Közmondásos pesszimizmusunk a diákságra is igaz

Egy hazai munkacsoport nemrégiben magyar egyetemi hallgatók pesszimizmus- szintjét vizsgálta. A kutatás során magyar, magyar, de külföldön tanuló és külföldi diákok elégedettségi szintjét hasonlították össze. A fő kérdés az volt, vajon honnan ered szinte közmondásos pesszimizmusunk? - teszi fel a kérdést a Semmelweis Figyelő A félig üres magyar pohár című cikkében.

A kutatás eredménye sajnos nem túlságosan pozitív: a magyar diákok mind itthoni, mind külföldi környezetben egyaránt pesszimistábbak, mint a többi nemzet tagjai. Ahhoz, hogy ezt az eredményt megtudják, Tóth Mónika Ditta, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi és Kovács Judit, a Debreceni Egyetem Pszichológia Intézeteinek munkatársai többféle mérési módszerrel kutatták az elégedetlenségi szintet és annak okát. A szubjektív jóllétre vonatkozó beszámolókat a vizsgálat kulturális közege befolyásolta, így a külföldön élő diákok pozitívabban ítélték meg mentális jóllétüket és pozitívabb attitűdről is számoltak be, mint itthon élő társaik.

Magyarság= kesergés?

Sajnos általános nézet, hogy a magyarok pesszimisták, úgymond kesergő típusú emberek, akiknek negatív az attitűdjük és a gondolkodásmódjuk. Még a Himnuszunk is szomorú, nem pedig bátorító, a többi nemzetével szemben, s bár ott rejlik soraiban a remény, mégis a múltbéli sérelmeink, vereségeink sorakoznak fel benne. Egy korábbi, a magyar lakosság lelkiállapotát vizsgáló felmérésben kimutatták, hogy a lakosság 7%- a súlyos, a Beck Depresszió Skálán 25 pont feletti tünetegyüttestől szenved. Az önmagunkról alkotott sztereotípiában nem olyan régóta szerepel ez a búskomorság. Egy másik, reprezentatív felmérés szerint, mely a 70- es évektől követte nyomon a magyarok lelki állapotát, a 90- es évek elejéig, honfitársaink inkább a hazafiasság, a barátságosság, a vidámság, büszkeség, hűség szavakkal jellemezte népünket. Ebben a vizsgálatban így inkább arra keresték a választ, hogy a pesszimizmus konformitás szintjén jellemző- e ránk, ami befolyásolja kulturális mintaként a dolgokról való beszédmódunkat, elmondásainkat, vagy belső indíttatású.

Optimizmus vagy pesszimizmus

Köztudott, hogy az optimista emberek sikeresebbek. Minden cselekedetükhöz, minden kockázatvállalásukhoz bátrabban állnak hozzá, mert a dolog kimenetelét csak pozitívan tudják megjósolni. Ezzel szemben a pesszimista ember nem mer kockáztatni, hiszen attól tart, hogy bármi, amibe belevág, csakis negatív végkimenetelű lehet.

A kutatók kétféle mérési típussal vizsgálták az optimizmus szintjeit: közvetett és közvetlen módon. A közvetlen beszámolók tudatosan formált önjellemezések, melyek normatív, kulturális és társas kívánatossági hatásoknak sokkal inkább kitettek. A közvetett vizsgálati mód esetén pedig inkább azt mérik, hogy mennyire bírunk pozitív beállítottsággal a magunk természetes módján, különböző területeken.

A vizsgálatba bevont diákok négy csoportra oszthatóak: 50 Magyarországon élő és tanuló magyar diák, 40 külföldön élő és tanuló magyar diák, 50 Magyarországon élő és tanuló külföldi diák és 10 saját hazájában élő és tanuló külföldi diák. A kutatásban használt kérdőívnek két része volt: az elsőben a tanulók 4 kitalált történetet olvashattak, melyek végén egy, vagy két kérdésre kellett válaszolniuk. Ezek a történetek nem egyértelmű szituációkat fogalmaztak meg, így értékelésük jól mutathatja az optimista, vagy pesszimista hajlamot. Ebben a mérésben a válaszadást nem befolyásolja a társadalmi elvárás és a válaszok sokkal őszintébbek lehetnek, hiszen a megkérdezetteknek a befejezetlen történetekből nem derül ki, mit is kutatnak pontosan.

Érdekes tesztek

Az első tesztben a diákok egy, a pekingi olimpiáról szóló cikket értékeltek, ezzel az optimizmus szintjét mérték fel. A történet főhőse egy kétszeres bajnok volt, akinek harmadjára nem sikerült megvédenie címét, „csak" a második lett. A pozitivizmus szintjét azzal mérték, hogy ki tudott a második helynek is örülni.

A második történetben egy jó tanuló az általa szeretett tantárgyból rossz jegyre vizsgázott. A hozzá kapcsolódó kérdés pedig az volt, hogy a képzeletbeli szereplő helyében elmenne- e javítani. Ezzel azt kívánták igazolni, hogy az optimisták jellemzően a saját sikertelenségeiket külső okra vezetik vissza.

A harmadik történet egy munkahelyi- baráti viszonyt volt hivatott bemutatni, amiben megjelenik a féltékenység, a csalódottság, negatív érzelmek, de a szolidaritás és a büszkeség is. Mivel az optimisták társas kapcsolataikban is hajlamosak a szebb dolgokat látni - nem egyértelműen pozitív vagy negatív történések esetén -, így az optimizmus jelének vették ezt ebben az esetben is.

A negyedik és egyben utolsó történetben a kockázatvállalás volt a fő tényező. Egy feltételes szerencsejáték esetében kellett döntést hozni: elég a kevesebb, de biztos pénz, vagy megéri kockáztatni. Az optimisták jellemzően szeretik az ilyen lehetőségeket, így ezzel a kérdéssel is igen sok konklúziót tudtak levonni.

Nem bizonyíték, de elgondolkodtató

Sok szembeötlő sajátosság van a felmérésben. Az első, hogy alapvetően a diákok „jól vannak", valamint kimagaslóan jó a közérzete a Bécsben tanuló osztrák diákoknak, a magyar diákok történetértelmezései pedig inkább pesszimista. A vizsgálat konklúziója végül az lett, hogy az önbeszámolók igazodnak a kulturális környezethez, de az automatikusabb beállítódások nem. A szubjektív jóllét pedig a hazától távolodva romlik, vagyis a külföldi lét rontja ezt. A kutatási eredményeket ugyan elővigyázatosan kell kezelni, hiszen a vizsgált személyek száma igen alacsony, de mindenképpen érdemes elgondolkodni rajta. Minthogy azon is, milyen példát mutatunk leendő, vagy meglévő gyermekeinknek. Mert nem mindegy, hogy a pohár félig üres, vagy félig tele van. (Gölöncsér Márta)