2022. UTOLSÓ JEGYZETE

Boldog Újesztendőt!

… kívánó jegyeztet szerettem volna írni.

A jókívánságot „állom”, de a lelkem szomorú. Egyetértve miniszterelnök úrral, 2022 az egész ország számára az elmúlt 32 év legnehezebb esztendeje volt. Tegyük hozzá, a magyar egészségügyé is. Illik ilyenkor visszatekinteni, hát az elmúlt 12 hónapban szinte semmilyen jót nem találok. Talán csak annyit: túléltük.

Az első hónapok a várakozással teltek, hoz-e valamit az egészségügynek az országgyűlési választás? A negyedszer győztes FIDESZ-KDNP szövetség mindenképpen azt az ígéretet hordozta, hogy a COVID-járvány előző két évének tapasztalatait azok vonhatják le, akik kormányzás közben észlelték mind a járványügy, mind az ellátórendszer hatalmas gondjait.

Háború és válság

Nem sok idő maradt reménykedni, mert közben február 24-én lecsapott ránk és a fejlett világra az orosz-ukrán háború. Európában 77 éve nem láttunk háborút, és a ma élő generációk joggal reménykedhettek, hogy nem is fognak. Azóta több mint 300 nap telt el. Ha nem halnának meg, sérülnének meg civilek, felnőttek és gyermekek, valamint jelentős számban katonák a frontokon, könnyebb lenne valamilyen politikai játszmának tekinteni a dolgot, de a valóság szörnyű és tragikus.

Ukrajna lakosságának 15%-a már elmenekült az országból. Mi, magyarok humanitárius segítséggel próbálunk enyhíteni a gondjaikon. Eközben a háború felerősítette és felgyorsította azt a gazdasági válságot, amit a COVID elindított, és napjainkra veszélyes mértékre duzzadt, komoly válságintézkedéseket követelve.

A lakosság túléléséhez energiára, élelmiszerekre, árukra, szolgáltatásokra van szükség, és vásárlóerőre, hogy ezekhez mindenki valahogy hozzáférjen. Anélkül, hogy számháborúba bonyolódnék, csak listázom, hogy ezekhez a nyugdíjak emelése és béremelés szükséges, legfőképpen a létminimum közelében mozgó alacsony bérek területén. A versenyszférában 20%-körüli béremelésről is beszélnek, és a rezsi fedezetéhez nyújtott valamilyen további segítség szükséges, ami egyes embereknek, embercsoportoknak, családoknak életfontosságú. Eközben zilálódik szét társadalmunk szerkezete, mélyreható változások indulnak, és a félelem a jövőtől még a fiatalabb, egészségesebb korosztályokat is megérinti.

Magyar egészségügy

A bekövetkezett betegségek és a balesetek az egyének, a közösségek számára olyan problémát jelentenek, amit a saját erejéből senki nem tud megoldani. Ehhez különleges segítség kell, amelyet csak egy különlegesen felkészült emberekből álló ellátórendszer képes nyújtani, amelynek költségeit, ellátó intézményeit és tevékenységének szervezését túlnyomó részt az adott közösség életének legfőbb szervezője, az állam biztosítja. Az államot a kormány testesíti meg a lakosság és az intézmények felé, támaszkodva arra a parlamenti többségre, amely nélkülözhetetlen az alkotmányos berendezkedés alapjának, a törvényhozásnak az üzemeltetéséhez.

Ezt a száraz összefoglalót láttuk megelevenedni a COVID-járvány évei és hullámzása alatt, mint veszélyhelyzeti szabályozást és intézkedéseket, és hosszú évek változatlansága után ez jelent meg abban a szabályozási hullámban, ami az elmúlt hetekben a figyelem középpontjába helyezte az egészségügyet.

Ennek a változásnak érdekes háttérfolyamata, hogy 2010 óta az egészségügynek nincs saját minisztériuma a kormányban, hanem valamilyen csúcsminisztérium részeként, egy szakállamtitkárság az ágazati irányítás csúcsa. Ez a pozíció változott meg 2022 kormányalakítása során, amikor a korábbi EMMI helyett a Belügyminisztérium került az ágazat élére. Lényegében persze csak a korábbi három év „de facto” helyzete alakult „de jure”, helyzetté, hiszen a járvány során az irányítás, majd a GYEMSZI/ÁEEK helyére lépő OKFŐ megjelenésével az igazgatás is a belügyhöz került.

Megérett az ágazat reformja?

De mennyire, hogy megérett! Már korábban is számos jel mutatta, hogy egyre nagyobb a baj. Az ellátó szervezet hiányosságai, a betöltetlen alapellátási körzetek, az egyre áttekinthetetlenebb ügyeleti szolgálatok, a tervezés nélkül, a piac szabályai szerint zajló magánegészségügyi „robbanás”, az állami szolgáltatások hozzáférését is zavaró hálapénz rendszer mind-mind beavatkozásért kiált.

Eközben az ágazat részesedése az ország gazdasági teljesítményéből (GDP) csökkent, az alacsony bérek miatt a szakemberek elvándorlása veszélyes mértéket öltött. A gyenge vagy eufemisztikusan „alul-” finanszírozottság oda vezetett, hogy az intézmények hatalmas adósságokat halmoztak fel a beszállítóknál, ami egyszerre okozott áruhiányt és áremelkedéseket. Közben, a korábbi 20 év filozófiájában „társadalmi egészségbiztosításnak” nevezett rendszer, amelyik soha se érte el a fejlett országok színvonalát, fokozatosan állami egészségügyi rendszerré konvertálódott.

Tűzoltás vagy rendszerátalakítás?

A tűzoltást is és a rendszerátalakítást is jobb lenne külön művelni, viszonylagos nyugalomban előkészíteni és lefolytatni a rendszer korszerűsítését. Ám „rossz magyar szokás szerint” a folyamatok és cselekvések összemosódtak, térben és időben keveredni kezdtek.

A magyar egészségügy reformját mindig is válsághelyzetekben kezdtük meg. A rendszerváltás előestéjén, amikor már politikai-gazdasági válság alakult ki, elkezdtünk áttérni az állami egészségügyi rendszerről a társadalombiztosításra. Mire az alapokat leraktuk volna, ismét gazdasági válság, jött a Bokros csomag. 2006-2007 körül egy valójában alig felismert gazdasági válság hatalmas beavatkozásokat zúdított előkészületlenül az egészségügyre: vizitdíj, napidíj, intézménybezárások és a társadalombiztosítás privatizálásának próbálkozása.

Napjainkban a lényegében egy évtizede elmaradt finomabb korrekciók, a COVID-járvány tapasztalatai és a humán erőforrás egyre kritikusabb helyzete kényszerít ki, egy igen jelentős átalakítást. De a háború, az Európai Unió politikai válságjelenségei, a világ- és lokális gazdasági válságtünetek erősen megosztják a kormány és a politika irányítóinak figyelmét. Takács Péter „muszáj Herkulesként” próbál küzdeni, talán egyedül a minisztere tudja ennek a mértékét és irányát.

A tűzoltás – egy megoldatlan súlyos hiányossággal – egyelőre jobban áll, mint a rendszeralakítás tervei.

A jó káosz

Oximoron következik – saját szabadalom: „Jó káosz”.

Az év végéhez közeledve, egyre másra jelennek meg a jogszabályok, kezdve a salátatörvénnyel, amelyek az egészségügy átalakítását, de annak feltételrendszerét is érintik. Ezek között van néhány meglepő, de jó dolog.

Az eladósodott intézményrendszer megsegítésére néhány hete 30 milliárd forintot hagytak jóvá. Mivel a lejárt szállítói állomány ennek közel a duplája, már megint egy elhúzódó, keserves időszakot lehetett prognosztizálni. Ám, csiribí-csiribá a hét közepén „találtak” még 25 milliárd forintot erre a célra. Ez nagyon hasznos.

A vicc az volt, de ezt már csak a bennfenteseknek írom, hogy egyes reményvesztett beszállítók előbb kapták meg a számlájukra a pénzt, mint az értesítést. Még sok ilyen viccet kívánok magunknak!

A másik öröm: én közel négy éve „sírdogálok” az egészségügy „elfelejtett légiója” érdekében. A gazdasági-műszaki ellátás kb. 25 ezres csapata eddig mindenből kifelejtődött. Most váratlanul felbukkantak a béremelés várományosai között. Nagyon boldog lettem. Bár sajátos elnevezést kaptak „az egészségügyben dolgozók”, de spongyát rá, ha ez az ára, hogy az irányítók észrevegyék őket. Az ugyan nekem még nem világos, mennyit kapnak, de majd kiderül.

És hogy a törvénygyár még Szilveszterre virradó éjszakán is dolgozik, az abból derült ki, hogy a nemrég megjelent, a szakmai továbbképzések szabályozásából kimaradtak a magánellátást végző orvosok-fogorvosok, akiknek jelentős gyakorlati időt írtak volna elő a közintézményekben, mintegy pótlandó a hiányzó szakembereket. Az nem világos, mi lesz a megoldás, de legalább egy tüskét „kiszereltek” az érintettek körme alól.

Szakdolgozók

De a legdurvább hiba még nem oldódott meg: az egészségügyi szakdolgozók 116 ezer fős hatalmas csoportja csak 2023 júliusától számíthat béremelésre. Ez több okból drámai helyzetet teremt. Még hat hónapig a többségében nagyon alacsony bérükből kell helytállniuk, az áremelkedések és a két számjegyű, legalább 20%-os infláció pusztító viharában, miközben még a komoly béremelésben részesült orvosok is kapnak januártól 11%-ot.

Így az orvosok – szakdolgozók jelenlegi átlagos béraránya 73-27% -áról 79-21%-re változik. Azt már én teszem hozzá, mert erről kevés szó esik, hogy a magyar egészségügyben az orvos-ápoló arány kb. fele az osztrák vagy német hasonló aránynak, pedig lehet, hogy a magyar betegek rosszabb állapotúak, mint az említett országokban. Ahol szintén orvos- és ápolóhiány van.

Ez a helyzet sürgős orvoslásra vár, nem bír ki még egy fél évet. Én még mindig bizakodó vagyok. Az a magyar kormány, amelyik az elmúlt napokban rendelettel módosította a 2023-as költségvetést, mert ezt követelte a valóság, amit már csak az újesztendőben tud bemutatni az országgyűlésnek, az alkalmas rá, hogy felismerje, ezen a területen is módosítania kell az álláspontját. Mert az ország, a betegek és az egészségügy érdeke ezt kívánja.

Reform/átalakítás

Hasonló a helyzet az eltervezett reform szervezeti elemeivel is. Ha a MOK, a MESZK, a Magyar Orvosok Szakszervezete, a Független Egészségügyi Szakszervezet egyarán aggodalmát fejezi ki a tervezett reform egyes elemeivel kapcsolatban, akkor őket meg kellene hallgatni. Mert itt a valóság dörömböl az ágazat vezetésének és a kormánynak az ablakán.

Valószínűleg sem sztrájkolni, sem tüntetni tömegesen nem fognak. Elég intelligensek ahhoz, hogy felismerjék, a helyzetük jobbításáért, a működésük jobb feltételeiért, szabályozásáért nem „verhetik el a port” a betegeken. Akkor sem, ha az elmúlt napokban Franciaországban, Angliában valami hasonló történt. De ezzel nem szabad visszaélni.

Mert nem lázadtak fel akkor se, amikor a COVID tombolása alatt minden csepp energiájukat fel kellett áldozniuk. Amikor sokukat úgy vezényelték, irányították, hogy az utólag se lett kiértékelve, pedig voltak tanulságai. Most se lázadoznak, pedig hetente negyedmillió felsőlégúti betegséggel küszködő gyermek és felnőtt zúdul rájuk, és gyakran ők is elkapják, de rendes gyógyulás helyett visszamennek dolgozni, mert a legtöbb intézményben nincs tartalék az ilyen helyzetekre.

Mert vegyék észre, ma is: Szilveszter és az Újesztendő napján is, másfél-két ezer orvos, és tízezer körüli szakdolgozó veszi fel a munkát, hogy több műszakban, vagy ügyeleti rendben a már kezelt, vagy az ünnepek alatt megbetegedő, megsérülő magyarokért tegye, amit tud, és amit lehet.

Nekik és a megérdemelt pihenésüket töltőknek is Boldog Újesztendőt kívánunk!

(Nyitókép: Edvard Munch (1863-1944): Melankólia. 1891. Olaj vásznon. 72x98 cm. Magángyűjteményben.)

A szerző korábbi írásai itt olvashatók