Az érszűkület nagyobb bajt jelezhet

Az alsóvégtagi érszűkület előfordulása mintegy 5 százalék az összlakosságban.  Az életkor növekedésével azonban ez a szám jelentősen megnő. A betegség maga ugyanaz az érelmeszesedés, mint a koszorúserek, vagy az agyi erek hasonló betegsége. Az ugyanis globális betegség, az egész érrendszert érinti, bárhol jelenjenek is meg először a betegség klinikai tünetei.

A klinikai manifesztációtól függően természetesen némileg különbözőek a tünetek. A koszorúserek betegsége pl. előbb terheléskor majd nyugalomban jelentkező mellkasi fájdalmat okoz, amit angina pectorisnak nevezünk, legsúlyosabb formájában, az infarktusban pedig szövetelhalás mutatkozik. Az alsóvégtagok betegsége hasonló tüneteket okoz: előbb terheléskor, majd nyugalomban lép fel lábfájdalom, súlyosabb formájában pedig szövetelhalás, gangraena alakul ki a lábakon. A patomechanizmus azonos, a klinikai tünetek pedig - a lokalizáció figyelembevételével - hasonlóak!

Az alsóvégtagok érszűkülete 4 stadiumra osztható. Legenyhébb formájában panaszt, tüneteket nem okoz, legfeljebb műszeres vizsgálatokkal lehet kimutatni. Ultrahang /doppler/ vizsgálattal megmérhetjük a lábfeji artériákban a vérnyomást és megmérhetjük a felkari vérnyomást is. Egészséges, fekvő helyzetben lévő emberben a két érték azonos: ugyanaz a vérnyomás a lábakon, és a karokon. Érszűkület esetében azonban a lábakon mért nyomás alacsonyabb, mint a karokon mért, a különbség /gradiens/ arányos az érszűkület súlyosságával.

A betegség folyamatának második stádiumában terheléskor, járáskor jelentkezik a lábikrában fájdalom, ami a beteget megállásra kényszeríti. Rövid, 1-2 perces pihenés után a fájdalom szűnik, és a járás folytatható. Bizonyos távolság megtétele után természetesen újabb fájdalom mutatkozik, és a történet ismétlődik, amit „intermittáló sántitásnak" /claudicatio intermittens/ nevez a szakirodalom.

A harmadik stádiumban már nyugalomban – főleg fekvő helyzetben, éjszaka – lép fel fájdalom, amely a lábak lelógatására, vagy felkeléssel szűnik. Az ok világos: a végtag vízszintes helyzetében kevesebb vér áramlik a szövetekhez, mint függőleges helyzetben, hiszen a vér is folyadék, mely lefelé nagyobb nyomással és könnyebben áramlik.

Nekrózis, gangraena alakul ki az utolsó, negyedik stádiumban, jelezve a szövetelhalást. E stadiumban a végtag komoly veszélyben van!
 
Néhány éve, 65 év feletti, érszűkületben szenvedő betegekben végzett vizsgálatban azt kutatták, vajon az obliteratív érbetegségben szenvedők között gyakoribb-e az infarktus és a stroke, mint a kontroll csoportban, ahol nem volt érszűkület. Kiderült, hogy már a legenyhébb fokú, klinikai tünetekkel nem járó, 1. stádiumú betegekben is szignifikánsan /2-3-szor/ több volt az infarktus és a stroke. Szignifikánsan nagyobb volt a halálozásuk is.

E vizsgálat eredményeiből két gondolat következik. Egyrészt az, hogy az alsóvégtagok érszűkülete rossz prognózisú betegség, de nem elsősorban a lábak sorsa, hanem a szív és az agyi erek betegsége ill. ezek következményei miatt. A lábak prognózisa ugyanis relatíve jó: 10-20 év alatt gyakran alig változnak a panaszok, és szerencsére csak egészen kis százalékban szükséges amputáció. A rossz prognózist tehát a globális érbetegség egyéb megjelenési formái, a szív- és az agyi erek megbetegedése okozza.

Ugyanebből a felismerésből következik az is, hogy az alsóvégtagi érszűkület felkutatása jó mutatója az egyéb régiók megbetegedésének, felhívja az orvos figyelmét arra, hogy keresse a teljes érrendszert érintő globális betegség egyéb – prognózist meghatározó - manifesztációit. Így válhat az érszűkület és korszerű kezelése a prevenció - azaz a szív és agyi érbetegségek megelőzésének - fontos eszközévé.