Már az ókorban is ismerték...

A fájdalomérzést még ma sem tudjuk pontosan meghatározni, azt azonban tudjuk, hogyan váltódik ki és hogyan vezetődik. Tudjuk azt is, hogy a fájdalom döntő fontosságú inger, amely jelzi, hogy belülről vagy a külvilág felől “veszély" fenyegeti a szervezetet.
Az egyén által érzett szubjektív fájdalomélmény nem mindig áll arányban a fájdalmat kiváltó inger vagy betegség súlyosságával. A fájdalomélmény súlyossága az egyén fájdalom iránti érzékenységétől is nagymértékben függ.

A mozgásszervi betegségek a mozgásszervek fájdalmával, alakváltozásával és mozgáskorlátozottságával járhatnak együtt, gyakran más szervek, szervrendszerek betegségei is mozgásszervi tüneteket és panaszokat okozhatnak.

A mozgásszervi eredetű fájdalom az egyik leggyakoribb ok, amely miatt a betegek orvoshoz fordulnak. A mozgásszervi betegségek száma világszerte és hazánkban is évről-évre növekszik. Magyarországon legalább 1-1,5 millióan szenvednek ún. kopásos ízületi betegségben, legalább nyolcszázezren csontritkulásban és körülbelül százezren idült gyulladásos mozgásszervi betegségekben. Képalkotó vizsgálatok alapján hazánkban becslések szerint évi 350 ezer ún. összenyomódásos csigolyatörés fordul elő, és mintegy évi 15 ezer csuklótörés hátterében szerepel a csontritkulás.

A mozgásszervi betegségek gyakran vezetnek a munkaképesség csökkenéséhez, rokkantsághoz, az életminőség megváltozásához, és a vele járó fájdalom és mozgáskorlátozottság, illetve az anyagi és szociális kiadások is egyre nagyobb terhet jelentenek a társadalom számára. A betegek állapota gyakran olyan rossz, hogy feladatukat nehezen tudják ellátni munkahelyükön, ez gyakori munkakiesést jelent, mely sokszor egyben a munkahely elvesztését jelenti számukra.
A keresőképtelenséget okozó betegségek között a mozgásszervi betegségek hazánkban a harmadik leggyakoribb helyet foglalják el, a rokkanttá minősítettek kb. 10-12 %-a szenved mozgásszervi betegségben.

A mozgásszervi betegségek kivizsgálása és ellátása során, beleértve a család orvosi és a szakintézeti ellátást is, gyakori a nem megfelelő fájdalomanalízis és a nem megfelelő gyógyszeres kezelés miatti ineffektív, azaz nem megfelelő fájdalomcsillapítás: vagy nem megfelelő mértékben, vagy egyáltalán nem csillapítják a fájdalmat, a tartós fájdalmak esetén a rendszeresen szedett gyógyszerek mellett előfordul visszatérő, fellángoló "csillapíthatatlan" fájdalom is.

A mozgásszervi betegségeket a klinikai kép alapján a következő főbb csoportokba sorolhatjuk:

-„kopásos, meszesedéses" csont- és ízületi betegségek (gerinc-, csípő- és térdízületi kopás)
-a csontok és ízületek ásványi anyagcsere-betegségei (csontritkulás)
-gyulladásos reumás betegségek (az inak, szalagok, izmok és ízületek gyulladásai)

A mozgásszervi fájdalmak időbeliségét tekintve megkülönböztetünk akut és idült, az idültön belül folyamatosan fennálló, illetve visszatérő fájdalmakat.
A mozgásszervi fájdalmak nem gyógyszeres csillapításában - a műtéti megoldást igénylő elváltozások mellett – fontos szerepe van a komplex fizikoterápiás kezelésnek, az elektromos és mágneses kezelésnek, az ultrahang- és lézerterápiának, a gyógymasszázsnak, gyógytornának, gyógy- és termálfürdős kezelésnek. Az alternatív kezelések közül kiemelt az akupunktúra, az ún. neurálterápia és reflexológia jelentősége.

Aktuálisan nem rendelkezünk univerzális és specifikus fájdalomcsillapító készítménnyel, mivel a fájdalom kialakulása és eredete is többféle lehet. A fájdalomcsillapító gyógyszerek között nem kábító (ún. nem szteroid gyulladás gátló, izomlazító készítmények) és kábító fájdalomcsillapítókat különböztetünk meg.
A fájdalmat már a legrégibb időkben is megpróbálták a primitív népek varázslói, boszorkányai, gyógyítással is foglalkozó papjai csillapítani. Egyszerre használtak növényi főzeteket és varázslatot, azaz betegeiket gyógyszerrel és szuggesztióval kezelték. A gyógynövények közül általában a beléndeket, a mandragórát, a fehér ürömöt és a borókát használták. Ezek rendelkeztek valamiféle bódító, nyugtató, altató hatással ugyan, de egyik sem csillapította a fájdalmat.

A nem kábító fájdalomcsillapítók egy része orvosi vény nélkül is kapható, amely sok veszélyt rejthet magában, beleértve az öngyógyszerelés veszélyeit is.

A kábítószer (narkotikum) kifejezést széles körben és nem megfelelő értelemben használják laikus, törvényi és tudományos körökben egyaránt. Egyesek a szót olyan drogok azonosítására használják, melyek bódulatot, érzéketlenséget vagy alvást váltanak ki, mások a kifejezést a "függőséget kiváltó szerre" ekvivalens értelemben használják. A törvényben pedig gyakran használják a "kábítószer" kifejezést minden olyan drogra, amelynek feltételezett veszélyes hatása van (pl. a törvényi szabályozásban a marihuána vagy a kokain gyakran az ópiátokkal együtt, "kábítószerként" szerepel, annak ellenére, hogy csak kevés, az igazi kábítószerekkel közös tulajdonságuk van).
A kábító fájdalomcsillapítók legismertebb képviselője a morfium, melyet más hatóanyagokkal együtt a mák tejnedvéből, az ópiumból állítanak elő. Az ópiumot már az ókorban is ismerték, s a jelek szerint először Kis-Ázsiában használták. Valószínűsíthető, hogy az ópiumot a sumérok már 5000 évvel ezelőtt használták, s ők adták át ismereteiket a többi népnek. Az Assurban talált - a világ legrégibb gyógyszerkönyvének tekinthető - agyagtáblák alapján feltételezhető, hogy az asszír birodalomban széles körben használták gyógyszerként az ópiumot, és innen terjedt tovább Egyiptomba, Görögországba és Perzsiába.

A morfiumot 1805 óta ismerjük, nevét Morpheusról, az álmok görög istenéről kapta. A felfedezését követően azonnal felkeltette az orvosok figyelmét, mely érdeklődés még fokozódott, amikor sikerült injekciós készítmény formájában is előállítani. Csakhamar kiderült, hogy - különösen injekcióban adva - fájdalomcsillapító, köhögéscsillapító és altató hatása sokszorosan felülmúlja az ópiumét.

A kábító fájdalomcsillapítók alkalmazása közismert a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők kezelésében, fájdalomcsillapításában.

A kábító fájdalomcsillapítók kizárólag orvosi vényre adhatóak ki a gyógyszertárakban. Napjainkban a leghatásosabb készítmények az idült és intenzív mozgásszervi eredetű fájdalmakban, sajnos rendelésüket a tapasztalatok szerint az előítélet, a hiányos tudás, a félelem sokszor akadályozza.

A kábító fájdalomcsillapítót tartalmazó tapasz cseréjét akár maga a beteg vagy hozzátartozója is elvégezheti, ezáltal tehermentesíti az alapellátást (a kábító fájdalomcsillapító-injekciók beadását egyébként a beteg otthonában történő kiszállások során végző orvosokat, nővéreket, ügyeleti szolgálatot), csökkenti a költséges kórházi felvételek gyakoriságát. Mindez azzal is együtt jár, hogy a krónikus beteg kevésbé vesz el orvos-egészségügyi kapacitást a sürgősségi betegellátástól.

Mivel a tapasz cseréjére csak 72 óránként van szükség, a tapasztalatok szerint ezen alkalmazási mód a betegeknél nem erősíti a betegségtudatot, amely minden krónikus betegség esetén az egyik legfontosabb szempont a gyógyszeres kezelés mellett.
A kábító fájdalomcsillapítót tartalmazó tapasszal folytatott vizsgálatokból kitűnik, hogy hatásos a mozgásszervi fájdalmak kezelésében, rövid távon és tartósan is effektív, jó tolerabilitása az életminőség jelentős javításával együttesen hozzájárul az erős, intenzív mozgásszervi fájdalmak csillapításához, jelentős fájdalom-redukciót lehet vele elérni, csökkenthető a fizikális és mentális distress, viszont a hozzászokástól való félelem a vizsgálatok során nem igazolódott, a fájdalomcsillapító hatás elérését követően az elhagyás könnyen ment, tekintettel a kisebb adagokra és a rövidebb ideig való, frakcionált, rövid ideig tartó alkalmazásra.

A kábító fájdalomcsillapítók általános ellenjavallatai az idült légúti szűkülettel járó légúti betegségek (pl.: tüdőasztma), 12 év alatti életkor, 50 kg-nál kisebb súlyú beteg, terhesség és szoptatás és a hatóanyag vagy a tapasz ragasztóanyagával szembeni túlérzékenység. Mérlegelendő az adása máj- és veseelégtelenség, magas láz vagy tartósan emelkedett külső hőmérséklet, szív- és érrendszeri betegségek esetén.

A csont- és ízületi betegségek többsége ma még nem gyógyítható jól. Az orvosi segítség így nagyrészt a mozgáskorlátozottság és fájdalom enyhítésére irányul. De ez sem kevés, hiszen "a fájdalom csillapítása isteni dolog" (Hippokratesz).

Nagyban

 

 

 

 

 

 

 

 

Kábító fájdalomcsillapító alkalmazását követő fájdalomcsökkenés idült és intenzív mozgásszervi fájdalomban szenvedő betegek esetén.

A függőleges értékek a betegek számát, a vízszintes értékek a kezelés kezdetétől eltelt napok számát mutatják. Az első oszlopban az enyhe erősségű (1-3), a második oszlopban a közepes erősségű (4-6), a harmadik oszlopban az igen erős, elviselhetetlen fájdalomban szenvedő betegek számát mutatja. Jól látható, hogy a kezeléstől számított 2. napon már jelentősen csökkent az erős fájdalomban szenvedők száma, míg a 8. napra az összes páciens a fájdalmát elviselhetőnek jellemezte (VAS: vizuális analóg skála-a fájdalom erősségének minősítése 0-10 értékkel).

Dr. Urbán Zoltán (idegsebész adjunktus)