Stroke-megelőzés: a lehetetlen küldetés?

Vélhetőleg világméretű botrány kerekedne, ha Európában felütné fejét egy ismeretlen okú, az agyat érintő kórforma, amelyben évente négy millióan betegednének meg, másfél millióan meghalnának, miközben a túlélők harminc százaléka egész további életére rokkant maradna. Márpedig nagyjából ez a helyzet, azzal a kis különbséggel, hogy a kórforma oka nagyon is ismert, ráadásul kialakulása – szakmai értelemben – meglepően egyszerűen megelőzhető, nincs szükség az amerikai akció-katasztrófa filmekből ismert, nagyszabású válságelhárító csinnadrattára. Megoldható volna például rendszeres vérnyomás-ellenőrzéssel, magának a magasvérnyomás betegség kialakulásának megelőzésével, illetve a már meglévő hipertónia szakszerű és valóban hatékony, az orvos és betege együttműködését feltételező, életmódváltással kombinált kezelésével. Nos, ez valóban unalmasabb, bár legalább annyira lehetetlennek tűnő küldetés.

A szélütés előfordulási gyakorisága egyre nő, az Egészségügyi Világszervezet prognózisa szerint 2020-ra a szívbetegségek és a stroke vezetik majd a világon a rokkantsági és haláloki listát, ekkorra már évi 20 millió fölé emelkedik az agyvérzés halálos áldozatainak száma.

Ha világméretű botrány nem kerekedik is, a szakmai és civil szervezetek évek óta forszírozzák hatékonyabb nemzeti és nemzetközi megelőző programok elindítását, legutóbb 2003-ban született az Európa Parlamentben 10 pontos akcióterv az európai stroke-katasztrófa megelőzését szolgáló tennivalókról. A Stroke Szövetség Európáért nevű nemzetközi civil szervezet pedig holnap, az Európai Stroke Napon nyújt át az Európa Parlament kijelölt képviselőinek petíciót, amelyben arra hívják fel mind az Unió, mind a tagországok döntéshozóinak figyelmét, hogy a kontinens 3. leggyakrabban halálhoz, illetve rokkantsághoz vezető betegsége, a szélütés kialakulása megelőzhető volna. A beadványt eddig tíz országban több mint 3000 orvos és beteg írta alá, hangsúlyozva: határozottabb cselekvést várnának az érrendszert érintő katasztrófák megelőzésének állami és szakmai támogatásában – hangzott el egy mai, a témához kapcsolódó tájékoztatón.

2005-ben Európában négymillió új szélütéses esetet láttak el, közülük másfélmillió végződött halállal, s a beteget, a családokat és az egész társadalmat nyomasztó terheket csupán abban az évben 15 millió stroke-túlélő esetében kellett vállalni. Az agyi érkatasztrófa még gyakoribb az újonnan csatlakozott közép-kelet európai országokban, és kifejezetten sok hazánkban, ahol 2003-ban csaknem 160 ezren kaptak szélütést, és 18 ezren veszítették életüket agyvérzés miatt. A statisztikák mutatta átlagos trend szerint a férfiak öt esztendővel hamarabb kapják a stroke-ot, mint a nők, aminek súlyos szociális következményei is vannak: a szélütés miatt lebénult, önellátásra képtelen 60-65 éves férfi mellett még ott áll az őt ápolni képes nő, ám a 70-73 éves stroke-beteg nő már vagy özvegy, vagy férje nincs olyan egészségi állapotban, hogy ellássa ezt a szakképzetteknek sem könnyű feladatot. Igaz, a betegek 25 százaléka fiatalabb hatvan évesnél, 8 százalékuk még ötven sincs, amikor az agyvérzés okozta bénulás rájuk tör – ismertette a statisztikát Dr. Csiba László neurológus, egyetemi tanár, a Stroke Társaság elnöke.

Mint minden, az életmóddal is összefüggő, tehát megelőzhető, illetve ismétlődő betegség, a stroke is tág teret nyújt a felelősség tologatására. Ami az államét illeti: a Magyar Stroke Társaság, a Neurológiai Szakmai Kollégium és az országos intézet közösen kidolgozott programja szerint legalább 23-25 olyan, specializált stroke egységet kellene kialakítani, amelyet a mentő negyven percen belül elér, s ahol intenzív terápiás háttérrel valóban szakszerű ellátás indul. Mivel a tudomány jelen állása szerint leghatékonyabb, vérrögoldó kezelés hátrom órán belüli megindításához CT-vizsgálat kell, ezért e centrumokban non-stop üzemelő CT és a leletet értelmezni, a beavatkozás veszélyeit és előnyeit mérlegelni tudó szakember szükséges: az első néhány óra történései nem csak az életben maradás esélyét, hanem a túlélés minőségét is meghatározza. A betegek felét nem közvetlenül a stroke, hanem a nyomában fellépő trombózis és tüdőembólia miatt veszítjük el – tette hozzá a főorvos.

A javaslat szerint át kellene alakítani a mentőszállítási rendszert: mivel a stroke fájdalmatlan, ezért ma nem élvez elsőbbséget a szállításban, annak dacára, hogy az ellátás kimenetele időfüggő. Mint megtudtuk, ma kb. 30 olyan osztály működik az országban, amelyik stroke-ellátó részlegnek tekinti magát, de Csiba tanár úr szerint mindössze hat-hét felel meg valóban a fent vázolt követelményeknek. Mi több, a stroke-os betegek kevesebb, mint 50 százalékát nem stroke-osztályon vagy neurológiai osztályon kezelik.

Persze ugyanezen okok miatt a betegeknek (potenciális betegeknek) és hozzátartozóiknak is súlyos a felelősségük, s nem csak a stroke-hoz vezető érelmeszesedés folyamatában játszott szerepükre gondol a szakorvos. A hazai statisztika szerint a szélütés leggyakrabban hétvégén következik be, ami nem jelenti azt, hogy a valóságban akkor történik. A hét közben jelentkező enyhébb, bizonytalan, figyelmen kívül hagyott tünetekből lesz ekkorra ájulás, bénulás, ekkor hívják először a mentőt – jó esetben. Sok beteg ugyanis a zsibbadás, kettős látás, egyéb látászavar, hányinger, nyelészavar és hasonló panaszok jelentkezésekor először a háziorvost hívja és várja órákig, késlekedésével rontva a túlélés és felépülés esélyét. Mint a szakorvos elmondta: a szakembereknek a STROKE betűszó is lehetne, azt jelenti: Sürgős – Telefon - Rögtön – Omsz - Kórházi Ellátás.

Bár a szélütés, az infarktus és az alsóvégtagi érszűkület ugyanannak a globális folyamatnak, az érelmeszesedésnek a szervezet más-más pontján való jelentkezése, s ezért a kialakulásában szerepet játszó tényezők azonosak, mégsem egyformán felelősek. A stroke-esetek kétharmada mögött a kezeletlen hipertónia áll, a hatékony kezelés (gyógyszer-mozgás, súlycsökkentés, dohányzásról való leszokás) önmagában 40 százalékban csökkentené a szélütés kockázatát, míg az infarktusét ugyanez a tényező csak 20 százalékban befolyásolja.

Mégis, hat hónappal az érrendszeri betegség elhárítását szolgáló kórházi terápia után minden ötödik beteg dohányzik, minden negyedik túlsúlyos, minden másodiknak magas a vérnyomása, egy évvel a zárójelentés után pedig már az előírt, prevenciós aspirint is csak 40 százalékuk szedi.

Az Európai Stroke Szövetség magyar szervezetének honlapja