„KASSZANDROSZ” FÜSTÖLGÉSEI

Elenyésző számú (ó)görög nyelvtanár ismerősöm szigorúan meg fog fedni, miért csinálok Kasszandrából önkényesen és szakszerűtlenül fiúnevet. Mivel szeretem magamat a vátesz szerepében láttatni, ezért nagyon kell vigyáznom, hogy a mai zavaros LMBTQ (PRSXYZ?) helyzetben nehogy valaki félreértse, vagy pláne félremagyarázza. Persze, nincs könnyű dolgom, mert a történelemben Kasszandrosz nem a trójai Priamosz király gyönyörű lányának fiú megfelelője volt, hanem Nagy Sándor elfeledett utóda a világot meghódító macedón-hellenisztikus sereg élén, király, satrapa, vagy amit akartok. Nagy nyomot nem hagyott a történelemben. Na, akkor ez a fedőnév átmenetileg megfelel nekem.

Kasszandra viszont hagyott, a keserű sorsa ellenére. Bár jól kezdett, magába bolondította Apollón istent. Ezek a görög istenek elég „nagytermészetűek” voltak, és időnként szerettek (volna) keveredni csinosabb földi élőlényekkel – ezért is olvasható még ma is örömmel és mosolyogva a görög mitológia. Egyszóval az okos és számító Kasszandra azt kérte a szerelmes és a férfi szépségére büszke Apollóntól, hogy ajándékozza meg a jövőbe látás képességével. Miután ez megtörtént, a csalfa leányzó nem fogadta a további udvarlását. A mélyen megbántott isten csavart egyet a történeten, és a képességet nem vonta vissza, de azt elintézte, hogy soha, senki ne higgye el a figyelmeztetéseit. Így azután hazáját, Tróját se tudta megmenteni, mert hiába figyelmeztette őket a (trójai) falóban megbúvó veszedelemre, senki nem hallgatott rá. De ugyanígy járt akkor is, amikor Trója pusztulása után Menelaosz király rabszolgája lett, és hiába figyelmeztette egy ellene szőtt összeesküvésre, nem hittek neki, és annak ókori rendje-módja szerint megölték a trójai győztest.

Ez a kis bevezetés arra emlékeztet, hogy ma is gyakori, hogy a jól felkészült szakemberek véleményét vagy nem hallják meg a döntéshozók, vagy el se hiszik. A következmény: „Utólag már szabhatjuk” – ahogyan azt Hofi Géza dalolta egy feledhetetlen szilveszteri kabaréban.

Ahol politikai érdek van, ott politikai érdek van

Előző dolgozatomban a De Gaulle-idézet kapcsán azon viccelődtem, hogy miniszterelnök úr akár pálinkát is mondhatott volna. „Megijedtem magamtól”, amikor két nap múlva nem csak mondta, de meg is kóstolta. Egészségére!

Számos kedves olvasóm egyre inkább számon kéri rajtam, hogy miért olyan borongósak utóbbi írásaim. Hát, ez a kasszandrai szerep nem túl hálás. Nem vagyok boldog, ha a jóslásaim bejönnek. Annak örülök, ha láthatólag olvassák, megfogadják (pálinka?), de nem vagyok nyugodt. Irigylem a kormány szereplőit az optimizmusukért, de azután rá kell jöjjek, hogy itt másról (is) szó van.

Illyés Gyula remélem megbocsátja, hogy halhatatlan verssorát parafrazeálom, de ma lehet, hogy ő is ilyeneket írna: ahol politikai kampány van, ott politikai kampány van. Vagy: ahol politikai érdek van, ott politikai érdek van.

Előbb a járványról: szép csendesen terjed nálunk is. Emelkednek a kórházi esetszámok, a gépi lélegeztetettek száma, és egyelőre lassabban az áldozatoké. De ne csapjuk be magunkat, a gépi lélegeztetettek egy jórésze áldozat lesz. Talán az arány kezd javulni a korábbiakhoz képest, mert az immunizáltak nagyobb eséllyel kerülnek le élve a gépről. Jó lenne, ha így lenne.

Nálunk miniszterelnök úr egyelőre kizárólag az oltást szorgalmazza. Érdekes kontraszt, hogy az egyetemeink, egymás után a teljes körű megelőzést is előírják. És ez nem valami dacreakció, hanem valamilyen komplexebb tudás, tapasztalat megnyilvánulása. Azt is mondta pénteken reggel: nincs nyájimmunitás! Már a szó se jó.

Drága jó Istenem! Hányszor írtam erről, amikor a korai és elégtelen mennyiségű oltás, és a bizonytalan védettséggel rendelkező fertőzést túlélők esetében a nyitás mellett érvelők erre hivatkoztak. Úgy kell nekem. Vagy Kasszandrának? Tudom, tudom, a gazdaság, a sport, az idegenforgalom, a vadászat és természet… de maszkot hordani, fertőtleníteni, távolságot tartani a boltokban és a tömegközlekedésben akkor is lehetne. És a templomokban is. Mert a vírushoz a banális fertőzések és a régi jó influenza is pillanatok alatt képes hozzáadódni, pláne ha lecsap a hidegfront.

Viharok jönnek-mennek

Van a környezetünkben olyan ország, ahol drámaian nő a fertőzés terjedése. Keleti szomszédunknál már az egészségügy is a felső határán üzemel. Egyre több helyen hoznak korlátozó intézkedéseket, de ezeket csak akkor értékelhetjük viszonylag pontosan, ha azonnal az átoltottságukat is vizsgáljuk. És közben új bajok ütik fel a fejüket. Ausztria például azért kerül bajba, mert kinyitná a sípályákat, de az üzemeltető segédmunkások többsége keletről jön és kínai és orosz oltóanyagot kapott, amit az „ortodox uniósok” nem ismernek el. Nagy-Britanniában iszonyatos üzemanyaghiány alakult ki. Ilyen évtizedek óta nem volt. Állítólag ott sofőrhiány lépett fel, elmaradoztak a keleti munkavállalók.

Addig nem is hittem el teljesen a tudósításokat, amíg ma reggel megkönnyebbülten írt egy ott élő rokon, hogy egy napi sorbanállás után meg tudták tankolni az autójukat. Elgondoltam, mi lenne velünk hasonló helyzetben, és kirázott a hideg. Talán nem politizálás a részemről, de annak örülök, hogy legalább földgázzal el leszünk látva a következő évekre. Érdekes politikai reakciókat váltott ki a kormány szerződéskötése a magát vesztesnek gondoló másik szomszédunkból. Persze, itt is összefonódik a gazdaság és a politika.

A meteorológusok és a klímakutatók nagyon kemény telet jósolnak. Erre is fel kell készülni, mert furcsa módon a bajok össze tudnak adódni, függetlenül az okaiktól és eredetüktől. Ha van energia és víz, akkor egy agrárius országban talán nem halunk éhen, ha van aki megszervezi a logisztikát és valahogy eljutunk a boltokig s vissza. Ebben talán ne aggódjunk.

Kiegészítő biztosítás

Azért az egészségügy rendeltetésszerű működése elég lassan áll helyre, és nagyon remélem, nem hagyjuk, hogy a járvány negyedik hulláma a padlóra küldje.

Személyes történet következik. „Fennállásom” számos évtizede alatt lényegében nem jártam magánorvoshoz. Illetve, ha nagyon ritkán mégis, akkor régi barátokhoz mentem, akik ennek megfelelően kezeltek, hasonlóan a régi MÁV dolgozók szolidaritásához: „szabadjeggyel”. Mindig volt egy kis hiányérzetem, és vágyakozva gondoltam osztrák és német munkahelyeimre. Miért? A maga konkrétságában elmesélem.

Amikor Bécsben az első ledolgozott hónap után fizetést kaptam, a „fizetésszalagot” nézegetve megakadt a szemem egy nagyobb tételen. Privatversicherung, ez volt a neve. Hmmm, nem emlékszem, hogy ilyet kötöttem volna, bár beléptetéskor számos papírt aláírtam, de ilyen nem volt közöttük. Más ügyben hivatott Herr Vaculik (pontosan írom a nevét, öntudatos osztrák-cseh volt a „lelkem”, a'la Monarchia) a gazdasági igazgató. A beszélgetés végén rákérdeztem. Szabályosan kiröhögött. Doktor úr, ezt „maguk intézték” vagy 50 éve, a kamarájukkal. Így ha kolléga kezel kollégát, nyugodt lehet, megkapja a korrekt díjat. De én is helyeslem, mert ha nem lenne ilyen, akkor is elintéznék egymásnak a kiemelt ellátást, csak akkor nem lenne bevételem. Kicsit „szívtam a fogam”, baleset ellen külön biztosítva voltam, és annak esélye, hogy 35 évesen valamilyen komolyabb betegségem lesz néhány hónapon belül, elég csekély esélyem volt. Viszont havonta „szegényebb lettem” egy mini hifitorony árával.

Mivel a rendszerváltozás után sok ideig dolgoztam az egészségbiztosítás különféle irányító szintjein, nagyon sok erőfeszítést tettem, hogy egy a társadalombiztosítást kiegészítő egészségbiztosítás megjelenjen Magyarországon. A meg nem értés betonfalaiba ütköztem több kormánynál, egészségügyi szakpolitikusnál, pénzügyminiszternél, de az egészségügyet képviselő szakmai szervezetek is csak langyosan, fél szívvel támogatták.

Annyira az elsődleges probléma, az ellátás megszervezése, feltételrendszere és az állami (vagy tb-jellegű) finanszírozás volt az érdeklődésük középpontjában, hogy ez a kérdés nem izgatott komolyan igazi döntéshozókat. Még azt is hozzátehetem, vagy nem értették, vagy nem hitték el, amit írtam, mondtam a témáról. Most bezzeg már nagyon kellene.

Tömegével megjelent a magánorvoslás. Már ehhez is kellene valamilyen „előtakarékosság”. Az okosabbak azt is tudják, hogy a magán betegellátás szinte csak úgy juthat közösségi forráshoz (tartósan és törvényesen), ha ez a kiegészítő magánbiztosítással együtt jelenik meg. Ez is egy olyan meglehetősen bonyolult koncepcionális, szabályozási, gazdasági, szervezési és elosztási probléma, amelyik megoldásához nagyon stabil politikai akarat, törvényi szabályozás, erre felkészült szakemberek kellenek, valamint komoly szervezet- és hálózatépítésre lenne szükség.

Magánviziten

Így azután, mivel a szükség úgy hozta, és nem volt személyes ismerősi körömben megfelelő specialista, bejelentkeztem a magánrendelésre. Mehettem volna persze a klinikai közösségi rendelésre is, de mivel az előzményeim bemutatása időigényes volt, nem akartam visszaélni a helyzettel. Csak jót tudok mondani róla. Mivel nem jelentettem be előre, csak bemutatkozáskor derült ki, hogy kolléga vagyok. De semmi se kellett, hogy változzon, mert főorvos úr ugyanúgy foglalkozott velem, mint az előttem járó betegekkel. Korábban érkeztem, és a tájékozódás kedvéért beszélgettem a régebb óta oda járó betegekkel. Meg kell jegyeznem, akkor már este volt, legalább 10 órája dolgozott. De türelmes és figyelmes volt, körültekintő, és nagyon magas szakmai szintet érzékeltem.

Az általam ismert országokban ő az anyaintézményének a magánrendelését végezné, hasonlóan jó körülmények között, akár még magasabb díjazásért is (közösségi + magánfinanszírozás), nem parttalan túlmunkával, saját magát kizsákmányolva.

Az elmúlt év történései hatalmas lendületet adtak a magánorvoslás fejlődésének. De ez egyelőre szabályozatlan, a közösségi ellátással párhuzamosan, érdemi egyeztetés nélkül történik. Kíváncsi lennék, mit javasolt erről a 10 évre titkosított BCG-jelentés. Most kellene kialakítani valamilyen értelmes együttműködést, mielőtt egy szélsőséges helyzet kialakulásával már alig mozdíthatóvá váló struktúrák rögzülnek.

De ehhez valakinek a jövőbe kellene látni. Nem Kasszandrának, hanem olyan szakértő politikusnak, aki képes egy újabb rendszert megalapozni, és akinek ezt el is hiszik a jelenlegi döntéshozók.

Addig is, még néhány szép, meleg őszi nap következik.

„Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal” üzenem Vörösmarty Mihály gyönyörű versével, azzal kiegészítve, hogy addig örüljünk, amig a szép napok engedik. Mert a tél, a járvány és sok egyéb baj elkerülhetetlenül közelít.

Támogassuk az immunizálást, amíg nem késő.

Védekezzünk a járvány ellen, akkor is, ha nem kötelező.

Gondolkozni, tervezni mindenkor szabad, sőt, kötelező, hiszen a járvány és a kísérő intézkedések miatt felszínre került problémák megoldást követelnek.  

Címlapkép: Anthony Frederick Augustus Sandys (1829-1904): Cassandra. 1885. Kréta, papír. 31,7 x 44,9 cm. Privát gyűjteményből.