Az elmúlt másfél év és a jövő évi egészségügyi intézkedéseket is elfogadhatatlannak tartja az EDDSZ
Elfogadhatatlannak tartja Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) az elmúlt másfél év egészségügyet érintő intézkedéseit, ezért pénteken ismét meghirdette korábbi, "Az egészséges és igazságos Magyarországért" elnevezésű kezdeményezését. Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: kezdeményezésük célja, hogy a civil szervezetek, a betegszervezetek, a köztestületek és az egyházak fogjanak össze, és tartsanak olyan felvilágosító rendezvényeket, amelyeken az állampolgárok megismerhetik a tényeket, tájékoztatják őket arról, hogy a közszolgáltatásokat nyújtó intézmények nem tudják teljesíteni az elvárt szolgáltatást.
A szakszervezeti vezető szerint 2011 végére elfogyott a türelem a munkavállalókban, a betegekben, a hozzátartozókban. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a harmadik világ országainak mintájára sorozatosan sérül az állampolgárok egészségügyi ellátáshoz való joga, továbbá azt, hogy az elmúlt másfél évben halmozottan hátrányos helyzetbe kerültek az egészségügyi dolgozók. Álláspontjuk szerint a már elfogadott és a jelenleg elfogadásra váró törvények lappangó privatizációt és olyan szuperkoncentrált döntési pozíciót készítenek elő, amely ellenkezik azokkal az átláthatósági és demokratikus követelményekkel, amelyekben hisznek és bíznak.
Az EDDSZ elnöke szerint elfogadhatatlan az is, hogy a benyújtott költségvetési törvényjavaslat szerint újabb százmilliárdokat vonnak ki az egészségügyből, és így - mondta - az európai uniós tagállamok közül Magyarország az utolsók közt van az egészségügyi közkiadások tekintetében. Cser Ágnes hangsúlyozta: elfogadhatatlan az is, hogy nem biztosítják az ágazatban dolgozók méltó keresetét, sőt még tovább kívánják azt csökkenteni, különböző pótlékok megszüntetésével.
Emlékeztetett arra: az EDDSZ először 2004-ben indította el "Az egészséges és igazságos Magyarországért" mozgalmat. Ennek eredménye volt a többi között, hogy annak idején a LIGA konföderációval, a társadalom közreműködésével megmentették a társadalombiztosítás intézményét.