„Sok száz orvos örülhetett itt a kompromisszum nélküli gyógyítás feltételeinek” – dr. Szepesi András jegyzete.
Néhány hete kedves levelet hozott a „villanyposta”. Legfontosabb Alma Materem újranyitási ünnepségére invitált az Intézet megbízott főigazgatója, és egyben felkért, ugyan meséljem már el a kórház rekonstrukciójához kötődő emlékeimet. Természetesen elvállaltam, hiszen ez a kezdeteitől már majdnem félszázados történet döntő jelentőségű lett az életemben, hatása szakmai pályámra mai napig nyomot hagyott.
Nem járok gyakran a néhány éve már legismertebb orvos-vezetőjének, Manninger Jenőnek a nevét viselő kórházban. Előtte én is azok közé tartoztam, akik professzoruk 100. születésnapi ünnepsége óta kérték az illetékeseket, hogy a „terepszínű” baleseti kórház nevet egészítsék ki a szakma, és immár az orvostörténet ikonjának a nevével.
Egyik utolsó látogatásomkor mentőautó hozott, hogy azután törött csuklómat profi módon megoperálva térjek haza, hogy számos írásomat, közöttük ezt a mait is fájdalmatlan és teljes funkcióval gyógyult kézzel írhassam. A részleteket itt meséltem el, a Magyar Kórházszövetség tagjainak.
Ünnep
December 12-én kora délután csendes délutáni napsütésben autóztam a sok ezerszer bejárt útvonalon egykori munkahelyem felé. Mintha még a máskor rettenetesen zsúfolt parkoló is várt volna egy frissen megüresedett hellyel. Belépve a főkapun, a mosolygós portások egyike „már vártuk” köszöntéssel fogadott. Lassan, kicsit meghatottan elmentem az előtérben a Manninger dombormű és a meghalt orvosaink hosszú sorát mutató fekete márványtábla előtt, és azt is észleltem, hogy nemrég friss virággal emlékeztek meg róluk. Ez már az ünnepnap protokolljához tartozott.
Mivel az intézetben található legtágasabb tér, az előcsarnok lett kialakítva előadóteremmé, besétálásom helyi „fiestává” alakult. Ragyogó mosolyok, rég nem látott kedves arcok, örömkiáltások, baráti szavak, érintések gondoskodtak arról, hogy különös lelkiállapotba kerüljek. Rám is fért már egy kis kedélyjavító „gyógyszer”, mert a hétfőn megkapott influenza oltás meghozta a szokásos levertséget.
Kis csevegés a mai vezetőkkel, a környező falakra applikált képgaléria realizálása, hogy a kórház újjáépítésének képeit közkinccsé tették, tovább alapozták az emelkedett hangulatomat.
40. évforduló
A kedves konferanszié hölgy kérésére a terem elcsendesedett, hogy meghallgassa Dr Végh György Pál megbízott főigazgató ünnepi beszédét. Emelkedett, az alkalomhoz illő beszéd volt, amely napjaink gondjait se hallgatta el. Ez azért is fontos, mert az üzenet közvetlenül jutott el az érintettekhez. Nem volt nagy protokoll, de az OKFŐ vezető munkatársai, a felügyeletet ellátó Honvédkórház főigazgatója és az egyik legfontosabb partner, az Országos Mentőszolgálat egyik vezetője is jelen voltak.
Miért a 40. évfordulót ünnepelték? Többféle egyidejű válasz adható. Korunkban évtizedekig a szakirodalom a 40 éves évfordulót jelölte meg egy kórház „szavatolható élettartamának”. Manapság ez már inkább csak 30 év.
Az okok szerteágazóak, de a hatások összeadódnak. A tudományos háttér folyamatosan fejlődik. A technológiai feltételek szakaszosan változnak, de a nagyértékű berendezések erkölcsi elavulása 5 év körül van. A felszerelés többi része kopik, elhasználódik, egy részük nehezen pótolható. A nem egészségügyi közgazdászok a közvetlen költségeket értik, a közvetett költségeket vagy nem, vagy pénzkidobásnak tartják.
Makroszinten mindenki bajlódik a szakterület fejlődésének és az idősödés következményeinek a követésével, és különféle technikákkal próbálják a kiadásokat „kordában tartani”. A politikusok ezzel szívesen egyetértenek, de választások közeledtével megenyhülnek. Hiszen választóik óriási felületen érintkeznek az egészségüggyel. Magyarországon, napjainkban évente minden lakosra 10 orvos-beteg találkozás jutna statisztikusan, de nem egyenlően oszlik meg. De ők a választók, és ha elégedetlenek, az politikai következményekkel jár. Ebből az okfejtésből levezethető, hogy Magyarországon nagyon kevés új kórház épült az elmúlt évtizedekben. Viszonylag számos felújítás történt, de ezzel valójában nem hoztak új, korszerű struktúrákat.
A Baleseti Központ története
A Baleseti Központ története igen jól megvilágítja a helyzetet. 1940-ben nyitották meg. Ekkorra alakult ki az akkor legmodernebbnek számító traumatológia rendszere, Lorenz Böhler több évtizedes munkássága nyomán. A munkások társadalombiztosítási ellátását végző intézmények rájöttek, hogy a nagyon jó orvosi ellátás a sérültek többségének visszaadja a munkaképességét. Ez a gazdaságnak is, az egyéneknek is és a biztosítónak is jó. Ekkor kezdték el támogatni a baleseti ellátásokat. Ennek első jele az a modern tömbkórház, amelyik a Kerepesi úton a tulajdonos OTI Társadalombiztosító mellé épült.
1940-ben nyílt meg, egy kiváló tervező műépítész, Gerlóczy Gedeon és munkatársai tervei alapján. 200 sebészeti-traumatológiai ágy mellett 100 ágyas „bajmegállapító” osztály, 6 modern műtő, röntgenosztály, és külön épületben járóbeteg-szakrendelés és rehabilitációs egység. Sajnos, a Budapestet is elérő II. világháború igencsak ellátta sérültekkel a kórházat, de egyben sérülések is érték az épületet.
Politikai rendszerváltás, a biztosítók és a kórházak államosítása következett. A bajmegállapító osztály helyett belgyógyászati klinika a baleseti osztály helyén, igaz, jelentősen baleseti profilú sebészeti klinika alakult. Ebben az épületben dolgozott Borisz Petrovszkíj orosz sebészprofesszor, akinek a magyar egyészségügy államosítását és korszerűsítését kellett irányítani. Számunkra egy kulcsfontosságú ténykedése volt: utasítására Rubányi Pál sebész professzor létrehozta a baleseti osztályok hálózatát. Minden megyei és nagyobb városi kórházban az egyik sebészeti osztályt kijelölték baleseti osztálynak, és valamelyest fel is szerelték a feladatra.
A magyarországi baleseti hálózat új központja
1955 végére már működött a baleseti osztályok rendszere (a gyorsaság érthető, ha az akkori világ legaggasztóbb jelenségére, a hidegháborúra gondolunk), már csak a szakmai irányító központ hiányzott. 1956. január elsején megalakult az Országos Traumatológiai Intézet. Vezetője egy iskolázott sebész, katonaorvos, Dr. Szántó György orvos-tábornok lett. Helyettesei: Dr. Hőnig Vilmos, ugyancsak katonai sebészi múlttal, és a kiváló sebész-traumatológus Ravasz János. Éppen csak felkészültek, máris kitört a forradalom, amelynek egyik gócpontja a szomszédos téren volt. Kapott a kórház belövéseket is.
A következő 20 évben ki se látszottak a munkából. A főváros és környéke súlyos sérültjeinek több mint 30%-át, a járóbeteg sérültek több mint 50%.-át itt látták el. Hatalmas ellátóközpont, kiváló orvosi iskolákkal. Itt rakták le a kézsebészet alapjait, itt történtek az első modern csípőprotézis beültetések.
Bauxitbeton
1969-ben statikai okokból le kellett bontani a szomszédos OTI épület tornyát. Ez volt az első jel, hogy valamilyen műszaki probléma közeleg. Az 1920-as évek közepétől egy magyar találmány, a bauxitbeton kezdte leváltani a hagyományos portland cementet. Egy nap alatt kötött és száradt, és télen is lehetett vele dolgozni. Hiába volt drágább a hagyományos cementnél, ez a két dolog hallatlanul erős előny volt. Az csak később derült ki, hogy évtizedek alatt reakcióba lép a levegő oxigénjével, és fokozatosan veszít a szilárdságából. A Műegyetem vizsgálatai ezt mutatták ki a Baleseti Kórháznál is. Sőt itt, tekintettel a mozgásképtelen betegekre és az időnként hatalmas betegfogalomra, a műszaki problémát „életveszélyes” jelzővel látták el.
Schultheisz Emil egészségügyi miniszter elrendelte az intézet bezárását, kiürítését, és szétköltöztetését a fővárosi kórházakba. Manninger Jenő professzor, aki akkortájt vette át Szántó professzortól a vezetést, három dolgot kért a politikától: maradjon együtt valahol az intézet törzsgárdája, az akció levezénylését bízzák kormánybiztosra, aki képes több minisztérium munkáját is koordinálni, valamint épüljön újjá az intézet.
Ez utóbbira azért volt szükség, mert a kormány egyes pontjain hatalmas ötletelés kezdődött, hová kerüljön a baleseti kórház. Szóba jött a Szabolcs utcai –mára bezárt – Orvostovábbképző Intézet, a Füvészkert közelében egy telek a Nagyvárad térnél, az ideiglenes elhelyezés a Semmelweis Egyetem II.sz Sebészeti Klinikája épületében, valamint a régi épület nagyrekonstrukciója. Két év küzdelem, rengeteg műszaki vizsgálat, vita, érdekegyeztetés után döntöttek a rekonstrukcióról.
„Hét szűk esztendő”
A II. Sebészeti Klinika Baross utcai épülete gyors felújításon esett át, hogy fogadja az intézet csökkentett kapacitású egységeit. Már akkor látszott a máig szóló tanulság: 100 éves épületbe még drága felújítás után sem lehet modern struktúrát „varázsolni”. Az intézet szeptikus osztálya a Mátraházi Tüdőkórházba költözött egy bezárt mellkassebészeti osztály helyére. További osztály nyílt a János Kórházban az ugyancsak kevésé használt mellkassebészet épületében, ahol már volt egy kisebb idegsebészeti osztály. Orvosaink mentek a Honvédkórházba, az ORFI-ba, a Merényibe, az Uzsokiba, a MÁV Kórházba és rendelőintézetekbe.
Újjáépítés
Közben elkezdődött a régi épület vázszerkezetig történő visszabontása. A Középült Tervező Vállalat szakemberei, Vuray Károly felelős tervező irányításával, komolyan hasznosítva orvosaink külföldi tapasztalatait, megterveztek egy modern baleseti kórházat. A legfontosabb minta a bécsi Baleseti Kórház volt, amelyet Lorenz Böhlerről neveztek el, amit akkor már a fia, Jörg Böhler professzor vezetett.
A modern kórháztechnika összes vívmányát felhasználhattuk. Zsilipes műtők, 5 a programozott, 5 a sürgős műtétekre, 2 szeptikus műtő, modern, steril klímaberendezések, gördíthető fertőtleníthető kórházi ágyak, ágyállomással, központi sterilizáló egység konténer rendszerrel. Soha nem látott mennyiségű és minőségű kéziműszerek. Automata liftek, modern nővérhívó és vele összehangolt személyhívó rendszer. Szünetmentes áramellátás, amit két távoli transzformátorról történő betáplálás töltött, automatikusan bekapcsolódó akkumulátoros rendszerek, amelyek áthidalták a világítás kiesését, mindaddig, amíg elindult és üzemi hőfokra melegedett a két hatalmas dízelaggregátor, amelyek lényegében az egész kórházi üzemet kiszolgálhatták.
Mindehhez lebontottunk 12.500 légköbméter épületet, felújítottunk 63.083 légköbmétert és felépítettünk 31.974 légköbmétert. Minden betegszoba komfortos lett, először Magyarországon. Minden burkolat fertőtleníthető és bírja a gépi takarítást. Az épület minden funkcióját a kor legmodernebb épületfelügyeleti rendszere segítette.
Ünnep 40 évvel ezelőtt
Ez a hatalmas munka fejeződött be 1984 decemberében, hogy a kor egészségügyi vezetőinek jelenlétében az építésvezető átadja Manninger professzornak az épület jelképes kulcsait. A nemzeti színekben pompázó szalagot Sarlós István miniszterelnök-helyettes vágta át, Somogyi László építésügyi miniszter, valamint az utolsó miniszteri szolgálatát töltő Dr. Schultheisz Emil és az első munkanapját kezdő Dr. Medve László egészségügyi miniszter jelenlétében. Beszédek, kitüntetések, bemutatások – kiváló élmény volt annak, aki részt vett ezen az ünnepnapon.
Aztán következett 40 év. Hatalmas sérült betegtömeg élvezte az új kórház előnyeit. Sok száz orvos örülhetett itt a kompromisszum nélküli gyógyítás feltételeinek. Még több kiváló orvos képzése, továbbképzése történt itt ugyancsak sok asszisztens, operátor, ápoló magas szintű képzésével. De ez már egy másik történet.
Mi jöhet ezután?
Nyitva maradó kérdés, hogy készülnek-e valahol az új baleseti központ tervei. Az épület már sem műszakilag, sem az épület szakmai struktúrája szempontjából nem fejleszthető tovább. Egyre inkább mutatja az elavulás, elhasználódás jeleit. A „mintát”, a bécsi Baleseti kórházat is bezárták nemrégen, hiszen hozzá viszonylag közel megnyílt a Klinikum Florisdorf, amelyik méltó példának kínálkozik a magyar centrumkórházak számára is. Ilyen modern épületben élhet tovább az a csodás szakmai kultúra, amelyik a Manninger Jenő Baleseti központban kialakult. És amelyik kultúra igazi hordozóival, a jól képzett, együttműködő, minden szakterületet képviselő kollégáival tölthettem egy csodálatos ünnepi délutánt, 2024. december 12-én.
(Nyitókép: Dr. Szepesi András előadása a Manninger Jenő Baleseti Intézetben, 2024. december 12-én.)
A szerző korábbi írásai itt olvashatók
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!