Térdprotézis: melyik műtét az eredményesebb?

A térdízületi kopás az idősebb korosztály gyakori ízületi megbetegedése, mely a testtartás vizsgálatával állapítható meg, s kezelés hiányában akár mozgáskorlátozottságot is eredményezhet. Korábbi kutatások rávilágítottak, hogy a teljes térdprotézis beültetés a műtét után egy évvel is befolyásolhatja a testtartást, illetve a mozgás stabilitását. Ugyanakkor a beavatkozást követő változások figyelemmel kísérésére eddig nem volt példa a szakirodalomban.

A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikájának munkatársai a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakértőjével együtt olyan többlépcsős vizsgálatot végeztek, amelynek során 6, illetve 12 hónappal a műtétet követően ellenőrizték a páciensek testtartását. Ez segített megállapítani, hogyan fejlődött az érintettek mozgása, mennyire csökkent az esés kockázata, valamint milyen mértékben javult a terápiás lehetőségekre adott válasz - ismerteti a Semmelweis Figyelő a tanulmány lényegét.

A különböző műtéti lehetőségek – úgymint a hagyományos módon végzett operáció, a számítógépes navigációval kiegészített beavatkozás, illetve a minimálisan invazív, szintén számítógéppel segített alternatíva – elkülönítésével lehetőség nyílt a térdprotézis beültetési módszerek összehasonlítására.

Hatvan beteget vontak be
A felmérésben résztvevő pácienseket a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikájáról toborozták, s a mintába kerülés feltétele volt a röntgenfelvétellel bizonyított teljes térdprotézis beültetés, a segédeszköz nélküli járóképesség, illetve alkalmasság az 1,2 m/s (azaz 4,36 km/h) sebességű, futópadon történő sétára. Gerincet vagy egyéb lábat érintő beavatkozás a kórtörténetben kizáró tényezőt jelentett, akárcsak egyes szív- és érrendszeri, valamint idegrendszeri betegségek.

Tudományosan megfigyelt séta
A három műtéti módszerre vonatkozóan és a kontrollcsoportban egyenként 15 főt vizsgáltak meg, az életkorok mediánja valamennyi csoportnál 67 év 76 év között volt. Mind a 60 személyt zebris biomechanikai mérőrendszer segítségével vizsgálták meg, amelynek érzékelőit a medencére, a combokra, illetve a térdekre erősítették, így 19 anatómiai pontról gyűjtöttek információkat 100 Hz-es frekvenciával. A résztvevőknek 6 perces bemelegítő fázis után 2,88, 3,96 és 4,36 kilométer per órás sebességgel kellett mozogniuk a futópadon 5 perces szünetekkel, ami lassú, mérsékelt, illetve normális tempójú sétának felel meg.

Az eredményekből kiderült, hogy a műtéten átesett betegek önként választott tempója alacsonyabb volt az egészségesekénél. Azoknál, akik fél éve estek át az operáción, műtéti eljárástól függetlenül mérhető volt a javulás a beavatkozás előtti állapothoz képest, bár ez nem minden esetben terjedt ki a lépéshosszra és a nem érintett oldal terhelési időtartamára.

A minimálisan invazív módszer a legkedvezőbb
A hagyományos műtéti eljárással operált egyéneknél egy évvel a teljes térdízületi protézis beültetése után a testtartási paraméterek normalizálódtak, bár az érintett oldal medencei terhelése valamelyest csökkent maradt, míg a másiké kismértékben nagyobb volt. A minimálisan invazív technika esetén azonban az eredmények az egészséges személyeknél mérteket közelítették meg.

A Semmelweis Egyetem szakértőinek segítségével készült tanulmányból kiderül, hogy a műtéti technológia jelentősen befolyásolja a betegek életminőségét, mivel a legkisebb vágással járó módszer stabilabb mozgást garantál a későbbiekben – más esetekben tehát kiemelt fontosságú a rehabilitáció a későbbi sérülések elkerülésének érdekében.

(Az eredeti közlemény itt olvasható: Rita M. Kiss et al: Variability of gait parameters in patients with total knee arthroplasty. Knee Surg Sports Traumatol Arthrosc (2012) 20:1252–1260)