti zsír felhalmozódását jelenti – az még előnyösebb állapot is lehet, mint egy normál testsúly mellett jelentős izomveszteséggel élő ember esetében. Fontos, hogy erről beszéljünk, mert amikor valaki elkezd sportolni, nem biztos, hogy rövid időn belül vékonyabb lesz – de ha a szervezetében lévő zsigeri zsír mennyiségét csökkentette, már nagyon sokat tett egészsége érdekében. Az énelfogadás egy kívánatos jelenség, de ezen belül a zsigeri zsír elfogadása káros, hiszen a betegség jelen van a szervezetben, és ha nem tekintjük annak, akkor idővel a tásbetegségek hozzák meg a betegségtudatot.
Forduljunk szakemberhez: hallgassuk meg, milyen személyreszabott tanácsokkal lát el bennünket a dietetikus és a gyógytornász. Van egy pénztárcánk, ami határt szab annak, hogy mit engedhetünk meg magunknak, és időkorlátok is kötnek arra vonatkozóan, hogy mikor és mennyit tudunk mozogni. De nem csak edzőteremben lehet testedzést végezni – ha a lépcsőt használunk, és amikor csak lehet, sétálunk, akkor is sportolunk. A diétát tekintve azzal is eredményeket érhetünk el, ha a konyhatechnikán változtatunk, vagy az alapanyagokat tesszük egészségesebbé. Nem biztos, hogy egy idős nagypapát rá lehet venni, hogy teljesen más ízeket szokjon meg, de más főzéstechnológiát alkalmazva ugyanazt az ételt lehet elé tenni egészségesebb változatban.
Ami ajánlott, az az, hogy szembe nézzünk magunkkal: aki három kanál cukorral issza a kávét, az tegyen bele például egy kávéskanál gesztenyemézet, vagy aki megszórja porcukorral a lekváros palacsintát, az érett epret, az hagyja el ezt a szokását. Így tehetünk a legtöbbet. Szénhidrátokra szükség van, csak nem mindegy, hogyan visszük be. Az extra , finomított szénhidrátokat kell tudatosan kihagyni az étrendből.
Sajnos igen. Az onkológiai gyógyszerek mennyiségét testfelszín-, vagy testsúlyarányosan számoljuk ki, a beadott gyógyszermennyiség pedig összefüggést mutat a kialakuló mellékhatásokkal. Ha nagyobb dózisú kemoterápiára van szükség, intenzívebb mellékhatásokkal lehet számolni.
Amikor ujjal vizsgálunk egy végbelet, akkor például nem mindegy, hogy mennyire túlsúlyos a páciens, a képalkotó vizsgálatok viszont lehetővé teszik, hogy vizualizáljuk az elváltozásokat – igaz, az előrehaladott, szerkezetében már lényegesen átalakult zsírmájban nehezebben lehet egy kisebb elváltozást megtalálni, mint az ilyen szempontból egészséges szervben.
Ez így igaz, ezt fel kell vállani. Az elhízás betegség, ami az előzőekben elmondottak miatt nem meggyógyítható – a zsírsejtek memóriáját nem lehet átkódolni. Ha egyszer elérték a hatszoros méretet, szeretnék újra elérni. Az elhízás olyan betegség, ami úgy „gyógyitható”, hogy megengedem magamnak a normál testsúlyt. Ez egy örök küzdelem – aki azt mondja, hogy könnyedén megszerzi vagy megtartja a normális súlyát, az vagy világ életében ilyen alkatú volt, vagy nem mond igazat. Ki kell tűzni azt az időpontot, amikorra el szeretnénk érni normál testsúlyunkat. Nem szükséges az olyan szintű önsanyargatás, hogy ne legyen egy családi ünnep vagy baráti vacsora sem, amikor elengedjük magunkat, csak mindig vissza kell húzni a gyeplőt. Ebben sokat segíthetnek a fotók, mert amikor tükörbe nézünk, sokszor azt látjuk, amit szeretnénk, de a fotó megmutatja az igazságot. Én sokszor küzdöttem a kilókkal, ma is azt teszem, mert túlsúlyos típus vagyok. Viszont, ahogy említettem, megengedem magamnak, hogy mindig normalizáljam a testsúlyomat.
Ha valaki elhízással él, orvoshoz kell fordulnia, hogy ellenőrizzék, nincs-e magasvérnyomása, milyen mértékű májának zsírtartalma, rendben van-e vércukorszintje, nincs-e pre-diabétesze. Az elhízás betegség, melynek kezelésében csapatmunkára van szükség a különböző orvosi szakterületek között. Az onkológusok, az endokrinológusok, a kardiológusok valamennyien kompetens szakemberek – és közösen kell megtennünk mindent a háziorvosok megfelelő informálásáért, akinél minden kezdődik és összeér. A példamutatás pedig elengedhetetlen – ami a világ legnehezebb dolga. A páciens egyéni motivációja azonban a legfontosabb, nem kizárólag az egészségügytől kell várni a megoldást. Az elhízás kezelése egyéni, családi, közösségi, munkahelyi, sőt, társadalmi feladat. Mi orvosok csupán részszereplői vagyunk a komplex, minden esetben személyreszabott programnak.