Mivel épségben visszaértek, utólag elmondható, hogy asztmás sportolók is feljuthatnak a Pamír magas csúcsára.
Akár zsákbamacska-expedíciónak is nevezhetnénk azt a vállalkozást, amelyről két napja tért vissza a Pamír Expedíció 2009 csapata, köztük az ilyen magasságban korábban nem járt két asztmás amatőr sportoló, Zempléni Balázs és Szabolcs. Július 17-én indultak, és a hozzájuk igazítottan haladó – esetenként fejenként 22 kg-ot cipelő - csoport a 15 napon már sátort állított a 6210 méter magasan lévő Razdelnaya csúcsnál, a Kirgizisztánban lévő Pamír hegységben. Pokoli időjárási körülmények között, (amitől a Lenin-csúcsról már visszafordultak a többiek), mégis, saját eddigi magassági rekordjukat 1300 méterrel túlszárnyalva, nagyon fáradtan, de igen elégedetten.
Apukájuk, akitől a hegymászás iránti vonzódást örökölték nem csak két édesfiára lehet büszke, mivel ő vezeti az utat támogató Magyarországi Krónikus Légúti Beteg Gyermekek Sportegyesületét.
Mint az expedíció vezetője, a fiúkkal sportügyileg foglalkozó Katona László az élménybeszámoló sajtótájékoztatón elmondta, évek óta tart az együttműködése a testvérekkel, akik már jónéhány európai hegycsúcson jártak, így sokat tudtak arról, hogyan és mennyire terhelhetők. Nem felejthető, hogy a felkészülés során ( és úgy általában a hétköznapokban) kevésbé extrém, ám annál hasznosabb sportformákat gyakorolnak: úsznak, futnak, bicikliznek.
Fiúk a csúcson
Ugyanakkor – mivel az általuk meghódított eddigi legmagasabb pont a Mont Blanc 4800 méter magas teteje volt – azt senki sem tudhatta, hogyan reagálnak majd a Pamírban előttük álló magasságokra. Az edző szerint 5800 méteren alapvetően megváltozik a levegő, itt exponenciálisan csökken az oxigéntartalom, még az egészségeseket is megterhelő módon. Mint megtudtuk, éppen azért választották ezt a terepet, mert a hegységben közepes mászótechnikával is messzire lehet jutni, azaz olyan magasra, amilyenre biztonsággal bírnak – csak ennyi volt a cél.
A sportteljesítménynek sem utolsó, kalandokban bővelkedő útnak persze az egészségügyi vonatkozásai sem érdektelenek. A fiúk – tüdőgyógyász szaktanácsadójuk segítségével felkészülve – vitték magukkal gyógyszereiket és kezelték magukat úgy, ahogyan azt megtanulták. Mint Kádár László tüdőgyógyásztól, a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet főorvosától megtudtuk, az alap-gyulladásgátlón (az út főtámogatójának gyógyszer kombinációja) és az esetleges rohamok oldására szolgáló szereken kívül sürgősségi gyógyszereket is vittek magukkal, de utóbbiakra nem volt szükség. Inkább csak babonából csomagolták, ha itthon marad, akkor rögtön kell - alapon.
A fiúk az út során naponta kétszer véroxigén-szintet és csúcsáramlást mértek magukon, azaz utóbbit mértek volna, ha a műszer 4200 méteren nem mondja fel a szolgálatot. - Elkövettük azt a hibát, hogy csúcstechnikát terveztünk a régi, mechanikus mérőműszer helyett, jegyezte meg némi malíciával a doktor. Az adatok elemzése még zajlik, s bár az asztmásoknak a hosszútávfutás és a hosszú emelkedőn való gyaloglás a két leginkább ellenjavallt mozgásforma, (s ez utóbbiból bőven kijutott a gleccserek és sziklák között,) utóbbi azért nem jelentett veszélyes megterhelést, mert a gyógyszereket az előbbi terhelésének megfelelően alkalmazták.
A lényeg, hogy bebizonyosodott, hogy egy gyermekkorból átnyúló, jól kezelt krónikus betegséggel élő, okosan támogató családi háttérrel rendelkező, értelmes s az önmaga kezelését megtanuló, a betegségével tudatosan együtt élő fiatalember bármilyen célt el tud érni, amit maga elé tűz. Az is tanulság, hogy a krónikus betegek nincsenek egyedül, megfelelő segédeszközöket és támogatást tudnak kapni az egészségipartól, a szakemberektől és a társaktól. Az egészségeseknek sincs miért lenézniük őket, hiszen gyakorta velük egyenértékű vagy azokét meghaladó teljesítményre képesek – tette hozzá a doktor.
Akár a hétköznapokban is, mivel két mászás között a fiatalok egyetemre járnak, Szabolcs idén végez a gyógyszerész-karon, Balázs pedig mérnök-informatikusnak tanul.
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!