IGENIS, PRIORITÁS!

Ma még csak augusztus 22. csütörtök van, de nem lehet egy jegyzetet elég korán elkezdeni. Már kedden este „viszketett a klaviatúrám”, amikor a 15 milliárdos tűzijáték utolsó rakétája ellobbant és a békés drónok lámpásai is kihunytak. Na, ugye, hogy lehet drónokat békés célra használni? De elnézve, milyen ügyesek, elkezdtem félni a háborús és terrorista drónoktól.

Prioritás és zivatar

Az már kedden este kiderült, a kormány számára a tűzijáték az prioritás. Az Operatív Törzs hatalmas kockázatot vállalt: egy zivatar előtt-alatt egy órányit eltolni a tűzijáték kezdését 21-ről 22 órára, az nyaktörő mutatvány. Azon túl, hogy mi lesz a több százezer várakozó, immár megázott emberrel és főleg gyerekkel? Az a veszély is fennáll, hogy egy lecsapó zivatarcella pánikot okoz, és abból sérülések tömege sőt „emberhalál” is lehet. Láttunk ilyet 2006-ban…

Másfelől, mi lesz, ha lefújják, és a csövekben marad a 15 milliárd értékű lőszer, robbanó anyag, petárda – vagy minek nevezzem? Az nagy blama lett volna. Egy évig „nem áll el”, Szilveszter még messze van, és különben is, mikor jön össze ennyi ember egy tűzijáték kedvéért? Az egy éven át tartó csipkelődésről, mémek százairól és egyéb gúnyos megjegyzésekről nem is beszélve.

Sikerült. Látványos volt. Talán újabb hungarikum lesz a „beszélő tűzijáték”? De örüljünk, hogy nem történt katasztrófa. Még egy Operatív Törzsnek is lehet szerencséje. Pláne egy kormánynak. Sem meteorológusokat nem kell kirúgni, sem egy országos intézet vezetőjét, akinek ügyeletese anno „beszólt” a kapkodó intézkedések láttán. Aki még emlékszik, megírhatja nekem privátban a mélységesen igazságtalanul kirúgott kiváló szakember nevét, hogy a személyiségi jogok se sérüljenek.

Prioritás – nem éltünk hiába

Na, de a Kormányinfót tartó miniszter nem a tűzijátékra gondolt. Akkor hát mire? Ne találgassák, kedves Olvasóim: az egészségügyre! Évtizedek óta kérték, követelték a Magyar Orvosi Kamara, a Kórházszövetség, a mindenkori ellenzéki szakpolitikusok (de csak ellenzékben, mert ugyanők kormányon már nem), jámbor szakújságírók, véleményvezérek, jószándékú bloggerek, hogy az egészségügy legyen prioritás. Nem és nem! És akkor 2024. augusztus 22-én, csütörtökön déltájban hirtelen megtudtuk, hogy: igenis!

Emiatt kezdtem el egy nappal korábban írni a jegyzetet.

Már megint riadó

Okok:

1) „Ismét támad a kánikula”

Már megint hőségriadóval ijesztgetnek, most a hétvégére és az egész jövő hétre. És még mondja valaki, hogy az anyatermészet nem politizál? Mi mást gondoljunk, amikor így meghosszabbítja Magyar Péter egyáltalán nem kormánypárti kampányát. Most érkezett: péntek éjféltől jövő péntek éjfélig Müller Cecília kiadta a másodfokú hőségriasztást. Szombaton tehát már hőségriadóban ébrednek kedves Olvasóim, hogy a jegeskávéhoz egy baráti, frissen sült, langymeleg jegyzetet olvassanak.

2) Ismét támad Magyar Péter

Erre a hírre a politika és személy szerint számos politikus, véleményvezér, médiamunkás is harci akcióba fog: ami a csövön kifér. Szerintem a régi, hűséges olvasóim, Zsembeli Jóskával az élen most a hasukat fogják a kacagástól. Az elmúlt négy évben hányszor, de hányszor megkérdezték, van-e valamilyen reakció az egészségügy érdekében írt gondolataimra, összefoglalóimra, könyörgésemre? Végül együtt állapítottuk meg: többnyire a borsót lapátolom a falra. Hogy is van ez? Ha más lapátolja a problémákat, akkor az nem borsó?

A „Magyar jelenség” és a valóság

Valamikor a tavasz kezdetén felbukkan a semmiből egy politizáló figura, úgy tűnik az ellenzéki oldalon. Kenterbe veri az uniós választásokon a hivatásos ellenzéket, frakciót ad a fővárosnak, majd elkezd az egészségügy pillanatnyilag legnagyobbnak látszó bajával foglalkozni. És eltalálja a lényeget, mert egy hőségkatasztrófában a kórházak és egyéb egészségügyi intézmények betegei rettenetesen kiszolgáltatottak. A gyógyító személyzet is megszenvedi. Számos szabály és előírás megsérül, műtők, betegszobák, vizsgálók, a konyhák és a patológiák működésére is hat a klíma, azaz a klimatizálás hiánya.

Újságírók kérdeznek, Gulyás Gergely válaszol. „Covidők óta” Kormányinfón ennyit nem foglalkoztak még az egészségüggyel, bár akkor mások voltak a fő szempontok. A miniszter rengeteg adatot sorol, lényegében a prioritás bizonyítékait. Érdekes, hogy sem a „támadó fél”, sem a kormányoldal nem veszi észre, vagy nem verbalizálja, hogy Magyar kizárólag olyan kórházakban járt, amelyek kimaradtak az uniós felzárkóztatási forrásokból.

Az utolsó új építésű fővárosi közkórház, a Jahn Ferenc már kb. 45 éve működik. Nem tudom, tudják-e az illetékesek, de döntést kellene hozni. Vagy fennmarad a kórház, és akkor „nagyrekonstrukció” kell az elektromos és egyéb infrastruktúra, a burkolatok és a nyílászárók teljes cseréjével, és a szakmai struktúra olyan kiegészítéseivel, ami napjaink és a tervezhető jövő szükséglete. Például: egy valóban központi sürgősségi osztály, baleseti osztály, új műtőblokk, intenzív osztály(ok), napjaink diagnosztikai modalitásai, betegközpontú ápolás, fokozott higiénés rendszer.

A Honvédkórház helyzete viccesen felemás: a Pap Károly utcában a 100 évesnél régebbi telephely egyik sarkában egy újnak tűnő épület. A Dózsa György úton, az egykori MÁV Kórház már régi, súlyosan amortizálódott épület és infrastruktúra. Az új épület se új már, a rendszerváltáskor már szerkezetkész és temperált volt, tehát 35 éves. A befejezés húzódott el a 2000-es évek közepéig, amikor már NATO-szabványokat is figyelembe kellett venni. Az alapstruktúra még elég korszerű, de a múló idő makacs dolog. Még két kórház tekinthető többé-kevésbé jó állapotúnak: az Uzsoki és a Szent Imre. Mindkettő jelentős épületfejlesztéseket kapott 15-20 évvel ezelőtt, és mindkettőnek olyan stabil a menedzsmentje, hogy képes figyelni és beavatkozni, ahol lehet és ahol szükséges.

A többiek már hatalmas „problémagyűjtemények”. A Péterfy, a Szent János, a Szent István-Szent László már túl vannak a rekonstruálhatóság határain. A pénzügyesek ezt nehezen látják be: épület, épület. De hogy az épület milyen brutális erővel meghatározza a benne folyó szakmai munka lehetőségeit, eredményességét, veszélyeit (pl kórházi fertőzések) vagy amit a hőségkatasztrófa közvetített, azaz a betegek és a gyógyítók komfortját – azt csak a benne dolgozók érzékelik.

Gazdasági és humán erőforrás állapotok a csatazaj árnyékában

Ugyan a hőségkatasztrófa „mindent visz”, de azért a kórházi adósságállomány csendben növekszik. Nem vitás, szükség lesz harmadik konszolidációra is. Közben felmerült egy ötlet, hogy havi rendszerességgel meg kellene emelni 12-15 milliárd forinttal a NEAK költségvetését, hogy már a keletkezése előtt akadályozzák meg az adósság növekedését. Jó ötlet, ha megtalálják hozzá az elosztás igazságos, tehát tisztességes technikáját.

Ehhez a gondhoz egy különleges adalék: ítéletet hirdetett a Debreceni Ítélőtábla. Elmarasztalta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházat a sugárterápiás szolgáltató céggel és bankjával folyó vitában, illetve perben. 1 milliárd forint perérték és 6 éves kamatai illetik meg a per nyertesét. Mondhatnám „szülőfalum” megakórházának vezetőivel együtt, hogy ennyi szabad pénz csak „számtanpéldában van.” De nem mondom, csak csendben figyelem, mi következik. Mert a perhez vezető konfliktusért el lehet marasztalni kórházi vezetőket, de a „tulajdonos” politika beavatkozása több mint gyanús. Az pedig a helyzet fekete humora, hogy a sugárterápiás egység egykori vezetője, majd a perben „szenvedő” kórház főigazgatója pillanatnyilag az OKFŐ főigazgatója.

És még mondja valaki, hogy nem a sors a legnagyobb rendező…

Neki kellene úrrá lenni, vagy legalább is segíteni a láthatóan eszkalálódó országos humán erőforrás válságon is. A jéghegy csúcsa a háziorvosok, ahol a betöltetlen körzetek száma elérte az ezret. A lakosság közvetlen gondjai mellett az új ügyeleti rendszer is egyre több kompenzálásra készülhet. Talán a következő hetekben végre kinevezik annak a kb. 25 kórháznak a főigazgatóját, akiket tavaly karácsonyi ajándékképpen mentettek fel. Jegyezzük meg szelíden, 8-9 hónap interregnum semmilyen szervezetnek nem tesz jót.

A magyar egészségügytől helytállást, adott nehéz helyzetekben áldozatokat, hősiességet vár el a társadalom és a politika. Ez így akár rendben is van.

Viszont kérjük, hogy ehhez a kitartáshoz és hősiességhez minden szereplő járuljon hozzá erkölcsi, anyagi, politikai támogatással. Ne csak szavakban, de cselekedetekben is.

Hogy ne legyen ez egy „Mission impossibile”.

 

(Nyitókép: Péterfy Sándor utca 8-20., a kórház (később Péterfy Sándor Utcai Kórház Rendelőintézet és Baleseti Központ) bejárata. 1989. Fotó: Fortepan/Szigetváry Zsolt)

A szerző korábbi írásai itt olvashatók