Ha elfogy a levegő alvás közben

A légzésszünetekkel járó alvási apnoé szindróma és az obstruktív tüdőbetegség (COPD) külön-külön is sokakat érint, ám együttes fennállásuk esetén olyan súlyos légzészavar alakulhat ki, ami mielőbbi kezelést igényel – írják a Semmelweis Egyetem orvosai.

Becslések szerint a magyar felnőtt lakosság 5-10 százalékát érinti az alvási apnoé, leggyakoribb jele a horkolás. A betegség oka, hogy a garat izmai túlzottan elernyednek, mintegy „összeesnek" alvás közben, akadályozva ezáltal a levegő útját. Fő hajlamosító tényezői az elhízás, valamint a szívelégtelenség miatti szöveti folyadékterhelés. A páciensek életminősége jelentősen romolhat a következményként tapasztalt éjszakai felébredések, reggeli fejfájás, depressziós tünetek, impotencia, szívdobogás, illetve memóriazavarok révén - olvasható a Semmelweis Figyelőn.

A COPD és az overlap-szindróma

A krónikus obstruktív tüdőbetegség kiváltója ezzel szemben az alsó-légutakban keresendő: a légzőpumpa csökkent működése és a légúti ellenállás fokozódása idézi elő. Jellemző panaszai az érdes légzés, a gyakori köhögés, a fokozott nyáktermelés és a légszomj. A COPD nemcsak alvás közben, de nappal is olyan súlyosan oxigénhiányos állapotot eredményez, hogy rövid idő alatt is keringési rendellenességhez vezet. A két kórkép egyidejű, hatványozottan veszélyes fennállását overlap-szindrómának hívja az orvostudomány. Dr. Kunos László, dr. Varga Judit és dr. Horváth Gábor, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának szakértői arra vállalkoztak, hogy közös tanulmányukban bemutassák e probléma hétterét, jellemzőit és kezelési lehetőségeit.

Kevés oxigén, sok szén-dioxid 

A légzés egészséges egyéneknél is lassul alvás során. „A gyors szemmozgásos fázisban (REM) akár az éber állapotot jellemzőhöz képest akár 30 százalékra is visszaeshet a légzési válasz" - magyarázzák a szakértők. Ez a levegővételek számának ritkulásában, illetve mélységének csökkenésében nyilvánul meg. Az állapot még megfelelő mennyiségű oxigént biztosít a pihenő test ellátásához, ám ha a garat keresztmetszetét leginkább meghatározó izmok nem elég aktívak, már más a helyzet.
A COPD-betegeknél az alvásidő negyedét jelentő kritikus fázisban a bordaközi izmok és a légzési segédizmok sem kompenzálhatják a garatban fellépő problémát, hiszen maguk is elégtelenül működnek. Míg egészséges felnőtteknél 5–10 Hgmm-es artériás szénmonoxidnyomás-emelkedés és körülbelül ugyanekkora oxigénnyomás-csökkenés következik be alvás idején, alvási apnoéval vagy obstruktív tüdőbetegséggel küszködő betegeknél ez a változás sokkal nagyobb – főleg, ha overlap-szindrómáról van szó.

Életet menthet az orrmaszk

„Megfelelő terápia beállítása nélkül az overlap-szindrómás betegek esetében jóval gyakrabban alakul ki magas tüdővérnyomás, jobbszívfél-elégtelenség és a vér magas széndioxid-szintjét jelentő hiperkapnia" – fejtik ki a Semmelweis Egyetem orvosai. Bár a COPD-s páciensek körében nem gyakoribb az alvási apnoé, mint a teljes népességben, rájuk nézve súlyosabb következményekkel jár; ezért kiemelten fontos a kezelés. Annak hiányában a nappali aluszékonyság és az fizikai aktivitás egyre nagyobb hiánya figyelhető meg, ami ördögi körként széndioxid-felhalmozódáshoz, gépi lélegeztetés szükségességéhez vagy halálhoz vezethet.
Gyanú esetén alváslaboratóriumban történő vizsgálatra, úgynevezett poliszomnográfiára van szükség. Amennyiben a vizsgálat overlap-szindrómát igazol, úgy többnyire éjszakai pozitív nyomású noninvazív légzéstámogatás (NIPPV) beállítására kerül sor, szükség esetén oxigénpótlás mellett. Ez a gyakorlatban egy kisméretű orrmaszk használatát jelenti – összegzi dr. Kunos László és csapata.