A járvány lángja és füstje

Még itt ólálkodik a Gonosz, aki egy új vírus képében zúdult az emberiségre, mintha az emberek hatalmas többségének nem lett volna elég baja amúgy is. Keletről indult, de hetek alatt körülérte ezt a hatalmas bolygót, amely a világűrből nézve már gyönyörűszép, törékeny kis zöld sziget, de az Univerzumban már csak egy porszem, akár a teret, akár az időt tekintjük. Nekünk pedig a minden, élet, család, haza, örömeink és szomorúságaink helye, egymást követő generációk iparkodása, küzdelme, elmúlása. Mesék, hiedelmek, vallások, irodalom, művészet, kultúra, zene, amely túlél háborúkat, természeti katasztrófákat, mert adjuk tovább egymásnak, kapjuk szüleinktől, adjuk gyermekeinknek és közben folyamatosan kommunikálunk a körülöttünk élőkkel. Tanulunk és tanítunk, a legegyszerűbb közösségek mindennapjaitól az iskolákon, a tanműhelyeken, az egyetemeken át az ismert világ határait feszegető tudományos intézetekig.

Nemzeteket alkotunk történelemmel, dicsőséggel, sérelmekkel, viszályokkal és békességgel. Körülvesz minket egy bonyolult gazdasági rendszer, benne ma már nagyon fejlett technológiák, informatikai rendszerek, szórakoztatás, sport, egészségügy, gyógyítás, sorolhatnám. A társadalmak szervezését politikai rendszerek próbálják kézben tartani, különféle filozófiák, hatalmi technikák segítségével, több-kevesebb sikerrel. 7 kontinensen 7,75 milliárd ember 193 független ország próbál megélni a Föld erőforrásaiból.

És a látható bajok mellett (szegénység, víz és élelmiszerhiány, környezetszennyezés, öröklött és civilizációs betegségek, balesetek, ismert fertőző betegségek stb.) megjelenik valami, ami nem látható, nem kézzel fogható, a fiatal emberek többségét nem vagy alig betegíti meg, de az idősebbek és néhány fiatalabbakat is érintő betegcsoport körében váratlanul nagy pusztítást végez. Ilyenkor válik láthatóvá, hogy az egyes nemzetek, közösségek a sok azonosság mellett mégis mennyi különbséget hordoznak. Nagyon fejlett, jómódú, magas kultúrájú országokban hatalmas pusztítás, a szomszéd országban sokkal kevesebb beteg. Pedig információhiányról már senki nem panaszkodhat. A mobiltelefon, az internet, a közösségi hálózatok lényegében mindenkihez eljutnak, és rajtuk keresztül a világ minden rádióállomása, TV csatornája elérhető.

Miért írom ezt a kissé csapongó, szubjektív (talán kicsit hosszú) bevezetőt?

Hogy érzékeltessem, hogy e hatalmas világhoz képest a még kicsinek gondolt, mért jelenség, a COVID19 járvány milyen fenyegető, milyen irracionális. Kormányok, politikai rendszerek zavarodnak össze, mert nem készültek fel egy ilyen járvány feltartóztatására. Intézkedéseik hatására napok alatt leáll a légiközlekedés, lezáródnak a határok, csikorogva leáll a gazdaság gépezeteinek jelentős része. Olyan méretű változás áll be az egyes emberek életébe, amit a ma élő generációk többsége még nem tapasztalt. Hirtelen felértékelődnek a médiumok, mindenki ott keresi a kapaszkodót, a biztos információt, a segítséget, a vigasztalást. Talál is sok mindent. A szerencsésebbek azt, amit elvártak. Ám a többség nyugtalanul bolyong a virtuális térben, ahol egymás mellett, látszólag egyenlő súllyal jelennek meg közlemények, elemzések, vélemények, statisztikák, vad teóriák és spekulációk.

Komoly szakemberek jósolnak, és „komoly jósok” szakemberkednek. Felbukkantak a vírustagadók (csak Magyarországon egy kisvárosnyi ember követ egy ilyen „prófétát”), s mivel mi egyelőre meglepően kevés beteget regisztráltunk és kezeltünk, megjelentek a járványtagadók és „természetesen” szervezkednek a védőoltásokat ellenző, tagadó csoportok.

Nagyobb vita van már azon, hogy lassan eltűnik-e a vírus, vagy itt marad hosszú időre. Ha itt marad, akkor okoz-e még járványt? Mikor lesz hatásos gyógyszer? És a legfontosabb, lehet-e védőoltást készíteni, és az mikor juthat el mindenkihez? Ezt már érdemesebb figyelni, hiszen itt a valóságos ismeretek jelennek meg, bizonyítékok, vizsgálati eredmények, és ezeket a világ legjobb tudósai interpretálják. Nem mondom, a reménység, ez a jellemzően emberi tulajdonság itt is kell, hiszen ez lendíti előre azokat a nagyszerű embereket, akik most minden erejüket, képességüket latba vetve dolgoznak számos párhuzamos megoldáson.

Ahogy a járvány lángja nálunk elcsitulni látszik, úgy kapnak erőre az elmúlt mintegy 3 hónapot értékelő, elemző, kritizáló hangok. Nem tartom szükségtelennek ezeket, bár néha riaszt a felületesség és a gátlástalanság. Reméltem, az első cikkemben hangot is adtam ennek, hogy egy ilyen hatalmas baj közelebb hozza az embereket egymáshoz. Ennek számos jelét látom a mindennapokban, a távmunka óráiban, a barátokkal, kollégákkal folytatott olyan hosszú beszélgetéseken, amire már évtized óta nem volt példa.

De egyre rosszabb kedvvel nézem (és egyre gyakrabban kapcsolom ki) az egymással küzdő médiumokban a politikusok és „megmondóemberek” harsogását. A statisztikák fegyverként való használatát. Az emberi méltóságot sértő „ítéleteket”, a trágárságot súroló beszólásokat. Ezektől az emberek óriási többsége védtelen, és csak remélni tudom, hogy a fiatalok nem ezekről vesznek példát. Persze politikai várakozásokat keltenek, rövidtávon vezetők cseréjét vizionálják, és a politika örök szabályai szerint már 2022-re sandítanak. Ezt is tudomásul vehetjük, azzal az erős megjegyzéssel, hogy most sokkal többet kellene foglalkozni a holnappal, a holnaputánnal! A járvány ezen szakaszát túléltük. Az illetékes szakemberek foglalkozzanak a következő közegészségügyi tennivalóval. De a mindennapokban óriási a tét. Nagyon sok ember elveszítette a munkáját, megélhetését. Ez nem maradhat így.

Az egészségügy hatalmasat teljesített. A problémáival együtt. Azok, akik a járványfronton dolgoztak minden köszönetet és elismerést megérdemelnek. A többiek, akik a sürgősségi ellátást működtették ugyancsak. De azok sorsa se volt könnyű, akik az üres osztályok és műtők körül várták, mikor tér vissza a normális élet. Mert minden hozzáértő pontosan tudja, hogy a havi kb. másfél millió orvos-beteg találkozás nagy része, a havi kb. 150 ezer programozott kórházi felvétel, benne több tízezer műtéttel bizony el lett halasztva.

Az intézmények lejárt szállítói tartozása folyamatosan nő, mutatván, hogy a járvány előtt sem lett rendbe téve az intézményi finanszírozás. A járvány miatt szabaddá tett (60, vagy 50% -os mértékű) intézményi ágykapacitás (amire miniszter úr nyilatkozata szerint senki nem adott parancsot?) egyharmadát újra igénybe lehet venni a tervezett betegellátásokra. A jövő héten még kötelező PCR vizsgálat után, de állítólag később már csak gyanú jelek esetén.

Ez a parancs ügy engem (de nagyon sok kollégámat) nyugtalanít. Ha nem volt parancs, akkor egy nem létező határidő előtt 3 nappal, Húsvét Vasárnapján, a feltámadást ünneplő hívők örömünnepén, az Urbi et Orbi áldás délutánján milyen levelet adott át Cserháti Péternek prof. Dr. Horváth Ildikó Államtitkár Asszony? Csak nem valami hamisítványt?

Éjfél elmúlt már, lassan befejezem ezt a jegyzetet. Az éjszaka csendjében, az egyik TV csatornán egy ismert vallási vezető az Újszövetséget idézi. Izrael népe, a 12 törzs egy-egy vezetőt választott, a tekintélyes, nagytudású, erkölcsös embereket, hogy ők vezessék a népet és óvják a bajtól a veszélyektől. Milyen tiszta, milyen egyszerű, világos beszéd.

Erre kell törekedni minden politikusnak, ha ilyen feladatot vállal. És akkor a járvány lángja is kisebb lesz, a füstje pedig nem kell, hogy az égig érjen.