Kiégett egészségügyisek a betegágy mellett

Az ágazati dolgozók egyre nagyobb mértékű külföldre vándorlásával és pályaelhagyásával a téma még égetőbb, mint valaha. A vizsgálandó tényezők között fontos szempont a kiégés, amelynek mértékére és okaira vonatkozóan az elmúlt években készült felmérés Magyarországon - olvasható a Semmelweis Figyelő portálon.

A kiégés (burnout) a segítő szakmákban észlelhető jelenség, amely az illető fizikai és lelki erőforrásainak kimerülését jelenti, azaz a terhelhetőség jelentős csökkenésével jár, aminek hatását számos területen érhetjük tetten: egyfelől természetesen hatással van a munkavégzés minőségére és hatékonyságára, valamint az egyén elkötelezettségére munkája iránt, ami végső soron pályaelhagyáshoz is vezethet. Másfelől a lelki – és ezen keresztül végső soron a testi – egészségre is komoly befolyással van a kiégés, tehát az egészségügyi dolgozók egészségügyi állapotának javításában is komoly szerepe lehet a burnout megelőzésének, illetve kezelésének.

Testi-lelki kimerülés

A kiégés egyszerre okoz szakmai és személyes szenvedést, ezáltal tulajdonképpen krónikus stresszt az érintetteknek. A krónikus stresszor hatására a stresszre adott válaszreakció idővel lecsökkenhet, amikor a szervezet tartalékai kimerülnek. A pszichés szinten régóta leírt jelenség hormonális szinten is megfigyelhető, hiszen a stresszben (pl. depresszióban is) emelkedett kortizolszint a kiégéstől szenvedőkben lecsökken, azaz az újabb stresszhatásra nem jön létre az adaptív készenléti állapot. Ilyenkor az általában használatos antidepresszívumok pedig még tovább ronthatják a helyzetet.

Felmérés a magyar egészségügyben

A Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Tanszékének és Magatartástudományi Intézetének, valamint a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatói 2007-2008-ban magyar orvosok és ápolók között végeztek felmérést a kiégés mértékének, illetve sajátosságainak jobb megismerése céljából, és eredményeiket a Croatian Medical Journal lapjain jelentették meg. Amint a cikk szerzői megfogalmazták, céljuk az érzelmi munka szerepének felmérése és a kiégés előrejelzésére alkalmas mutatók felkutatása mellett az volt, hogy az eredmények alapján célzott megoldási lehetőségeket is kínáljanak a feltárt problémákra.

A kutatásba Magyarországon dolgozó szakembereket vontak be, 80 orvos és 76 nővér vett részt a keresztmetszeti vizsgálatban. Szociodemográfiai kérdőíveket alkalmaztak, a Maslach-féle kérdőív Burnout Inventory-Human Services Survey mellett a Frankfurti Érzelmi Munka Skála magyar adaptációját. 

Orvosok és nővérek hasonlóságai és különbségei

A kutatás eredményei szerint az ápolóknál szignifikánsan gyakoribb az érzelmi disszonancia előfordulása, azaz a megélt és az elvárt érzelmek közötti ellentmondásból fakadó feszültség. Emellett az ápolókra jellemzőbb, hogy úgy érzik, kevesebb lehetőségük van a kontrollra, érzelmek tekintetében szabályozottabbnak élik meg a helyzetüket. Több elvárást éreztek magukkal szemben a páciensek felé mutatott érzékenység és együttérzés tekintetében, de amint kiderült, ezek az elvárások inkább belülről fakadnak, míg az orvosok inkább a felettesük elvárásai, illetve a tanulmányaik, továbbképzéseik során tanultakból alakítják ki az érzelmi munka követendő szabályait. A két csoport között azonban a kutatók várakozásaiktól eltérően nem találtak különbséget a kiégés előfordulási gyakoriságában vagy mértékében.

Előre jelezhető?

A kutatás egyik legfontosabb célja a kiégés előre látható és kimutatható jeleinek megismerése volt. A legerősebb prediktornak a már korábban említett emocionális disszonancia mellett a negatív érzelmek kimutatásának tilalma bizonyult. Előbbi az érzelmi kimerülésre való hajlamot, míg utóbbi a depreszonalizáció, azaz a személyes kapcsolatok elszemélytelenítésének valószínűségét növeli. Minél több elvárást érez valaki az érzelemszabályozás tekintetében, illetve minél régebben dolgozik a szakmájában és minél több páciense van, annál inkább ki van téve a kiégés veszélyének, a magasabb életkor ugyanakkor csökkenti a burnout kockázatát.

A megelőzés fókuszpontjai

A vizsgálat során megismert különbségek lehetőséget adnak az egészségügy különböző szintjein dolgozók számára a helyzetükhöz illő megelőzési módok kidolgozására. Általánosan elmondható, hogy az ezzel kapcsolatos ismereteket be kell építeni a képzési és továbbképzési anyagokba, különösen a fiataloknál, akik a kiégés veszélyének a leginkább ki vannak téve. Az egyes szakmák speciális problémáit illetően a legfontosabb kérdések az ápolóknál, nővéreknél a stresszorok kezelése és az érzelmi disszonancia témája, míg az orvosok esetében a munkával kapcsolatos elvárásokhoz való hozzáállás, valamint a negatív érzelmek kimutatása és szabályozása.