Cukorbetegek: nem a spórolás volt a fő cél

Immár négy éve, hogy az analóg inzulin kezelések finanszírozásában szigorított az OEP. Az egyre inkább előtérbe kerülő modernnek minősített, ám drágább inzulinnal kevesebb hipoglikémia (kórosan alacsony vércukorszint) fordul elő, szabadabb életet élhet a beteg, és a testsúlya sem gyarapszik. A 2012-es, sok vitát kiváltó rendelkezés szerint az ismételten 8 százalék fölötti HbA1c szintet elérő cukorbetegeknél csak akkor alkalmazhatják tovább az analóg inzulint, ha a beteg a terápia költségének felét kifizeti – mindez nem vonatkozik az 1-es típusú cukorbetegekre, csak a 2-es típusúakra.

A spóroláson kívül a betegek együttműködésének javítása volt a cél, ez  utóbbit hangsúlyozta a Pénztár lapunk megkeresésére, rámutatva például, hogy míg 2009-ben 135 ezer beteg váltott ki éves szinten átlagosan 9,5 doboz tesztcsíkot, addig 2015-ben 155 ezer beteg átlagosan 13 doboz tesztcsíkot váltott ki tb-támogatással. Mint adataik mutatják, spórolásról nemigen lehet beszélni, ugyanis a cukorbetegek kezelésére fordított gyógyszerkiadások évről évre folyamatosan emelkednek. Például 2009-ben 22,5, 2012-ben 28,1 2013-ban 28,6, 2014-ben 30,9, tavaly pedig 32,5 milliárd forint volt. A teljes gyógyszertámogatás megközelítőleg tíz százalékát jelentő kiadás mintegy 175 ezer 1-es és 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő beteg kezelését fedezi.

A rendelet életbe lépésének évében, azaz 2012-ben havonta átlagosan 35 ezer analóg inzulinnal kezelt beteg körülbelül 18 százalékánál (6700 beteg) volt szükség váltásra, miután nem érték el a kívánt vércukorszint értéket. Ezeknek a betegeknek a 85 százaléka fél-egyéves humán inzulinos kezelés után visszatérhetett az analóg inzulin terápiához az OEP adatai tükrében, s a Pénztár szerint ez azt mutatja, hogy jelentősen javult a betegek együttműködése. Ez abból is látszik, hogy 2015 során már a betegek kevesebb, mint 10 százalékánál volt szükség terápiaváltásra. A diabéteszesek egy részénél a dózis emelésével (mintegy 5 százalék) érték el a kívánt célértéket. Az OEP szerint az intézkedés elérte a kívánt célt, hiszen az egyre több inzulinkezelésre szoruló betegből nagyobb arányban vannak az együttműködő, célértéken lévő betegek.