Társadalmi elfogadásra várnak az epilepsziások

Az epilepszia kezelésében két cél elérése a legfontosabb: a lehetőség szerinti rohammentesség biztosítása, illetve, hogy a gyógyszeres kezelés ne befolyásolja hátrányosan a beteg egyéb szervrendszeri működését. A gondozókban megkérdezett betegek panaszaiból azonban kiderül, hogy többségük még mindig jobban szenved a környezetében tapasztalt elutasító, kiközösítő magatartástól, mint a rohamoktól - derül ki abból a szakmai összefoglalóból, melyet Dr. Jerney Judit szakorvos publikált nemrég az egyik orvosi szaklapban.

A gyermek-epilepsia centrumot vezető szakember egyértelműen állítja: a betegek hátrányos megkülönböztetése már kisgyermekkorban elkezdődik, amikor az epilepsziás gyerek jelenlétét egyáltalán nem veszik szívesen az óvodai, iskolai közösségekben. Gyakran előfordul például, hogy ezeket a gyerekeket nem viszik közös osztálykirándulásokra, de nyári táborokba sem.

Ez a helyzet felnőttkorban sem változik: számos visszajelzés, panasz érkezett már a gondozottaktól, hogy a munkahelyek sem szívesen alkalmaznak epilepsziás jelentkezőt. Teszik ezt úgy a munkaadók, hogy döntésük előtt nem informálódnak, nem kérik ki hozzáértő szakember véleményét. Pedig e tekintetben csakis az adott beteget jól ismerő, a gondozást végző szakorvos tud nyilatkozni a gyógyszerelésről, a pályaválasztásról, a munkaalkalmasságról, vagy a gépjárművezetői alkalmasságról. Nem véletlen, hogy a beteg, mielőtt egy-egy munkahelyre jelentkezik, általában kikéri orvosa tanácsát, s javaslatát figyelembe is veszi. Így ritkán fordul elő, hogy egy epilepsziás olyan munkakörre jelentkezne, amelyet nem tud ellátni.

A doktornő írásában hangsúlyozza: a betegség elfogadásához, illetve a környezettel elfogadtatásához türelmes együttműködés szükséges a beteg, a család és a kezelőorvos között, aki szükség esetén pszichológust, pszichiátert, neuropszichológust is bevon a gondozásba.

Ahhoz, hogy az epilepszia ne elrettentő betegségként éljen a társadalmi köztudatban, hogy megszűnjön a vele kapcsolatos előítélet és megkülönböztetés, szükség lenne a tágabb környezet és a közvélemény szélesebb körű tájékoztatására: aktív felvilágosító munkára.

Mindez azért is fontos, mert a betegstatisztika szerint az epilepsziák csaknem háromnegyede még a huszadik életév előtt kezdődik, tehát a személyiségfejlődést és a szocializációt a helytelen önértékelés és a stigmatizáló környezeti hatás rendkívül kórosan befolyásolja - hívta fel a figyelmet a szemléletváltás szükségességére Dr. Jerney Judit.

A betegségről, s kezelésének lehetőségéről részletesen itt olvasható