A lap információit megerősítette a jelölt, de úgy vélte, korai még a kinevezés előtt erről beszélni.
Novemberben várhatóan kinevezi a miniszter az Erzsébet-kórház élére is az új főigazgatót. Hivatalosan nem erősítették meg, de úgy tudni, dr. Molnár Ágnes országgyűlési képviselő, volt fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár áll az intézmény élére - olvasható a Kisalföld portálján.
A soproni Erzsébet-kórház főigazgatói állására, másik 142 intézménnyel együtt a fenntartó, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőségi és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) írt ki pályázatot. Az anyagok elbírálásának ideje lejárt, a meghallgatások megtörténtek, sőt, az irányadó javaslatok is elkészültek már, ám mint a fenntartó sajtókapcsolatokért felelős munkatársától megtudtuk, a döntéshozó a miniszter lesz. Hogy mikor? Várhatóan november közepén – és itt a hangsúly a várhatón van – nyomatékosították a GYEMSZI-nél.
Nem sikerült hivatalos információt kapnunk arról, hányan pályáztak és kit ajánlanak a soproni kórház élére. Közben már mindenki arról beszél, hogy több jelentkező közül esik a választás dr. Molnár Ágnesre, volt fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkárra.
A lap információit megerősítette a jelölt, de úgy vélte, korai még erről szót ejteni. Egyrészt mert a miniszteri kinevezés még nem történt meg, másrészt neki is át kell gondolnia, hogy kinevezése esetén feladatai közül mit tart meg. Jelenleg a miniszterelnök fejlesztésekért felelős megbízottja, országgyűlési képviselő és regionális politikai igazgató. A miniszterelnök melletti feladatait szeretné ellátni a továbbiakban is és a parlamentben is kitöltené a mandátumát.