Alapképzéstől a mesterképzésig

Az Egészségügyi Menedzser klubban az ország különböző területein működő egészségügyi menedzserképzők felsővezetői az intézményükben folyó képzésről számoltak be. Dr. Gaál Péter az ELTE Társadalomtudományi Karának Egészségügyi Menedzserképző Központjának docense a náluk zajló menedzser-oktatás során tapasztalt problémákról és kihívásokról beszélt, továbbá arról, hogy ezeket miként oldhatják meg.

 
A szakember a kezdetekről azt mondta, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen az 1990-es évek elején a diák-önkormányzati mozgalomból nőtte ki magát az egészségügyi menedzserképzés. A hallgatók egy csoportja fejlesztési modellt dolgozott ki 1992-ben – az első évfolyam hallgatója volt Gaál Péter is –, majd produktumuk alapján a Népjóléti Minisztérium világbanki fejlesztési programjából részesedhettek. Végül is az új tempus kísérleti képzés1996-ban indult, azóta évente 300-40 hallgató végez náluk.

Hivatalosan Egészségügyi Menedzserképző Központ néven 2005 áprilisában alakult meg az intézményük. Működésükben a fejlesztés során mérföldkő lett, hogy a központjuk köré szerveződve 2010. január 1-től életre hívták az SE Egészségügyi Közszolgálati Kart. Igaz, intézményükben egyéb társadalomtudományi kérdésekkel foglalkozó tanszékek is tevékenykednek – Egészségügyi Informatika és Továbbképző Központ stb. –, ahol az alapképzéstől a mesterképzésig oktatják a hallgatókat.

A képzési modelljükről röviden annyit mondott, hogy az az egészségügyben dolgozó, vezetői ambícióval rendelkezőre számít. Az oktatásra inspirálóan hat, annak hatékonyságát erősíti, hogy a tanórákon a különböző végzettségű és más-más munkakörben, eltérő területen dolgozók osztják meg ismereteiket társaikkal.
Meggyőződésük, hogy a menedzserképzés kiscsoportban optimális, ezért is dolgoznak egy-egy évfolyamon 30-40-es hallgatóval.

Képzésük filozófiája a tapasztalati úton történő tanulás és készségfejlesztés, vagyis, nemcsak elméleti ismeretanyagot szolgáltatnak a tanárok, hanem az oktatás során a hallgatók munkahelyi tapasztalataira, esettanulmányaira is intenzíven építenek. Ez utóbbiakat együtt beszélik meg és dolgozzák fel. A csoportban a felnőttképzési módszertant alkalmazzák, a számonkérések a speciális célcsoport igényeihez igazodnak. Fontosnak tartják a csapatépítést, vagyis a hallgatók igenis tanuljanak meg együttdolgozni, hogy azután az így gyűjtött készségeket és képességeket majd a munkahelyükön is tudják alkalmazni.

A problémákról és a kihívásokról azt Gaál Péter azt mondta, nagyon megküzdöttek azzal, hogy az elsők között vágtak bele a bolonyai módszer szerinti oktatásba. „Amikor még ez a rendszer a magyar felső oktatásban nem is létezett, mi már szakosítottunk, később szakirányú továbbképzést indítottunk. Anomáliának tartom, hogy főiskolai, egyetemi végzettséggel lehetett ezekre a szakirányú továbbképzési programokra jelentkezni, s noha ugyanazt tanulták a hallgatók, „induló" végzettségüktől függően főiskolai vagy egyetemi diplomát kaptak, amit érthető módon igazságtalannak tartottunk. Nos, valamilyen formában ezt a bolonyai rendszer felszámolja.

Ahhoz, hogy mesterképzésé alakulhattunk, a különböző szakterületek közötti viták során nagyon sok kompromisszumot kellet kötnünk, hiszen a miénk egyfajta határfelületi képzés. Az egészségtudományokhoz csatlakozva esetünkbe nem lehetett a korábbi 120 kredit-pontos képzést tovább vinni. Megoldásként a mesterképzésünk papíron 90 kredites, amihez hozzáadódik az előképzés alapján számított 30 kredit-pont. Egyébként a mesterképzéssé történő akkreditációval 2011 februárjában indul a képzés, amihez szeptemberben az előképzések már megtörténnek majd" – monda a szakember.

Komoly kihívásnak tartják az egészségügyi menedzserképzési programokban a minőségbiztosítást, aminél elfogadhatatlannak tartják a sokak által hirdetett távoktatást. „Ilyen formában menedzserképzés hatékonyan nem végezhető, ilyeténképpen sokat nem ér az oktatás, lexikális ismereteket ugyan nyújt, de nem elégségeseket."

Mondandójában a megváltozott a piaci környezetről, az egészségügy általános helyzetéről is szólt, summázva, hogy ezeket mindannyian megszenvedjük. Részint, mert a közszolgálati intézmények képtelenek a menedzserképzőn részt venni szándékozók tandíját kifizetni, de ennél sokkal súlyosabb probléma a kiszámíthatatlanság, a tervezhetetlenség. A menedzserképzés piacán is érvényesül az emberi erőforrás krízishelyzete, nevezetesen, az intézmények a még hadra fogható dolgozóikat képtelenek nélkülözni, tanulni küldeni. Gondként szólt az oktatói utánpótlás biztosításáról is, nevezetesen, hogy kevesen választják a tudomány művelését hivatásul.

Befejezésül Gaál docens kitörési pontként, fejlődési lehetőségként említette, hogy az egészségügyi menedzserképzést applikálni kellene a felsőoktatási keretrendszerbe, mondván, ez a vezetőképzés sok mindenben más, mint az egyéb mesterképzés, s aminek nem feltétlenül célja, hogy ugródeszka legyen a doktori képzés felé.

Továbbá azért nem kell lemondani az egészségügyi menedzserképzésnek a doktori képzésről sem, amivel kapcsolatban számos sikeres külföldi példa sorolható. Fontos, hogy speciális és gyakorlatorientált legyen. Tanszékük az egyik angliai egyetemmel arról tárgyal, hogy az ottani doktorok speciális, nem a klasszikus értelembe vett doktori képzést Magyarországon adaptáljanak.