„Érdekes az új kinevezések kommunikációja” – dr. Szepesi András jegyzete.
2025. január 3. hete.
Az én személyes heteim picit eltérnek a naptártól, mert jegyzettől-jegyzetig tartanak, immár öt éve. Szombaton kora reggel jelenik meg, előtte pénteken a nap jelentős részében, de főleg este írom. Az anyagot egész héten gyűjtöm, rangsorolom, ami pénteken késő estig történik, belekerülhet. Szombaton reggel számomra elkezdődik az új hét. Sok kedves barátom számára pedig a reggeli kávéhoz egy kis olvasnivaló.
Átváltozások az idő tükrében
Január 12-e számomra mindig az apák tragédiájának emlékét jelentette.
1943. január 12-én a Don kanyarban, az urivi hídfőnél történt áttörés, szovjet offenzíva a magyar fronton a II. magyar hadsereg vereségének, hadtörténelmünknek a legnagyobb katasztrófájának a kezdete. A katonai szolgálat a fiatal férfiak „nagy kalandja”, életre szóló élménye. Barátságok alapja, mesélni való a gyermekeknek, unokának. Ezt az örömet a nemzeti katasztrófa gyásszá formálta, majd a szovjet megszállás, a politikai rendszerváltás szégyelleni, titkolni való eseménnyé torzította. A jelenből már alig érthető, miért dobott oda az ország vezetése egy nagyvárosnyi fiatal embert a gonosz Hitler hódító háborújában a pusztulásnak. Mit kerestek a magyar és székely fiúk a Don-kanyarban?
Örök érdeme Nemeskürty István tanár úrnak, hogy 1972-ben, majd kibővítve 1982-ben kiadta a „Requiem egy hadseregért” című könyvet. A puhulni kezdő diktatúra gyengesége, vagy az érintettek – benne a politikusok jelentős körei – követeltek valamilyen tisztázást, igazságot?
Szinte minden évben írok erről. Apám túlélte, így irhatok most itt jegyzeteket, de Miskolc közössége, barátaink, ismerőseink életük végéig gyászolták az elveszett fiút vagy fiatal apát.
Egy személyes élmény
Egy magyar kiránduló csoporttal Andrej Rubljov középkori ikonfestő nyomait kerestük. A világhírű vlagyimiri kolostor (Arkhangelszkoje) után még elmentünk a kevésbé ismert Szuzdalba, ahol ugyancsak állt egy ősi kolostoregyüttes, még renoválás előtt, kissé kopottan, de egy súlyos történelmi múlt összes pompáját és az idő múlásának szomorúságát árasztva. Ott egy idős férfi, a teremőr és az idegenvezető furcsa keveréke, tört magyarsággal szólt hozzánk. Kiderült, hogy 1943-48 között egy hadifogoly tábor őre volt, ahol nagyon sok magyar honvéd raboskodott. Nem titkolt, szerinte a győzteseknek kijáró felsőbbséggel, mint élményét mesélte, hogy a magyar fiúk tavasszal megették a füvet és főleg a csalánt. Ismerve a tragédia magyar oldalát, nagyon hamar megutáltuk a mesélőt, és már Rubljov néhány gyönyörű ikonja se tudta elnyomni a keserű ízt a szánkban, és feledtetni apáink történetét. Ha jól emlékszem, 1978-at írtuk, és még 12 év hátra volt a szovjet megszállásból és a „megvalósult szocializmusból”.
Ezen a héten január 12-én már szinte semmi emlékezés nem futott a médiumokban. Hiszen apáink már mind meghaltak, a 18 évesen besorozott legfiatalabb legény idén lenne 100 éves. Apám, mint friss diplomás, idén lenne 110. A Don-kanyar emléke a részt vevő apákról és az odaveszett áldozatokról a fiúkra hagyományozódott, akik, ahogy én is még igyekszünk elmesélni a fiamnak, az unokámnak a történeteket. De számukra ez már nem közvetlen élmény, az érintetteket már nem ismerhették. Az „oral hystory” helyét így veszi át a hűvös, érzelemmentes, tudományos történelem.
A magyar egészségügy panaszai
Az ünnepi hetek viszonylagos csendje után mind az „ipari”, mind a közösségi médiumok megélénkültek. Kevés jót és rengeteg rosszat kezdtek közvetíteni az egészségügyről, az intézményekről, egyes ellátási eseményekről. Mivel a politikai szezon is beindult, mindig elgondolkodom, hogy ezen témák feldolgozása a helyenként tragikus helyzet megjavítását célozzák-e, vagy a lassan elinduló 2026-os választások közeledtének politikai érdekeit szolgálják? Vagy ez a két dolog már keveredik?
Vannak krónikussá váló, folyamatos fájdalmakat okozó témák. Ezekkel azonnal és folyamatosan kellene foglalkozni egészen a kormányzat legfelső szintjéig, mert egyfelől a rájuk bízott lakosság, a választóik életét nehezíti, veszélyezteti, másfelől a politikai életösztönüket is kellene, hogy felcsigázza, mert biztosan választási témák lesznek.
Háziorvoshiány. Napjainkra tovább növekedett. Bizonyíthatóan milliós lakosságszám érintett. Ráadásul a háziorvosok korfája jelentősen elöregedett, a további létszám csökkenésük kódolva van. Ide általános helyzetjavítás és hatásos helyi intézkedések kellenek.
Szakorvoshiányok miatt rövidebb-hosszabb ideig szünetelő szolgáltatások, bezáró szakmai egységek. Növekvő várólisták, a lakosság bizonytalansága, szorongása növekszik. Számos dolgot még a magánellátás se tud átvenni. Lassan már kevés ezekről csak beszélni, operatív megoldások szükségesek. Elfelejtették volna az illetékesek:
„Salus aegroti lex suprema esto”!
Áttételesen ide tartozik az egészségügyben egyre nyomasztóbban jelentkező pénzhiány, amely már a működéseket gátolja. Ennek „lázas tünete” az év fordulóján meglévő 100 milliárd forint körüli lejárt szállítói tartozás állomány. Nem akarok ünneprontó lenni, de ezzel várja a tárca az új intézményvezetőket?
Fehér füst a Belügyminisztérium épülete fölött
Végül is a BM nem egy Sixtus-kápolna. De a metafora jó. A többnyire tavalyelőtt karácsony körül, majd valamivel később is felmentett intézményvezetők helyére Pintér Sándor elkezdte kinevezni az újakat. Közben a pályázók szervezett, professzionális képzésben vettek részt, amelyik nyilván hatással volt a kinevezési döntésekre. Érdekes az új kinevezések kommunikációja. Olyan kisebb csoportokban hozzák nyilvánosságra, az intézmények és a vezetők nevét, ahogy Takács Péter egyesével bemutatja őket az adott intézmények munkaértekezletén.
Ma, pénteken indult a folyamat, és jelentek meg az első nevek.
Mindenesetre: sikereket kívánunk a kinevezetteknek, rajtuk keresztül minden gyógyítónak, akik szabályos vezetést kaptak. És persze a kórház betegeinek, a felvevő körzet lakosságának. Milyen szép lenne, ha az új vezetők tiszta lappal indulnának, és nem kellene a vállukra venni az eddig görgetett adóssághegyet! Mert akkor a feladatuk „mission impossibile” lesz. Ki fognak égni, közömbössé, vagy ami még rosszabb cinikussá válnak. Holott a vezetőnek mind a beosztottjaik, mind a gondjaikra bízott betegek ügyeiben empátiásnak és magabiztosan segítőnek kellene lenni
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hazatért az indiai vakációról
Pénteken reggel, hetek óta először megszólalt a rádióban. Egy szót sem szólt róla, pedig elvártam volna, hogy mond valamit az ayurvedáról és a magyar (európai) egészségügy összehasonlításáról. Ugyanis voltak jelei egy ilyen találkozásnak. Két gyönyörű fordítása is van a szanszkrit szónak: „az élet tudománya”, valamint „a hosszú élet gyakorlata”. Ennek ürügyén mondhatott volna néhány biztató szót a magyar egészségügyről is…
Néhány szó a világpolitikáról
A hét közepén Izrael állam szakértői és tárgyalói a Hamasz terrorszervezettel tűzszünetben és számottevő fogolycserében állapodtak meg. A megállapodást Izrael kormánya pénteken, néhány órája jóváhagyta. Végre, vasárnap életbe léphet. Talán van esély az ellenségeskedés hosszabb távú felfüggesztésére?
Ugyancsak a jövő hét ködébe vész Donald Trump január 20-i beiktatása és az általa sokszor ígért orosz-ukrán tűzszünet, és talán még a béke is megérkezhet?
Elkezdődhet a világunk meggyógyulása? Reméljük, ezzel egyidőben Ferenc pápa is felépül kisebb balesetéből.
Kicsit több reménység, meginduló fejlődési folyamatok, szebbé tennék az új évünket és egyáltalán ezt a furcsa, keserű, édes, de szerethető világot.
(Nyitókép: Oroszország, Pokrovo-Mihajlovka, 1943 január. A felvétel a 2. magyar hadsereg egységeinek visszavonulása közben készült. Fotó: Ladinek Viktor/Fortepan.)
A szerző korábbi írásai itt olvashatók
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!