Az a beteg, aki sosem szorong

A szorongás, egy veszélyesnek ítélt helyzetre adott élettani reakció, s mint ilyen általában a veszélyes helyzetből való menekülésre ösztönöz. Amikor azonban a szorongás az elvárhatónál és „hasznosnál" intenzívebben és gyakrabban jelentkezik, megbénítva akár ezzel az egyén életét, komoly szubjektív szenvedéssel és az élet különböző területein funkcióromlással jár, kóros állapotként értelmezhetjük. A szorongás korunkban komoly egészségügyi problémaként jelentkezik: a pszichiátriai betegek körében az egyik leggyakoribb tünet, de az orvostudomány más területein dolgozó szakemberek is nap, mint nap találkoznak a problémával. Egyrészről önmagában a szorongás és a szorongásos betegségek komoly szenvedést okoznak, de az ehhez társuló másodlagosan kialakuló testi tünetek és megbetegedések, valamint az „öngyógyításként" kialakuló másodlagos alkohol-, vagy egyéb szerfüggőség is jelentős problémaként jelentkeznek.

A szorongás jellemzői:

A szorongó ember általában és elsődlegesen erős lelki szenvedésként, a „megmagyarázhatatlan" félelem, nyugtalanság, feszültség valamiféle keverékeként éli meg ezt az érzelmi állapotot. Általános esetben megfigyelhető a szorongás más-más hatása a különböző emberekre. Ez alapján például megkülönböztethetünk ún. „debilizáló", illetve „facilitáló" szorongást: Valószínűleg mindenki előtt ismeretes, hogy vannak emberek, akik például vizsgahelyzetben jobban teljesítenek, a „maximumot" tudják nyújtani, ugyanakkor mások szinte leblokkolnak és azt sem tudják elmondani, vagy megcsinálni, amit előtte jól megtanultak. Az első esetben a szorongás facilitálja, azaz elősegíti a jó teljesítményt, míg a második helyzetben debilizálja, azaz gátolja, visszaveti a teljesítményt. Mindemellett a szorongó emberre jellemzők – élettani jelenségről lévén szó – különböző testi és magatartásbeli változások is. A félelmi reakció nyomán különböző biológiai változások mennek végbe a szervezetben, aminek hatására a vegetatív (belső szerveink működését szabályozó) idegrendszer vészhelyzetnek megfelelően reagál: szaporább légvételek, gyorsult szívverés, vérnyomás emelkedés, szájszárazság, a nyál összetételének és viszkozitásának megváltozása, bőrpír (főleg a fejen, arcon, illetve nyakon), fokozott izzadás, a pupillák tágulása, esetleg könnyezés, szaporább pillacsapások jelentkeznek.

A magatartás változása élettani helyzetben kevéssé bír jelentőséggel, inkább azoknál, akiknél a szorongás kóros állapotként, esetleg betegség formájában jelentkezik. A szorongás elsősorban mozgásgátlással jár. Ez megjelenik a mimika, a gesztusok, a beszéd érzelmi töltésének beszűkülésében. Tartósan szorongó ember, jellemzően alig gesztikulál, mimika alig jelenik meg az arcán, beszéde általában halk, „uniformizált", egyéni jellege csökken, kerüli a szemkontaktust. Bár a szorongás a mozgás beszűkülésével jár, gyakorlatilag minden mozgás szorongáscsökkentő hatást vált ki, ezért szorongó embereken gyakran megfigyelhető, hogy kezükkel, lábukkal dobolnak, kezüket tördelik, fészkelődnek a székben, vagy akár fel-alá járkálnak. A szorongás magatartás tünetei olyan súlyosan kóros állapotokat is előidézhetnek, amikor az egyre növekvő és tartós szorongás egyszer csak „robban" és valamilyen úgynevezett indulati cselekmény következik be, ez akár súlyos önsértés, vagy más, kifelé irányuló agresszív magatartásként is megjelenhet. A jelentős feszültséget, szorongást az önsértések és az egyéb indulati cselekmények általában rövidtávon ugyan, de jelentősen enyhíthetik.

Itt térnék ki arra, hogy vannak emberek, akik különböző, alább részletezett okból, „szorongósabbak" az átlagnál. Ők azok, akik szinte állandóan feszültek, aggodalmaskodnak, képtelenek ellazulni, gyakorlatilag minden helyzetben az átlagosnál erősebb szorongásos állapotot élnek át. A „szorongósabb típusú" egyének, illetve a különböző szorongásos kórképek idült állapotaiban szenvedő betegek nagy részénél megfigyelhetünk bizonyos állandó magatartásbeli, illetve testi változásokat. A testi változások közül kiemelném a fokozott izzadékonyságot, a szívverés szaporaságát (illetőleg a szívverés átlagosnál intenzívebb reagálását a légvételekre), magasabb vérnyomást, a magatartás jellemzői közül pedig az általában „suta, kamaszos" mozgást, a gesztikuláció és mimika gátoltságát.

A szorongásos állapotok háttere

A szorongás kialakulását valamilyen vészhelyzet érzékelése teszi lehetővé. Amikor tényleges vészhelyzetről van szó, a szorongás természetesen kialakuló, úgynevezett élettani reakció. Az „egészséges" és a kóros szorongásos állapotok között nincs éles határvonal. A kóros szorongásos állapotok kialakulására jellemző, hogy a külvilágból és belső világunkból érkező ingerek értékelése tévesen alakul és vészhelyzetként értékelődnek olyan helyzetek, ingerek is, amelyek valójában nem azok. A szorongó ember a külvilágot eleve veszélyesként éli meg, általában pesszimista, a jövő várható eseményei is eleve negatív értékelést kapnak, „sötéten látja a jövőt" . Annak oka, hogy miért „torzítja" a külvilágból jövő ingereket, általában a saját magával kapcsolatos negatív beállítódásokban, önmagának negatív értékelésében („kisebbségi érzés") keresendő. Ezen belső negatív szűrőket helyezi a külvilágból jövő ingerek elé is, vagy másképpen fogalmazva a belső negatív értékeléseket mintegy „rávetíti" a külvilágra. Egy másik fontos tényező abban, hogy veszélyesnek értékel valaki egy helyzetet, amikor úgy érzi, hogy nem képes megküzdeni az adott helyzettel. Az ember probléma-kezelő képessége szoros összefüggésben van biztonságérzetével a világban.

A szorongás terápiás lehetőségei:

„Öngyógyító" módszerek és veszélyeik

A kóros szorongásos állapotok és betegségek komoly szenvedést okoznak az egyénnek, ezért igen gyakori, hogy a betegek - hosszú távon inkább romboló hatású, mint valóban gyógyító – „öngyógyításhoz folyamodnak", rátalálnak olyan módszerekre, amelyek szorongásukat átmenetileg oldják. Korábban már említettem az önsértést, igen gyakran látjuk súlyos állapotokban, például a test különböző részein sebek, vágások ejtését, cigarettacsikkelégetését stb., amelyek aktuálisan megkönnyebbülést hoznak. A legjelentősebb öngyógyító módszer a különböző drogok, nyugtatók mértéktelen használata, ami gyakran alkoholfogyasztással, illetve -függőséggel is társul. Az alkoholfüggő betegek jelentős része elsődlegesen valamilyen szorongásos betegségben szenved és ismeretes tény az is, hogy az alkohol a ma létező leghatásosabb szorongásoldó szer. Sajnos mindenféle drog, gyógyszer és az alkohol is az aktuális megkönnyebbülés mellett hosszú távon komoly veszélyeket rejt magában: a legtöbb drog, a nyugtatók és az alkohol is mérgező hatású a szervezetre, az idegrendszert, a szív-érrendszert, a májat, vesét károsítják, valamint nagyrészük bizonyos mennyiségben (főleg keverve), a légzés bénítása útján, azonnali halált is okozhat. Mindemellett a nyugtató hatású szerek (beleértve mind az alkoholt, mind a drogokat, illetve nyugtatókat) általában az azonnali megkönnyebbülés után, a szervezetből kiürülve az eredeti tünetek visszatérését, sőt sokszor romlását idézik elő. Mindez a betegeket újabb dózis bevételére készteti, így kialakítva azt az ördögi kört, amelyből egy idő után szinte lehetetlennek tűnik szabadulni. A folyamatos drog/alkohol/gyógyszer használat mellett a betegek egyre kevéssé tudnak teljesíteni életük különböző területein, szociális terük beszűkül, gyakran a teljes egzisztenciális és társadalmi lecsúszáshoz érkezve végkifejletként.

Gyógyszeres kezelés

A szorongás rövidtávon jól oldható gyógyszerek segítségével. A különböző szorongásos kórképekben gyakran használatosak a hangulatjavító gyógyszerek, valamint a közismert nyugtatók. Szeretném hangsúlyozni, hogy mindeme gyógyszerek szigorúan csak orvosi felügyelet mellett, az orvos által javasolt dózisban, és ideig szedhetők. A mai társadalom egyik igen fontos és az emberek által kevéssé ismert, általában is keveset hangoztatott problémája a gyógyszerfüggőség. Ma Magyarországon csak becsülni lehet a gyógyszerfüggő emberek számát, de az biztos, hogy az alkoholfüggőséggel vetekszik a mértéke, sőt igen gyakran a két függőség együtt jár. A fent említett nyugtatók nagy része erősen addiktív, azaz nagyon magas a fizikai (és ugyanígy a pszichés) függőséget okozó képessége. Hirtelen elvonásuk, nem a szakmai szabályok szerint történő, vagy kifejezetten kóros használat, illetve függőség esetén komoly szenvedést okozó és súlyos tünetekkel jár. A megvonás során az alkohol megvonáshoz hasonló tüneteket észlelhetünk: belső feszültség, nyugtalanság, ingerültség, remegés, izomgyengeség, fokozott izzadás, álmatlanság, szapora szívverés, fejfájás, előfordulhatnak eszméletvesztéssel járó görcsök, hallucinációk, vagy akár delírium. A delírium, illetve a görcsök potenciálisan életet veszélyeztető állapotok, ezért igen gyakori, hogy a nyugtatók megvonásával kapcsolatban olyan súlyos állapot alakul ki, amely sürgős kórházi ellátást igényel. Amennyiben azonban megfelelő módon, a szakmai megfontolások alapján, orvosi felügyelet mellett kerülnek alkalmazásra a nyugtatók, szorongásoldó, terápiás hatásuk kiváló, nem okoznak kárt a szervezetben és a terápia befejeztével fokozatos leépítésükkel megvonási tünetek sem alakulnak ki.

Relaxáció, autogén tréning

A relaxáció, illetve az autogén tréning fontos szerepet játszanak a szorongásos állapotok oldásában. Segítségükkel megtanulhatjuk izmainkat ellazítani, a légvételeinket, így a szívritmusunkat is szabályozni, ezzel a szorongás kapcsán bekövetkező fent részletezett automatikus testi reakciókat uralhatjuk, csökkenthetjük, a szorongás élményét csillapíthatjuk. A relaxációs és autogén tréningeket általában szakemberek vezetik. Kaphatók relaxációs anyagok felvételen (DVD, CD) is, melyek segítségével önállóan is meg lehet próbálni valamely módszer elsajátítását. Szorongással járó helyzetekben aktuálisan is alkalmazható módszerek, gyakorlatilag mellékhatás nélkül.

Pszichoterápia

Amíg a gyógyszerek kiválóan alkalmazhatók a szorongásos tünetek csökkentésére, hosszú távon a különböző pszichoterápiás módszerek segíthetnek azoknak a pszichológiai tényezőknek a feltárásában, majd gyógyításában, amelyek a kóros szorongásos állapotok kialakulására vezettek. A pszichoterápiás kezelések különböző időtartamúak lehetnek, de általában minimum 2-3 hónapot vesznek igénybe.

Életmód

Kiemelném az életmód fontosságát a szorongás kezelésében, illetve a szorongásos betegségek megelőzésében. Az elmúlt évtizedek tudományos kutatásai kimutatták, hogy a szorongásos betegségekben szenvedő emberek esetében jelentősen nagyobb a kockázata a szív-érrendszeri megbetegedéseknek. A szorongás átélésekor megjelenő magas vérnyomás krónikus szorongás esetében állandósulhat és igen gyakran magasvérnyomás betegség is kialakul.

A rendszeres testmozgás jelentős szerepe ismert az elhízás, a szív-érrendszeri betegségek, cukorbetegség megelőzésében, mindemellett közvetlen szorongáscsökkentő hatása is ismert, ezért javasolt a mindennapi mozgás (akár csak egy nagyobb séta, lépcsőzés, otthoni torna, vagy kocogás).

Bár a szorongás kialakulásában az egyén pszichológiai tényezői, folyamatai elsőrendűek, nem hanyagolható el társadalmunk felfokozott élettempója, a létért folyó küzdelemmel járó szinte állandó stressz-hatás sem. Fontos, hogy képesek legyünk ellazulni és ez mindennapjainknak részévé váljon. Javasolt a meditáció, vagy a fent említett relaxáció mindennapi gyakorlása, de az is elég, ha elalvás előtt pár percet teljes nyugalomban, csöndben töltünk.
A hatékony problémamegoldó képesség (minél kevesebb helyzetet ítéljünk „megoldhatatlannak", így veszélyesnek) és a megfelelő önismeret (ne feltétlenül negatívan lássuk a világot és benne magunkat, ezzel veszélyesnek, illetve kellemetlennek ítélve meg a legtöbb helyzetet) segítséget nyújthatnak abban, hogy minél kevesebb feszültséget, frusztrációt , illetve „debilizáló szorongást" éljünk át és minél sikeresebben igazodjunk el a világban. Ennek kialakítása, illetve fejlesztése érdekében merjünk kérdezni és segítséget kérni szakemberektől (pszichológusok, orvosok, pszichoterapeuták).

A szorongás, - mint betegség, vagy mint olyan mindennapi problémaként megjelenő érzés, amely már komoly szenvedést és problémákat okoz -, jól kezelhető, gyógyítható, de a valódi gyógyuláshoz, a hosszú távú eredményekhez idő, türelem, általában a terápiás módszerek valamilyen kombinációja és legfőképpen a segítséget kérő ember erőfeszítései, változásra való nyitottsága szükségesek.