Egészségügy: de most akkor hogy legyen?

Örökzöld egészségpolitikai gyöngyszemek: szabad orvosválasztás pénzért, kiegészítő biztosítás szintén pénzért, szolgáltatási csomag meghatározása (azaz az ingyenes ellátás szűkítése), hálapénz tiltása/tűrése – mind olyan felvetések, amelyekre még a tegnapi, meglehetősen szűk körben sem született egyértelmű válasz, legalábbis ez derült ki az Önkormányzati Egészségügyi Napok január 14-i Téli Szimpóziumán. Természetesen voltak más, szintén „örökzöld" gondolatok, amelyekben egyetértés mutatkozott, legelőször is a nagyobb forrás igénye az ellátórendszer számára, de itt szerepelt a járóbeteg-ellátás fejlesztése, az alapellátás megerősítése. Hogy egy ciklus végén még mindig ezt mantrázzák egy konferencia résztvevői, az nyilván jelzésértékű, mint ahogy az is, hogy felvetésként megfogalmazódik a magánbiztosítás bevezetésének kényszere a forráshiányos egészségügyi ágazat láttán.

Minden kormányzatnak megvannak az elképzelései az egészségügyről, ám a paradigmaváltásokat úgy kell végrehajtania, hogy közben a meglévő, sok sebből vérző rendszert is életben kell tartania, fogalmazott Ivády Vilmos, a GYEMSZI főtanácsadója, amikor a Semmelweis Terv (ST) megvalósulását elemezte. Úgy vélte, az ST középpontjában a problémacentrikus hatékonyságjavítás áll, ugyanakkor álom maradt a kórháztörvény megalkotása, a járóbeteg-ellátás átalakítása, szerepének súlypontozása, a magánfinanszírozás és -szolgáltatás definiálása.

Nagyobb siker mutatkozik a népegészségügyi elképzelések megvalósításában, mint az ellátásszervezésben és az intézményirányításban, de azért az utóbbiakban is mutatkoznak eredmények, tette hozzá.

Az ST által megfogalmazott forrásbővülés csak részben valósult meg, az adósságkonszolidációban sem sikerült felváltani a tüneti kezelést. Ivády fontosnak tartja az intézményi menedzsment külső értékelését, ugyanis véleménye szerint a vezetők 30-50 százalékban felelősek az adósság újratermelődésében. Ezt persze rögtön kiegészítette azzal, hogy a kormányzat felelősségét is firtatni kell, hiszen nem követik a feladatellátás növekvő költségeit, s emellett pontatlanul allokálják a forrásokat.

A tehetetlenkedés szimbóluma lehetne a minimumfeltételekről szóló jogszabály-alkotás története, derült ki Rácz Jenő, a Kórházszövetség volt elnökének előadásából. A legutóbb, tavaly decemberben kihirdetett miniszteri rendelet még mindig heterogén, és bár enyhültek a hr-erőforrásra vonatkozó passzusai, mégis nagy gondot okoz betartásuk. A veszprémi kórházat igazgató Rácz Jenő elmesélte, hogy a szemészeti osztályvezető főorvosa áttanulmányozva a rendeletet, 130 millió forintos igénnyel jelentkezett nála. És ez csak egy osztály, tette hozzá. Hogy mit fog csinálni az ÁNTSZ, nagy kérdés, ugyanis épp a választások idején jár le az összes törvényes határidő a jelentési kötelezettséggel kapcsolatban. Nyilván senki nem vállalja fel annak ódiumát, hogy akár egy intézményt is bezárjanak, bocsátkozott jóslatokba.

Már az is pozitívum, ha nagy változás nem történik egy viszonylag jól működő ellátásban, derült ki Pál Miklós, a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség képviselője. Az önálló szakrendelők nem kerültek állami kézbe, visszavonták a rájuk vonatkozó és végrehajthatatlan TEK-rendelkezést. A járóbeteg-szakellátásban dolgozók ugyanakkor jobban örülnének az alapdíj-emelésnek, mint a béremelésnek, ugyanis jellemzően jóval több szerződéssel dolgozó orvosuk van, így ők a béremelési lehetőségből kimaradnak.

Népi kezdeményezés vagy esetleg népszavazás lehet a hálapénz kérdéséből, derült ki Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség elnökének tájékoztatásából. A rezidensek szerint ugyanis a hálapénz nemcsak a minőségi szakképzést nehezíti és növeli az elvándorlást, de ez akadályozza, hogy a kormányok prioritásként kezeljék az egészségügyet, hiszen az emberek is csak a saját egészségüket tartják fontosnak, az egészségügyet jóval hátrébb sorolják. Az elnök hangsúlyozta, minden, hálapénzzel kapcsolatos felvetésük csakis a bérrendezéssel együtt fogalmazódik meg.

Nem biztos, hogy eléri célját a rezidens szövetség Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint. Lehet, hogy épp fordított hatást vált ki, és tovább nő az orvosok elvándorlási hajlandósága. A MOK elnöke szerint orvosi életpályamodellre van szükség, ahogy ezt már tavaly nyáron a Látlelet 2013, illetve év végén a Magyar egészségügy 2013 nyilatkozatukban többek között megfogalmazták.

A médiában főszereplővé vált János Kórház anyagi helyzetét mutatta be Kázmér Tibor, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórház főigazgatója, jelezve, hogy kiadásaik növekedését messze nem követi évek óta a finanszírozás emelkedése. A kórháznak impozáns elképzelései vannak a megújulásra vonatkozóan, ám nagy kérdés, hogy ki és miből fogja ezt finanszírozni. Különösen érdekessé vált a kérdés a következő előadás kapcsán.

Ebből ugyanis kiderült, hogy 2014-2020-as uniós programozási időszakban tematikus kötöttségekhez kell igazodnia hazánknak: tizenegy célkitűzés szerepel, amelyben nincs benne az egészségügy. A lezáruló ciklusban abszolút értékben hazánknak jutott a legnagyobb forrás az egészségügyre, Ha sikerült a vállalásainkat teljesíteni, azért nem jár pénz, ha pedig nem, akkor meg azért nem jár semmi, mert nem jól használtuk a forrásokat – vázolta a lehetetlen helyzetet Balogh Tamás jogász, az EMMI Stratégiai és Fejlesztési Főosztály közigazgatási főtanácsadója. Hazánk nem találta meg az elveket, amelyekkel módosítani tudott volna a bizottsági állásponton, tette hozzá.

Hogy a hallgatóság egy kicsit elrugaszkodhasson a rögös valóságtól, abban Meskó Bertalan orvosi jövőkutató segített. A genetikus-geek elmondta, már nem elég csak az online világra felkészíteni a medikusokat, orvosokat, ugyanis már most itt van a sci-fi-nek ható innovatív technológia, az otthoni labor, az ételszkenner (az összetevők megállapítására), a telefon nagyságú EKG-készülék, a hihetetlen mennyiségű (kétszázmillió tanulmányt, studyt tartalmazó), speciálisan lekérdezhető orvosi adatbázis a gyógyítás és a gyógyítók segítéséhez.