Hallatlan centralizáció – korrupcióveszéllyel

Amennyi előnye, annyi veszélye és hátránya van az államosításnak, fogalmazott lapunk kérdésére dr. Fazekas Marianna, az ELTE ÁJTK Közigazgatási Jogi Tanszék vezetője, aki hosszú éveken át dolgozott jogi szakértőként az egészségügyi tárcánál a rendszerváltás idején és azt követően is. A leglátványosabb változás a szakellátó intézmények állami tulajdonba kerülése, mindez úgy, hogy ezek nem a megyei kormányhivatalok alatt működő megyei intézményfenntartó központokhoz kerültek, hanem egyetlen ágazati központot szerveztek irányításukra, a GYEMSZI-t.

A változások nagyon gyors üteme és az új állami irányítási rendszer bevezetése óta eltelt igen rövid idő még nem teszi lehetővé a történtek mélyreható szakmai értékelését, teszi hozzá Fazekas Marianna, így szakmai véleményében ő is az első reflexióit fogalmazza meg.

Személyzeti jogosítványok

Európában a legközpontosítottabb rendszer az angliai, ahol szintén egy hálózatba szerveződik az állami egészségügyi ellátás, azzal a lényegi különbséggel, hogy mellette egy nagyon kiépült magánellátó rendszer működik, valóban van választási lehetőség. Megvan a szociális biztonság: az állami egészségügyi rendszer egy minimális ellátást mindenki számára képes nyújtani, de a jövedelmi viszonyoktól függően más lehetőség is van. Hogy ez lenne a célzott minta, azt nem tudni, teszi hozzá Fazekas Marianna, de nem is zárható ki, véleménye szerint.

Az erős állami centralizálás abból a szempontból praktikus, hogy teljesen szabad kezet ad az ellátórendszer megtervezése, kialakítása, átszabása és a személyzeti jogosítványok tekintetében, ez utóbbi alatt értve a benne dolgozók létszámát és a vezetők kiválasztását is, vagyis könnyen érvényre juttatható a központi akarat.

– Hallatlanul centralizált a kialakult rendszer abban az értelemben, hogy az intézményvezetőket egy központból nevezik ki, s ezzel nagyon komoly személyi függés alakul ki. Olyan hierarchia épül ki, ami demokratikusnak a legkevésbé sem nevezhető. Ennek az elemei egyébként más közszolgáltató ágazatokban is megjelennek – fogalmaz Fazekas Marianna.

Nem zárható ki a magánosítás lehetősége

Az erős kéz politikája visszafelé is elsülhet, ugyanis minden rendszerhiba azonnal kormányzati politikai kudarcként jelenik meg: lehet tologatni, hogy az államtitkár a felelős, a miniszter és így tovább, de hogy ezen a szinten csapódik le, az biztos. Itt világosan és tisztán rá lehet mutatni, ki hibázott, a felelős tehát sokkal egyértelműbben meghatározható, véleménye szerint. Szintén a kormányzat szintjére kerülnek a korábbi helyi, politikai konfliktusok, mint például a kórház bezárása vagy profiljának szűkítése.

Lehetséges kifutásnak látja, hogy a nagyszabású átalakítás és karcsúsítás után – bár a kormányzati kommunikáció határozottan tagadja ezt – az ellátórendszer egy részét akár magánosíthatják is különböző technikákkal, mint például a funkcionális privatizáció, vagy akár tényleges tulajdonváltás. Lehet, hogy ez a kormány tényleg nem fogja megtenni, azonban egy következő, más összetételű irányításnál mindez elképzelhető lehet. Jogilag ezek a megoldások lehetségesek, de elképzelhetőnek tartja egy olyan típusú rendszer létrehozását is, amely egy kicsit hasonlít az angolszáz ellátásra: a minimális szinten megszervezett állami egészségügy mellett a magánbiztosítók beengedésével a magasabb jövedelműeknek különböző szolgáltatások igénybevételét. Erre történt is egy jelzésértékű lépés azzal, hogy a munkáltatók számára lehetővé tették bizonyos egészségügyi szolgáltatások extra megfinanszírozását a cafetéria rendszerben.

Állandóan visszatérő nagy probléma a fejlesztési források hiánya az egészségügyben – erre semmilyen válasz nincs, honnan fogják betenni a forrásokat. A karcsúsításból valamennyi jut erre, de ez nem hosszú távú megoldás, erre nincs garancia, és ez előbb-utóbb éppen az erős központosítottság miatt nagyon visszaüthet. Az önkormányzatok nyilván szét fogják tárni a karjukat, hogy nekik nincs pénzük, és őket semmiféle felelősség nem terheli a helyi egészségügyi szakellátás miatt.

Skizofrén helyzet a GYEMSZI-ben

Az államosítás után teljesen különálló szervezethez kerültek az intézmények: a GYEMSZI lépésről lépésre növekedett, egy központba fogták össze a korábban az egészségügyi tárca alatt működő intézeteket, ami már önmagában felvet bizonyos kérdéseket, hiszen egymással össze nem férő funkciók kerültek közös szervezetbe. Idekerült a minőségfejlesztés, a gyógyszerészeti hatósági jogkör, a szakfelügyeleti módszertani központ, az ESKI, EKI. Fazekas Marianna szerint ez hallatlanul praktikus megoldás a minisztérium szempontjából, hiszen egyetlen embert kell személyi függőségben tartania, a GYEMSZI vezetőjét, aki a helyzeténél fogva a mindenkori miniszter akaratának megfelelően fogja ezeket a területeket szakmai és politikai szempontból vezetőként meghatározni.

– A megaintézmény létrehozásával skizofrén helyzet alakult ki: egyszerre kellene a működtetésért, fejlesztésért felelni és egyben mindennek a megfelelőségét is ellenőrizni. Versenyjogi szempontból is érdekes a rendszer: ha a szolgáltatásszervező egyben az engedélyező hatósági funkciókat is ellátja, vagy a versenytársak szakmai ellenőrzését is végzi, akkor mondhatja, hogy az enyém az egyedül jó, nem is kell, hogy más is működjön rajtam kívül ezen a piacon. Ilyenfajta konfliktusokat is felvethet, miközben monopolhelyzetet teremt saját intézménye számára. Közhatalmi „sapkájával" a versenytársakat egyszerűen kiszoríthatja a piacról. Ha ebben a rendszerben a központig nincs olyan, aki ezt meg tudná akadályozni, márpedig jelenleg nem látszik, hiszen a GYEMSZI-nél összpontosul a szakfelügyeleti rendszer irányítása, működtetése, azoknak a szakfelügyelőknek a működése, akiknek egyébként szektorsemlegesen az egészségügyi valamennyi szereplőjével szemben ugyanazokat a szakmai szempontokat kellene érvényesíteniük, akkor ez a konfliktus óhatatlanul jelen van. A szerepek ütközését látom az egyik legnagyobb gondnak – fogalmaz Fazekas Marianna.

Nagyobb a korrupciós veszély, mint valaha

Ebben a rendszerben és a közös közbeszerzésekben lényegesen nagyobb korrupciós veszély, mint eddig, teszi hozzá azzal, hogy ugyan meglehetnének azok a technikák, eljárásjogi és egyéb olyan garanciák, amelyek ezt megpróbálják kiszűrni. Ha ezek a kontrollmechanizmusok működnének, ráadásul úgy, hogy személyi függetlenségük is garantált, akkor talán több előny származhatna a központosításból, és a korrupciós kockázatot jobban ki lehetne szűrni. Ám addig, amíg a GYEMSZI intézményfenntartó és saját magát is ellenőrző, valamint megrendelő és hatóság is egyben – tehát például ő adja ki a gyógyszerek forgalomba hozatali engedélyét, majd szakértőként beleszól abba, milyen gyógyszerek kerüljenek be támogatott gyógyszerek körébe, és ő írja ki a közbeszerzési pályázatot a gyógyszerbeszerzésekre –, ez már olyan sok szerep, ami szükségképpen összeütközhet egymással.

(Fotó - ELTE honlapja.)