A BCG receptje az átalakításra a háziorvoslás példáján

Nem ismeretlen az egészségügyben a Boston Consulting Group (BCG) neve, hiszen ez az a cég, amely a belügyminiszter megrendelésére tanulmányt készített a magyar egészségügyi rendszer reformjára. Egyelőre azonban csak sejtéseink lehetnek tartalmáról, ugyanis tíz évre titkosították. A Portfolio keddi online rendezvényén eddigi elképzeléseink csekélyke megerősítést kaptak, amikor a BCG projektvezetője, Újlaki Ákos arról tartott előadást, miként lehetne az egészségügyi rendszerünket az értékalapú szisztéma felé fordítani.

Először is leszögezte a már jól ismert tényt, miszerint a fejlett világ ellátásához képest nálunk (és a posztszocialista országokban) túl sok az orvos-beteg találkozás. Az egészségügyi rendszer túlzott igénybevételnek van kitéve, ugyanakkor ez nem látszik az eredményeken. Magas ugyanis a halálozás, kevesebb az egészségben eltöltött életév. Ez jelzi, hogy az ellátórendszer értékteremtő ereje alacsony, s Magyarország az utolsók között kullog ebből a szempontból.  

A finanszírozás a rendszer különböző szintjein nem szolgálja az értékteremtést, nem igazodik a betegigényekhez. Például a fekvőbeteg-ellátásban a teljesítményalapú finanszírozás a feladatokat és az infrastruktúrát támogatja, míg a háziorvosoknál alkalmazott fejkvóta nem ösztönöz hatékonyságra és eredményességre.

Paradigmaváltásra van szükség a finanszírozásban, méghozzá értékvezérelt módon. Mindez azt jelenti, hogy a beteg egészségben elért eredményét össze kell vetni az eredmény elérésének költségével, mutatott rá Újlaki Ákos, elismerve, hogy ez nem egyszerű feladat.

Hogy kézzelfoghatóbb legyen ez a megközelítés, a háziorvosi rendszert mutatta be példaként. Közismert, hogy már most is vannak minőségi indikátorok a szűrés, antibiotikumhasználat, védőoltás terén, ám ezek összességében olyan kis arányt (4 százalék) képviselnek a teljes finanszírozáshoz (96 százalék) képest, hogy egyáltalán nem ösztönzők, nem elegendők ahhoz, hogy a rendszer megfelelő irányba mozduljon – példaként említette a szűrőprogramokra történő szervezést.

A hollandoknál a háziorvoslásban három elemből áll össze a finanszírozás: az alapdíj teszi ki a 70 százalékot, ez lényegében fejkvóta. 15 százalék jut a krónikus betegek ellátásának, gondozásának ellentételezésére. A fennmaradó 15 százalék a teljesítményalapú kifizetés, ebben a körben támogatja az állam a népegészségügyi programokon való részvétel segítését, a receptírás hatékonyságát, a megfelelő antibiotikumhasználatot.

A magyar háziorvos kapuőri szerepe rendkívül korlátozott, szűk és nem mindig egyértelmű az orvos ellátási feladatköre, és nincs is eszköze a beutalások csökkentéséhez, fogalmazott Újlaki Ákos. Ugyanakkor nemzetközi példák alapján jellemzően az erős a kapuőri szerep erős szolgáltatási körrel párosul.

Hiába vannak nálunk fejlettebb egészségügyi ellátórendszerrel bíró országok, nincs igazából kiforrott irány, kiforrott szisztéma, amit le tudnánk másolni.

Elkerülhetetlennek nevezte az ellátás digitalizációját – amit erőteljesen elősegített a koronavírus-járvány, lásd a telemedicina szolgálatások előretörését –, illetve a háziorvosok és szakorvosok szorosabb együttműködését.

A rendszer értékalapú átalakítását három szempontból kell átgondolni a BCG projektvezetője szerint: „Ki mit csinál; hogyan jutalmazzuk; mérjük az eredményt!”

A Portfolio konferenciájának további előadásai itt olvashatóak.