Tartósított hétköznapok

Egyesek sokszor túlzásba viszik a tökéletes étkezés iránti igényüket. Régen a hagyományok határozták meg a főzési szokásokat, ma pedig a reklám, és az élelmiszerdömping. Óriási a választék, az emberek minden nap döntési helyzetbe kerülnek, melyiket is válasszák? A sajtó, és médiatermékek, a gyártók szinte ráerőszakolják a családokra az általuk egészségesnek vélt táplálkozási szokásokat. Az embereknek pedig megnőtt a szabadidejük, többet tudnak foglalkozni azzal, tápláló-e, egészséges-e az étel, amelyet vásárolnak - mondja Gilingerné dr. Pankotai Mária főiskolai adjunktus. 

Eredetileg maga a bioélelmiszer fogyasztás életmódot, életformát jelentett. Úgy lenne teljes, ha valaki olyan környezetben is él, ahonnan ezek az élelmiszerek származnak. Ez ma egy városi, lakótelepen élő család számára elérhetetlen. Az adjunktus szerint problémát okoz, hogy egyesek ennek az életmódnak bizonyos elemeit kiragadják, és ehhez hisztérikusan ragaszkodnak. Semmi elvetni való nincs abban, ha valaki kimegy néha a biopiacra, nagy örömmel vásárol, és ezeket a termékeket jó étvággyal elfogyasztja. Viszont  betegesen kötődni ehhez már baj. A vásárlási szokás mániává válik, csak ilyen élelmiszert vesznek, és esznek, miközben az élelmiszer előállításának hátterével nem akarnak foglalkozni, a megvett árú értékeivel vagy veszélyeivel nincsenek tisztában.

Egy hagyományos módon készülő lekvárt órákig főznek, még nagymamáink is. Nyilvánvaló, hogy a hőérzékeny vitaminnak nyoma sem maradt, viszont a hőstabil alkotóelemek megmaradtak. Ha viszont a hőkezelés minimális, a tartósítószer elengedhetetlen, gondoljunk csak a gyermekkorunkban használatos szalicilra, amely ma tiltott élelmiszeripari tartósítószer. Ma mindenki az adalékanyagokra, és E számokra haragszik. Tudomásul kell vennünk, hogy szükséges rosszként együtt élünk velük. A kérdés inkább az, milyen mennyiségben fordulnak elő, és különösen ezek esetleges szennyezői milyen mennyiségeket jelentenek. Soha, senki nem fogja azt állítani, hogy ezek száz százalékig nem károsak, nem mérgezőek. Minden fogyasztónak hinnie kell, hogy ha valamit engedéllyel használnak élelmiszerben, akkor biztos, hogy nem mérgező. A technika világában élünk, nem az erdőben gyűjtögetünk, tehát elképzelhetetlen steril, érintetlen élelmet fogyasztanunk. Más kérdés, hogy az emberek ezekre az anyagokra különböző módon reagálnak, egyéni érzékenységtől függően.

Normális estben minimális, és veszélytelen adalékanyagot kevernek az élelmiszerekbe. Más kérdés viszont a szándékos szennyezés, amikor engedély nélküli anyagokat használnak, illetve a különböző technikai balesetek, amelyeket eltitkolnak, és ezért szennyeződik az élelmiszer. Ezek ellen minden eszközzel küzdeni kell. Az emberek a média segítségével a rendkívüli dolgokról kapnak tájékoztatást, ezek alapján következtetnek.

Minden gyártót, terméket, összetevőt a maga helyén kell értékelni, nem szabad általánosítani. Két példát említek befejezésképpen. Az egyik legősibb szer, amelyet ma is használnak, a rézgálic. Mérgező? Persze! Megisszuk? Nem. Ehhez képest biotermesztésben első helyen van az engedélyezett szerek között. Az E300 az aszkorbinsav, azaz a C vitamin. Egyre több termékben használják, igazán nem tekinthetjük mérgezőnek, ugyanakkor a szükséges, és a már káros adagjáról a világ szakemberei sem tudnak megegyezni. Ezek a tények sok mindenről árulkodnak.