Adósságnövekedés - forgalomcsökkenés

Tiszta vizet a nyílt kártyák közé!

Nem szándékom újabb Molotov-koktélt dobni a magyar egészségügy kulisszái közé. Teszik ezt mások elegen, jobbról-balról és középről, segítő jó szándékkal vagy nehezen azonosítható érdekekből.

Egyszerű kérdés

Kezdjük egy költői kérdéssel: ha D. Gergő, a rapid módon felmentett kórházigazgató nem a kórháza közeli utcában nyit magánrendelőt („klinikát egy parasztházban” – na azért ez hungarikum a javából, vagy csak így kell tupírozni a bulvárkacsát?), hanem a kórháza közepén, és tisztességesen osztozik a bevételen az intézménnyel, akkor kitüntetik? Egyszerű kérdés, de hiányzik a jó válasz.

BCG – védőoltás a magyar egészségügynek?

Néha jó lenne tudni, mit jósolt, azaz prognosztizált a magyar egészségügy számára a BCG titkosított tanulmánya. Remélem, legalább az illetékesek olvassák, és akkor a külvilág által nem vagy félreértett események megoldandó rendszerré állhatnak össze.

Adósság

Például: az intézmények minden korábbi mértéket meghaladó adósságállománya. Ugyan, mit mond erre a BCG? Remélem, nem azt, hogy a kifizetetlen számlák tömege okozta hiány és szűkösség majd önmagtól elkezdi szabályozni, azaz csökkenteni a drága ellátó struktúrát?

Sokkterápia irányítás nélkül?

Ez nagyjából olyan szelektív, mint a szőnyegbombázás. Nem a baj forrását rombolja, hanem mindent, amit elér.

Forgalomcsökkenés

És akkor egy újabb hír: még mindig kb. 10-15 százalékkal elmarad a kórházak átlagos betegforgalma, az „utolsó békeévtől”.

Nem kellene ezt a két információt egymás mellé tenni? Lehet, hogy fontosabb, mint annak „mantrázása”, hogy az orvosi béremelés megszüntette a hálapénzes érdekeltséget, amelyik a betegek menedzselését segítette a gyógyító rendszerben? A pénzhiány egy valóságos, mérhető érdekellentét, hiszen, ha a beavatkozás költsége drágább, mint az érte kapott NEAK-bevétel, akkor az már tömegesen érdekellentétet okoz. Józan ésszel nem várhatjuk a kórházi menedzsmentek olyan reakcióját, hogy a pénzügyi érdekeikkel szembe menve fokozni próbálják a betegforgalmat.

Orvos-beteg találkozás

Pár héttel korábban még azon szörnyülködött sok olvasó, hogy Magyarországon az orvos-beteg találkozások száma rendkívül magas. Ezt is ide kellene venni, de úgy, hogy az okait elemezzük. Betegebbek vagyunk, mint minden más nemzet? Lehet, de talán nem ennyivel. Túl sok ellátó kapacitásunk van? Ezt is meg kellene vizsgálni, mert van benne igazság, de a mértéke ismeretlen. A teljesítmény elvű finanszírozás a betegforgalmat növeli? Ez is benne van a pakliban.

Emlékezzünk, a valamilyen formában máig jelen lévő TVK (teljesítmény-volumen korlát) bevezetésére húsz évvel ezelőtt azért volt szükség, mert nagyon dinamikusan és finanszírozhatatlanul emelkedett elsősorban a járóbeteg forgalom. Már akkor is úgy tűnt, hogy a „kínálati oldal” bevételi érdekei hatással vannak az orvoshoz fordulás gyakoriságára. Végül a mostani forgalom csökkenés okai között a nehezen kimutatható szakszemélyzet hiány is megjelenhet.

Okok és okozatok

Ugyan az orvos létszámunk „summa-összes” elégnek látszik, de „az ördög” a részletekben, azaz a szakmák közötti megoszlásban és a földrajzi elhelyezkedésben keresendő. A szakdolgozói hiányt sok hozzáértő vezető szerint is fokozta az orvosokhoz képest megkésett, mértékében viszonylag alacsony béremelés. Most ugyan ennek javulása kezdődött a valóságban és konkrét ígéretek szintjén, de az eredmény majd később fog látszani, ha elkezdődik a pályaelhagyók visszaáramlása.

Ide tartozik még, hogy a fiatal orvosok szakmaválasztását (rezidentúra) tudatosabban kellene szervezni, befolyásolni, az orvosi korfa ismeretében kiszámítható létszámalakulások függvényében. Ez sem boszorkányság, csak néhány szakértőnek folyamatosan, évtizedekig ezzel is kellene foglalkozni. A szakdolgozó képzés, az iskolarendszerből tovább kerülő fiatalok egészségügyi pályára segítése további kérdéseket vet fel, mert a mai hiány egyik oka a képzések lecsökkent mutatóival is összefügg.

Tudományos-technikai haladás

A korábban felsorolt okok lehet, hogy fontos, de csak a felületen mozgó hatások. A „mélyben” más, bonyolultabb folyamatok is zajlanak. Például az orvostudomány és technológia olyan változásainak tömege, amelyik az ápolási időt radikálisan csökkentik. Márpedig, ez mindennél jobban látszik a statisztikával könnyen és jobban mérhető átlagos ágykihasználáson.

Hálapénz szociológia helyett szakmai hatások

Itt valóban megjelenik a megszüntetett hálapénz szerepe. Erről anno sokat írtak a téma elemzői. Ugyanis a hálapénz megszerzéséhez erőforrások és kapacitások is kellettek. Egy (vezető) orvos minél több ágy fölött rendelkezhetett, annál nagyobb esélye volt hálapénzhez jutni. Ki-mikor jut ágyhoz (betegfelvételhez) és meddig marad az intézményben? Ezek rendkívül fontos elemek voltak, amelyek hirtelen értelmüket veszítették, és már csak szakmai kérdésként merülnek fel. De idő kell hozzá, hogy ezt mindenki megértse.

Ma már más tényezők mérlegelésére volna szükség. Például ilyenek a kórház felvevő területének demográfiai és szakmai okokból változó valóságos szükségletei.  Csak példát mondjak: a traumatológiai ellátás kapacitásigénye (és a szükséges tartalékok) teljesen más megközelítést igényelnek, mint a szemészeti vagy a fül-orr-gégészeti ellátás sokkal kevesebb akut és sokkal több krónikus ellátási szükséglete, amelyik a két utóbbi szakmánál dominánsan járóbeteggé változott a fantasztikus diagnosztikus és terápiás fejlődés következtében.

Ha pedig valaki nem hisz nekem, nézze meg, mit csinálnak e területen a viharos tempóban gyarapodó magánszolgáltatók! Teljes körű traumatológiai ellátást eddig egyetlen egy se vállalt! Ugyan, miért? Viszont hatalmas teljesítményt nyújtanak a másik két területen, szinte kizárólag járóbeteg-ellátás formájában.

Ellátó kapacitások tervezése a hálapénz kivezetése után

Azt mondom, ha ezt a jelenséget, a forgalomcsökkenést meg akarjuk érteni, akkor szakmánként, sőt progresszív ellátási szintenként el kell végezni a fentebb részletezett, és még akár azokon is túlmutató vizsgálatokat.

Erre, csakis erre szabad építeni a jövő ellátó kapacitásának a tervezését, de hozzáteszem, hogy alapos szigorú ellenőrzés és visszacsatolás (feedback) mellett, de mindenféle kapkodás nélkül. Mert egy ilyen bonyolult rendszerbe történő erős beavatkozás hibákkal is járhat, amelyeket sokkal könnyebb megelőzni, mint utólag korrigálni.

Csak egy ilyen átfogó, alapos, szakszerű és tisztességes vizsgálat és erre alapozott tervezés hozhat komoly eredményeket. De semmiképpen se kapkodva, a rendszer egészét figyelmen kívül hagyva. És itt a rendszer részét képezi az idős emberek ellátási szükséglete, a valóban meglévő szociális és ápolási kérdések megoldása, mert ezek nélkül a hatásos gyógyulás sem érhető el. És akkor előállhat egy drága és a rosszul működő, a várólisták okozta késlekedések miatt rossz eredményeket felmutató rendszer.

Ha már reformról beszélünk, mert erre van szükség, akkor igencsak sok, tudományos igényű elemzés és tervezés szükséges. Ezt igazolják az elmúlt napok, hetek felmerülő vitái.

Béke helyett újabb háború

Ilyen nehéz még soha sem volt egy szakmai jellegű jegyzet megírása. Szinte lehetetlen ezekre koncentrálni, amikor a világ egy újabb pontján tör ki valamilyen őrült konfliktus, amelyik szinte zárójelbe teszi a békés szakmai gondolatokat.

Gyilkos, rettenetes, igazságtalan, emberellenes, kilátástalan – a jelzőket a végtelenségig sorolhatnám, amelyek most az Izraelben élőket, de vendégeiket is sújtják. Eddig több száz magyar embert sikerült kimenteni a pokolból, de ez csak szerény vigasz nekünk.

Védtelen civil lakosságot, gyermekeket, fiatalokat, időseket gyilkolni egy erre kiképzett állig felfegyverzett gerilla hadsereggel – ez maga a rémálom. Mindez most a Szentföldön, ahol a három egyistenhívő világvallás keletkezett.

Vannak, akik a Világvégéről, az Univerzum pusztulásáról elmélkednek. Számomra ez ugyan talán fenyegető, de a természet erői még jórészt felderítetlenek, és pláne nincs hatalmunk sem felettük, sem a befolyásolásukra. Nekem inkább az emberiség vége, a reménytelen jövőnélkülisége jut egyre inkább, egyre gyakrabban az eszembe. Küzd ellene az életösztönöm, a gyermekek, unokákért érzett aggodalom, mindaz az emberi kultúra, ami eddig kitöltötte az életemet. Mert azt szeretném hinni, az emberiség tanult a múltjából. Cselekvéseit nemcsak természeti, hanem emberi, társadalmi tényezők, és érdekek szabályozzák. És akkor a szemünk előtt válik semmivé az évezredes értékek és tudás üzenete, a vallások tanítása, az emberközpontúság eszméje. Válasz nélkül kong, visszhangzik a kérdés, miért lehet ez így?

Ki vagy mi akadályozza az emberek közötti békességet?

Lehet még tenni valamit ezért, vagy maga az emberiség halad egy önpusztító pályán?

Közeleg a hajnal, de egyik kérdésre sem jönnek a válaszok…

 
(Nyitókép: Pablo Picasso (1881-1973): Colombe volant (Repülő galamb). 1952. Színes litográfia. 64,1x50,2 cm. Museu Picasso. Barcelona.)

A szerző korábbi írásai itt olvashatók