Egynapos sebészi beavatkozással is kiváltanák az aktív kórházi ágyakat.
Amit bezárnak, azt máshol pótolják a fővárosban – ígéri az egészségügyi kormányzat. Ami valahol megszűnik, az máshová kerül át a nagy kórházi átszervezésben. A jelenlegi ágyszámok persze nem igazán tarthatók – írja a Magyar Hírlap – online.
A lap szerint ma tárgyal az egészségügyi államtitkárság az érintettekkel arról a munkaanyagról, amelyet a közép-magyarországi kórházak vezetői a minap kaptak kézhez. A dokumentum a három fővárosi központú ellátási térség tervezett kapacitásait tartalmazza, és kiolvasható belőle, melyik kórház milyen ellátási formát vihet majd tovább, vagy milyen új feladatot kaphat egy-egy korábbi helyett.
A tervezet alaposan kiverte a biztosítékot, Havas Szófia MSZP-s szakpolitikus sajtótájékoztatót is tartott az ügyben. Az ellátórendszer átszervezése ugyanis papíron ötszáz aktív kórházi ágy megszűnésével járna.
Jelenleg annyit tudni, hogy a megyei és fővárosi kórházak fenntartását már, a városiakét pedig a közeljövőben biztosító Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) által kiküldött munkaanyag valószínűleg már nem sokat változik. Schiszler István, a térség egészségszervezési központjának (TESZK) vezetője mindenesetre azt hangsúlyozta: a javaslatot a GYEMSZI több szempont komoly mérlegelésével tette. Schiszler István elmondta: ezek közül az egyik legfontosabb az ellátás minősége volt, ezért javasolták például az Árpád kórháznak, hogy traumatológiai ellátását adja át a korszerűbben fölszerelt Honvédkórháznak. Emellett a térségben vannak olyan kisebb szolgáltatók, amelyek szerinte nem képesek sem hatékonyan, sem a minimumfeltételek követelményeiknek megfelelően működni, ezért ott inkább a rehabilitációs ellátás lenne a megoldás.
A tervezett átalakítást az összes érintettel előzőleg egyeztették – emelte ki Schiszler, aki jelezte azt is: „Papíron úgy tűnhet, hogy megszűnik több száz ágy a térségben, ugyanakkor bővülés is lesz". Példaként a Péterfy utcai kórházat említette, amelytől a kardiológiai ellátást a Bajcsy kórház veszi át, mert ott jobbak az infrastrukturális lehetőségek, amit ki akarnak használni. Egy-egy osztály aktív ágyai¬nak száma önmagában nem sokat mond, mert nem árulkodik például arról, valójában milyen progresszivitási szintű ellátást nyújtott, s milyen kihasználtsággal működött – hívta fel a figyelmet Schiszler. Ha például egy jelenleg 30 ággyal és 35-40 %-os kihasználtsággal működő szemészeten az ágyak számát a felére csökkentik, az nem befolyásolja a betegellátást.
A TESZK-vezetők a saját területükön tesznek majd javaslatokat az államtitkárságnak arról, mivel lehetne kiváltani egy-egy kórház megszűnő aktív kapacitását. Ezekről konkrétumok még nem ismeretesek, általánosságban azonban Schiszler István arról is szólt: a betegeket a többi között egynapos sebészeti beavatkozással vagy járóbeteg-szakellátás keretében gyógyíthatják azok az intézmények, amelyek az átszervezés kapcsán osztályokat veszítenek el. Ennek érdekében fejlesztések is indulnak. Szavai szerint a legjobb megoldásokat keresik, amit természetesen befolyásol a humánerőforrás létszáma is.