Óvatosan az epilepsziából kigyógyítottakkal

Fenn kell tartani azokat a korlátozásokat, amelyek az epilepsziás betegek munkavállalási és cselekvési lehetőségeit meghatározott területeken beszűkítik, mert a rohamokat elodázó gyógyszerek nem minden betegnél és nem minden időben egyformán hatásosak. Ez bonni kutatók véleménye, szemben egy norvég kutatócsoport javaslatával.

Az epilepszia az agynak ismétlődő rohamokat előidéző állapota, működési zavara. Az anti-epileptikáknak nevezett gyógyszerek a rohamok gyakoriságát képesek mérsékelni, az okukat viszont nem tudják megszüntetni.

Az epilepsziás rohamok jellemzői: a váratlan eszméletvesztés, testrángás, elzuhanás, torz hangok adása, nyálzás, a nyelv lenyelésével pedig a fulladás veszélye. A roham után az addig öntudatlan beteg sokszor nem emlékszik az átéltekre. A jól kiválasztott gyógyszeres terápia viszont az érintettek háromnegyedénél alkalmas a rohamokat tartósan késleltetni, sőt - legalább is látszólag - végérvényesen elhárítani.

Ebből következik egy jelentős probléma: a tartósan rohammentessé gyógyszerezett betegek szeretnék abbahagyni a szerintük már felesleges gyógyszer szedését. Sőt járművezetői jogosítványért folyamodnak, és sok esetben - elhallgatva az egyszerű orvosi vizsgán kimutathatatlan állapotukat - meg is kapják.

A Bonni Egyetem epileptológiai klinikájának professzora, dr. Christian E. Elger professzor nyomatékosan figyelmeztet a gyógyszeres kezelés eredményei túlértékelésének veszélyére. A Német Neurológiai Társaság Vezérfonalai (Leitlinien Der Deutsche Gesellschaft für Neurologie) című kiadványban közzétett tanulmány szerint ugyanis a norvégiai Akershusban kutatók tartósan figyeltek egy gyógyszerterápiával kezelt betegcsoportot és azt tapasztalták, hogy csak 15 százalékuknál következett be visszaesés. Ezért javasolták, hogy a gyógyszerezett és tartósan rohammentes epilepsziásokat kvázi egészségesként, "gyógyultként" kezeljék és ne korlátozzák a lehetőségeiket, alkalmasságaikat.

Elger professzor és társai e javaslattal nem értenek egyet. Szerintük ugyanis egy nagyon szűk norvég társadalmi csoportból választották ki a megfigyelt pácienseket, szemben a sokkal tágabb körben adatokat gyűjtő és kétszer ilyen mértékű - 30 százalékos - visszaeső eredményt hozott német klinikai megfigyelésekkel.
De még ha helytálló is lenne a csupán 15 százaléknyi visszaesés, akkor is könnyen megeshet, hogy az alkalmasnak ítéltek közül egy páciensre éppen autóvezetés közben tör rá a roham, aminek tömegszerencsétlenség is a következménye lehet. A veszély mértéke nem elhanyagolható, hiszen a 15 százalék azt jelenti, hogy minden hetedik gyógykezeltnél számítani lehet a tünetek váratlan megjelenésére. Mindezek alapján tehát az epilepszia esetében - legalább is mai kezelhetősége mellett - még érvényes a régi mondás és annak minden következménye: jobb félni, mint megijedni.