• nátha
    • Vazomotoros nátha – lehet, hogy ettől szenved hetek óta?

      Vazomotoros nátha – lehet, hogy ettől szenved hetek óta?

    • Ha a koronavírus nem lenne elég: épp mindenki náthás

      Ha a koronavírus nem lenne elég: épp mindenki náthás

    • Matematikai modellezés szerint náthává szelídülhet a koronavírus

      Matematikai modellezés szerint náthává szelídülhet a koronavírus

  • melanóma
    • Egyszerű módszer a melanoma korai felismerésére

      Egyszerű módszer a melanoma korai felismerésére

    • Bőrrák megelőzés – praktikus tanácsok

      Bőrrák megelőzés – praktikus tanácsok

    • Melanoma: kevés ismeret, késői diagnózis

      Melanoma: kevés ismeret, késői diagnózis

  • egynapos sebészet
    • Megduplázódott az egynapos sebészeti ellátások aránya

      Megduplázódott az egynapos sebészeti ellátások aránya

    • Egynapos sebészetet adtak át Karácsony Gergelyék

      Egynapos sebészetet adtak át Karácsony Gergelyék

    • Új fejezet a műtétben, diagnosztikában Szabolcsban

      Új fejezet a műtétben, diagnosztikában Szabolcsban

A magánegészségügyről

Egészségpolitika 2021.12.11 Forrás: Weborvos Szerző:
A magánegészségügyről

„Sine ira et studio” – Dr. Szepesi András hétvégi jegyzete.

Néhány hete egyik jegyzetemben említettem, hogy személyes egészségügyi problémámmal magánorvoshoz mentem. Itt is elmondom: mind a szakmai színvonal, a körülmények, mind az emberi kommunikáció kiváló volt.

Barátaim között ez a hír – egy régi kifejezéssel élve – hatalmas konsternációt váltott ki. Egyesek már a világvégét vízionálták, hogy én, közel 50 éves egészségügyi szervezési tapasztalattal, két évtizedes klinikusi múlttal, több éves minisztériumi és OEP vezetői, 18 éves szaklap szerkesztési és Menedzserképző tanári kapcsolatrendszerrel, miért nem találok magamnak megfelelő ellátást a közszférában…

Tiszta viszonyok

Lehet, hogy éppen ezért? Lehet, hogy be kellett látnom, hogy a járvány okozta korlátozások, meghosszabbodott várólisták, szervezési és járványügyi „anomáliák” miatt ez a legjobb megoldás?

Lehet, hogy az is oka a döntésemnek, hogy a német és osztrák kollégák kötelező kiegészítő magánbiztosítási rendszerével ellentétben a „kis magyar kapitalizmus” 31. esztendejében még mindig nem tisztázott viszonyok között kellene ellátásra jelentkeznem.

Személyes barátaimnál, tanítványaimnál ez még rendben is van, de az új generációk feltörekvő kiválóságait sajnos már egyre gyakrabban nem ismerem. Nem kérhetek, és nem várhatok el megkülönböztetést, pláne most, az agyongyötört közellátási területeken. És ha a kiválasztott kollégák már a magán betegellátásból élnek, akkor ebben a viszonyrendszerben meg kell próbálnom tisztán játszani.

Magánviszonyok

Az orvostörténelemből tudjuk, hogy az orvos-beteg viszony évezredekig szinte kizárólag magán viszony volt. Mivel az emberi társadalom a történelmi időkben már masszívan rétegződött, mindig is volt különbség a szegények és a gazdagok, illetve jómódúak között. A civilizált társadalmak már jóval a társadalmi egészségbiztosítási rendszerek előtt igyekeztek egy-egy réteg számára orvost alkalmazni, egészségügyi ellátást szervezni a hadseregek, veteránok, királyi udvarok számára, de a szegények ellátása legfeljebb a karitatív intézmények és a segítés, a könyörületesség vallási parancsát követő egyházak környezetében valósult meg.

Ahogy az egészségügyi ellátás egyre drágább és bonyolultabb lett, már az ipari forradalom XIX. századi tetőpontján, új megoldásokra volt szükség. Ezek a megoldások: a társadalombiztosítás, majd a párhuzamosan kialakuló állami egészségbiztosítási rendszerek „lefedték” a társadalmat, de nem tudtak kiemelkedő ellátást nyújtani a felsőbb osztályoknak, és a tudást és a szakmai színvonalat elismerő anyagi elismerést az orvosok „elitjének”.

Alapozás

Európában több mint 100 éves tapasztalat a közösségi és magánorvoslás, illetve rendszerszerű ellátás két fajtájának az egymás mellett élése, egymás segítése, kiegészítése – tulajdonképpen az orvosi életpálya anyagilag is elismert különféle útjainak a törvényesítése. Ha valamit tanácsolhatok az orvosokat képviselő szervezeteknek, vezetőknek, és az egészségügyért felelős szakpolitikusoknak, az ennek a 100 éves történetnek az alapos tanulmányozása.

Az elmúlt hónapokban két erős lépés már megvalósult itthon: jelentős béremelés és a hálapénz tilalma. Ám ez egy modern orvosi létet és életpályákat kialakító megújuló egészségügyi rendszernek csak az alapozása. A felépítmény sokkal bonyolultabb, nagyon sok egyeztetést és türelmet igényel.

Nem akarom „lelőni a poént”, orákulumként megmondani, hogy a két lehetséges közösségi rendszerben ez hogyan valósítható meg, mert nem egyszerű a feladat, ráadásul a két rendszer eltérő filozófiára épül. A nem orvos olvasóimtól elnézést kérek, hogy most őket nem emlegettem.

Az orvosi életpálya modellek, az egzisztenciális biztonság és a szakmai fejlődéssel együtt járó felemelkedés minden egészségügyi dolgozóra elemi erővel fog hatni. Mint ahogyan a mai, a járvány miatt egyre jobban megfeszülő rendszerben is világossá válik, az orvos, megfelelő szakmai képzettségű ápolók, asszisztensek, de kisegítő és műszaki-gazdasági emberek nélkül – hogy egy metaforával éljek – félkarú óriás.

Már látom, miközben a következő hetekben kisebb műtétemből otthon lábadozom, sok elemét fogom megírni a közösségi és magánorvoslás azonosságának, közös képzési és továbbképzési alapozásának, és a folytatás lehetőségeinek.

Idáig jutottam szerda este, azután a pihenésre és a műtétre való felkészülésre koncentráltam. Biztos voltam benne, hogy érdekes tapasztalatokkal térek majd haza…

Műtét

Nem csalódtam. Sőt. Olyan kulturált és professzionálisan szervezett és kivitelezett ellátással találkoztam, mintha nem itthon lennék.

Pontosan érkeztem. Kísérőmet udvariasan elküldték, megfelelően informálva. Beléptetési információcsere, azonosítás, nyugodt, barátságos légkör. Aneszteziológus (fő)orvos: kikérdez, megnézi a friss leleteket, megbeszéli a lehetséges érzéstelenítési formákat. Empátiás, figyelmes, jelzi, hogy mellettem lesznek, vigyázni fognak rám. Maszk, lábzsák, asszisztens segít, irányít. Bezsilipelek a műtő előterébe, ahol átöltözöm, egyszer használatos minden, a hátulkötős papírköpeny is. Aki látta Jack Nicholson híres kórházi jelenetét, kezdhet nevetni.

Érkezik a sebész, néhány okos mondat, még egy tájékozódó vizsgálat, és irány a műtőasztal. Aneszteziológusok fektetnek, minden apró részletre ügyelnek. Braunült „csempésznek” az egyik vénámba, infúzió, hogy ha kell pl. kiegészítő fájdalomcsillapítás vagy altatás, készen legyenek rá. EKG-monitorozás, automata vérnyomásmérő, pulzoximéter. Semmi hókusz-pókusz, de minden itt van, ami szükséges lehet. Steril lemosás, izolálás (letakarás steril papírlepedőkkel), majd a sebész elmondja, mire számíthatok. Start.

Számos finom tűszúrás, és csak közben szólnak, hogy ha érdekel, nézhetem a fali ultrahang monitoron. Képalkotó eljárásokat nagyon kedvelő, egykori traumatológus lelkem teljesen elvarázsolódik. Kezdődik a műtéti rész. Az elvileg lehetséges három módszer közül a lézert választottuk. A főorvos bevont a döntésbe, de finoman ajánlott és okosan „terelt”, hogy a számomra legjobbat válasszam. Ő elkezdett dolgozni, és kimondottan élveztem magabiztosságát, a profizmusát. Persze, tovább „moziztam”, láttam a lézer működésének képét. És tényleg nem fájt!

Most előre ugrok egy nappal: a legnagyobb fájdalom az általam egy nap múlva zuhanyozás közben elvégzett kötés eltávolítás volt. A mai kornak megfelelő nagyon erős ragasztó úgy tépte ki az előkészítés után megmaradt szőrtüszőimet, mintha egy szadista kozmetikus dolgozna –az én kezeimmel.

A műtét közel egy órás volt. Befejezés gyors kompressziós kötésekkel. Óvatos felültetés, felállítás, (aneszteziológusok kísérnek, nehogy baj legyen, elvégre elég idős vagyok) óvatos visszaöltözés, kizsilipelés. Közben az operatőr ad néhány fontos instrukciót. Elbocsátási adminisztráció, és már ülök is a fiam mellett az autóban – az anyósülésen. Panasz semmi, hazaérés, örömködés, könnyű ebéd, majd hatalmas alvás, ami elsöpri az összes feszültséget és stresszt, ami a betegséget és a kezeléseket kísérte.

Valóban kettészakad?

Közel három napig csak okostelefonon követtem a híreket. Feltűnt, mennyi hír, információ jelenik meg a magánegészségügyről. Különféle megközelítések, apokaliptikus jóslatok, melyek szerint kettészakad az egészségügy a magán és az állami törésvonalai mentén, jámbor óhajok, reális értékelések, és persze PR-cikkek is.

Feltűnő, hogy mindenki a kormánytól vár megoldást, neki panaszkodik. Előkerül a „szektorsemlegesség” ősi jelszava, ami önmagában kb. annyit jelent, hogy „ne együnk mosatlan gyümölcsöt”. Persze ez alatt a használói azt értik, hogy a közösségi forrásokból lehessen finanszírozni a magánszolgáltatásokat. Ez ugye azt jelenti, hogy a magánszolgáltató közfeladatot lát el. De hol van a jelszó másik fele? Tudniillik az, hogy akkor a közszolgáltató miért nem nyújthat magánszolgáltatásokat?

Hogy egy ilyen bonyolult pénzügyi kapcsolatrendszernek mi a jogi kerete, mi a technológiája, milyen egyéb feltételekkel lehet nyújtani és még számos szakértői „bohóság” – az láthatólag nem izgatja a nyilatkozókat.

Szektorsemlegesség

Most nem mehetek mélyebbre, de azért egy kis magán történetet még megosztok. Azok a Kedves Olvasók, akik rendszeresen olvassák a jegyzeteimet, tudják, hogy 1985-89 között az egészségügyi szervezet és szolgáltatások reformjával, 1991-1998 között az egészségbiztosítás magyar rendszerének kialakításával foglalkoztam. Mivel 1993 közepén megszűntek az állami munkahelyeim, elkezdtem a szabad pályán való, érdekes, de néha igencsak keserves munkát.

A „szektorsemlegesség” jelszava, mint a szabadság egyik attribútuma, a társadalmi-gazdasági rendszerváltás hajnalán szakterületünkön rengeteg ambiciózus orvost „megrészegített”. Egymás után alakultak a kisebb nagyobb egészségügyi magánvállalkozások: P. Klinika, Sz. Szanatórium, T.-i Magánkórház, KDK D stb.

Az akkori médiumokban hatalmas publicitást kaptak, kisebb-nagyobb megtakarítások kerültek elő a ládafiából. Néhány barátom, aki látta, hogy keresem a helyemet a rendszerben, azt javasolta, alapítsak tanácsadó céget, a magán egészségügy segítésére, hiszen a pályámból kifolyólag viszonylag sok konkrétumot ismerek erről a világról. Én pedig anélkül, hogy tudtam volna, hogy a politikai ciklusváltások később milyen bukfenceket fognak hozni ezen a területen, a következőt válaszoltam: én nem tudok olyasmiben dolgozni, és pénzt kérni érte, amikor 10 tanácsból 9 úgy szól, hogy amit elképzeltél azt ne csináld meg, mert belebuksz.

A három nagy, matematikával jól azonosítható területen kívül – művese, képalkotó, labor – összesen két akkori vállalkozás maradt talpon és fejlődik ma is. Mindkettőnek azt tanácsoltam, úgy építse föl, szorosan kontrollálja, és az alapján fejlessze a cégét, hogy az a tiszta magánvásárlói piacon stabilan megálljon. Felejtsék el a közösségi forrásokat. Ha kapnak ilyet, annak örüljenek, de figyeljenek a koncessziós szerződés időtartamára és a finanszírozás minimálisan költségfedező nagyságrendjére.

Se büszke nem vagyok, se boldog, ha ezekre az évtizedekre gondolok. Az egészségügyi (és szociális) rendszerek hosszú távú koncepciót, tervezést, kontrollingot, és átgondolt finom korrekciókat igényelnek. Ez nem fér bele egy kormányzati ciklusba, pláne ezen belül két-három minisztercserébe.

A törékeny holmi

A magánegészségügy egy finom, érzékeny, színvonalas, de „törékeny holmi”. A politika, a szabályozás és a bevételek kiszámíthatatlan rángatását nem bírja ki. Most konjunktúra van az egészségügyi vállalkozások piacán. A járvány okozta korlátozások, az állami alkalmazottak részvétele a magánszolgáltatásokban nehezített, a jogállási törvény és egyéb átszervezések miatt menekülő orvosok, valamint az elmúlt két évben megjelenő ellátatlan betegek „piaca” ide vonzotta a pénzügyi befektetőket is. Ez mind akár jó is lehetne, ha valamilyen értelmes és tartós koncepció, koordináció és politikai együttműködés mentén alakulna.

Megpróbálok ezekre visszatérni a következő hetekben. Annál is inkább, mert ugyan a negyedik hullám sok beteggel és áldozattal jár, de az elmúlt hét már reményeket keltő lassulást, talán stagnálást mutat. Ha szerencsénk van, akkor ez a hullám karácsonyra nagyjából lecseng.

A folytatásról most még ne beszéljünk.

Van min meditálni, van miért fohászkodni  – kinek-kinek hite szerint – Advent harmadik gyertyájának fényében. Én a családom és a barátaim mellett az egészségügyre, a benne helytálló kollégákra és segítőikre gondolok, értük imádkozom…

 

Sine ira et studio = „Harag és elfogultság nélkül” Tacitus: Annales. I.1.

(Nyitókép: Matteo di Pacino: Szent Kozma és Damján oltárkép részlet. 1370-75 körül. Tempera és aranylevél, fából készült panelen. 18,4x41 cm. North Carolina Museum of Art, Raleigh, USA.)

A szerző korábbi írásai itt olvashatók

Legolvasottabb cikkeink