Fent, feljebb, lent, lejjebb

Bipoláris zavar, unipoláris depresszió, minor depresszió, disztímia, kevert affektív epizód, ciklotímia? Nem mindegy. Bár a bipoláris zavar (korábbi nevén mániás depresszió) fogalma egyre ismertebb, azonban a felfokozott állapotú és depressziós epizódok hossza, mélysége és váltakozásának ritmusa alapján sokféle, akár erősen különböző lefolyású és kilátású pontos kórkép határozható meg. A probléma azért is különösen fontos, mert bipoláris betegségek előfordulása a magyarországi felnőtt lakosságban nemzetközi összehasonlításban a legmagasabb.

A bipoláris betegség a major depresszív zavar, a szorongásos betegségek és a kórós szerhasználat után a negyedik leggyakoribb kórkép a pszichiátriában. Népegészségügyi jelentőségét jelzi, hogy 1990-ben a WHO a leggyakrabban keresőképtelenséget okozó tíz betegség közé sorolta.

Mint ahogy azt a neve is mutatja, a bipoláris betegségre a különféle súlyosságú és hosszúságú depressziós és mániás epizódok váltakozása jellemző, ettől bi-, vagyis kétpólusú a betegség. Ezzel szemben a major depresszív zavar esetén csak egyféle – depressziós – epizód fordul elő, értelemszerűen ezért nevezik unipoláris, vagyis egypólusú depressziónak.

Az affektív (hangulati) zavarok megjelenési formái közötti fontos különbségek alapján az egyes betegségek szindrómáit megkülönböztetjük:
• Mániás epizód diagnózisa csak akkor állítható fel, ha az abnormálisan emelkedett vagy ingerlékeny hangulat legalább 1 hétig fennáll, illetve további kritérium, hogy az állapot elég súlyos legyen ahhoz, hogy észrevehető károsodást okozzon a munkaképességben, illetve szociális tevékenységekben.

• A hipománia a mániával szemben enyhébb állapot, az érintett hangulata kevésbé emelkedett vagy ingerlékeny, és a diagnózis kimondásához az állapotnak minimálisan négy napig kell fennállnia. Ez az állapot nem okoz lényeges károsodást a munkaképességben és szociális alkalmazkodásban, illetve jellemzően nem vezet hospitalizációhoz (kórházi kezeléshez).

•  Major depressziós epizód kórisméje akkor állítható föl, ha a meghatározott 9 tünet közül minimálisan 5 (de az első kettő közül az egyik mindenképpen) legalább két hétig fennáll. (1. Indokolatlanul szomorú hangulat, 2. Az érdeklődés/örömkészség elvesztése, 3. Jelentős fogyás vagy hízás, 4. Inszomnia vagy hiperszomnia, 5. Motoros nyugtalanság vagy gátoltság, 6. Fáradtság, anergia, 7. Értéktelenség érzése, önvád, bűntudat, 8. Csökkent gondolkodási, koncentrációs, döntési képesség, 9. Öngyilkossági gondolatok, terv, kísérlet)

• Az úgynevezett minor depressziós epizód kevésbé mély lelkiállapot, megállapításához az szükséges, hogy a meghatározott 7 tünetből legalább 3 (de az első mindenképpen) minimálisan két hétig fennálljon. (1. Szomorú hangulat, 2. Étvágytalanság vagy fokozott étvágy, 3. Inszomnia vagy hiperszomnia, 4. Fáradékonyság, anergia, 5. Csökkent önértékelés, 6. Csökkent koncentráció és döntési képesség, 7. Reménytelenség érzése)

• Disztímiás betegségről akkor beszélhetünk, ha a minor depresszió legalább két éve fennáll.

• A hangulati zavarok nem csak „tiszta formában" jelenhetnek meg, a kétféle állapot egyszerre is jelentkezhet Ezt a bipoláris zavarra jellemző állapotot kevert affektív epizódnak nevezzük, ilyenkor a beteg egyszerre mutatja a mánia és a depresszió tüneteit. Mindazonáltal legtöbbször az érintett az egyik állapot összes kritériumát hordozza, így amennyiben a mániás epizódon belül 2-4 depressziós tünet jelenik meg, kevert (diszfóriás) mániáról, ha a depresszióhoz társul 2 vagy több hipomániás tünet, depressziós kevert állapotról beszélünk.

A bipoláris zavarban az egyes epizódok váltakozva, hosszabb-rövidebb tünetmentes periódusok közbeiktatódásával jelentkeznek. A betegséget a mániás szakaszok súlyossága alapján két nagy csoportba soroljuk: a depressziós és mániás állapotok váltakozásával járó ún. bipoláris I, illetve a depressziós és hipomániás epizódok formájában megnyilvánuló ún. bipoláris II csoportba.

Az igen enyhe – a már leírt kritériumokat nem teljesítő – depressziós illetve hipomániás állapotok váltakozása a ciklotímia, ami a bipoláris betegség minor illetve krónikus formájának felel meg. Kezelést többnyire nem igényel, azonban gyakran alakul ki belőle bipoláris I, de főleg bipoláris II betegség.

ELŐFORDULÁS
A bipoláris zavar előfordulásának vizsgálata során általában azt határozzák meg, hogy a betegségnek mekkora az előfordulási aránya egyes időhosszokat tekintve. Az ún. élettartam prevalencia azt mutatja meg, hogy az emberek hány százaléka válik érintetté élete során. Az 1 éves illetve 1 hónapos prevalencia pedig azt fejezi ki, hogy egy adott év/hónap alatt a vizsgált populáció mekkora hányada érintett.

Egy nemzetközi összehasonlító vizsgálat alapján elmondható, hogy a tapasztalt értékek általában 0,8-1,5 százalék között voltak. Kevesen tudják azonban, hogy a bipoláris betegségek előfordulása a magyarországi felnőtt lakosságban nemzetközi öszehasonlításban a legmagasabb. Több friss hazai vizsgálat is megerősítette, hogy a bipoláris zavarokban élete során a felnőtt lakosság 5 százaléka érintetté válik. Egy éven belül nézve a felnőtt lakosság 2,7, egy hónapon belül pedig 1,4 százaléka érintett. Ha a hazai háziorvosi praxisokban adott pillanatban történő előfordulást nézzük az előbbiekkel egybevágó, 1,3 százalékos arányt tapasztalunk.

Egy 2953 fős reprezentatív (18-64 év) mintán végzett magyarországi felmérés szerint az összes hangulati zavar egynegyede-egyharmada (25% (élettartam), 33% (1 hónap)) bipoláris zavarhoz köthető.

ÖNGYILKOSSÁG ÉS A PSZICHIÁTRIAI BETEGSÉGEK
A bipoláris zavar, a depresszió és az öngyilkosságok (öngyilkossági kísérletek) közötti összefüggés közismert tény, azonban a részletek megismerése további érdekes és új információkhoz vezet.

Az öngyilkosok 65-75 százaléka a tett elkövetésekor major depresszióban szenved, de ezen betegeknek csak 10-20 százaléka áll gyógyszeres kezelés alatt. Ez a megállapítás visszafelé is igaz mivel a depressziós betegek megfelelő kezelése kb. 65-75 százalékkal csökkenti az öngyilkossági halálozást. Mindeközben Magyarországon 2004-ben a depressziós betegek kb. egyharmada (35%) állt gyógyszeres kezelés alatt, ugyanez az adat Dániában, Angliában, vagy az USA-ban 55-75%.

Az öngyilkosság rizikója a pszichiátriai kórképek közül egyértelműen a bipoláris zavarban a legnagyobb, azon belül a pedig bipoláris II-ben magasabb. A kórelőzményben szereplő öngyilkossági kísérlet aránya bipoláris II estén 27%, bipoláris I estén pedig 18%. (Összehasonlításul: major depresszióban ez az adat 12%). A mániás depresszióban szenvedők között kiemelkedően magas az öngyilkossági kockázat, ha az érintett bipoláris II, megelőzően már volt kísérlete, súlyos major depressziós vagy kevert mániás állapotban van, volt már öngyilkosság első fokú rokonnál, alkohol, drog problémák vagy szorongás társul a betegségéhez, illetve legfőképpen ha kezeletlen a beteg.

34 tanulmányban vizsgált több mint 16 ezer bipoláris beteg adatait elemezve kiderült, hogy a kezelés az öngyilkosságok számát 82 százalékkal, az öngyilkossági kísérletek számát pedig 93 százalékkal csökkentette.

A klinikai vizsgálatok tanulsága szerint további fontos szempont, hogy a kezelés megszakítása után egy éve múlva betegek több mint fele visszaesett, sőt hosszabb távon (>3 év) ez az arány akár a betegek több mint háromnegyede is lehet.