KÜZDÜNK AZ IDŐVEL

Szokatlanul nehezen kezdem el a jegyzet írását. Ezen a héten semmi olyan kiemelkedő esemény nem történt, nagy jelentőségű hír nem érkezett, amire egy gondolatsort, vagy akár az egész jegyzet mondanivalóját (és az elkerülhetetlen „erkölcsi tanulságot”) fel lehetne fűzni.

Rengeteg a „kishír”, megoldatlan probléma, megoldás keresés, már ami a hazai viszonyokat illeti. Szerencsére, két fontos bejelentés és egy részletes tájékoztatás az ügyeleti rendszer elindításáról mutatja, hogy vannak előre mutató intézkedések is. Közben influenza, COVID, RSV: „business as usual”.

Háború végtelenítve

Az egy éves évfordulóhoz közeledő rettenetes háborúról rengeteget lehetne írni, de azt más portálok megteszik. Én is érzékelem a háború kiterjedését, fogcsikorgatóan emberellenes tényeit, tragédiáit, az azt körülvevő politikai - gazdasági érdekek visszataszító, cinikus kavalkádját, a katonákat és az áldozatokat egyaránt pusztító csukaszürke gépezeteket, és az egészet körülvevő, leöntő, a valóságot és a propagandát keverő haláltáncot. Drónok, rakéták, légvédelmi rendszerek, csodafegyverek, régi tankok, új tankok, vadász- és bombázó repülők, hírszerzés, távirányítás, és halottak, halottak, sebesültek, megnyomorodott és elszegényedett emberek, akiknek csak az életük maradt meg – ezek töltik ki a híreket.

Sok kisebb hír itthon

A kormány és az államtitkár úr e héten – legalábbis átfogó kérdésben - nem nyilatkozott meg az egészségügy témájában. A kényszeres sajtófigyelők jót mosolyogtak, mert a múlt heti hosszú rádióinterjú szövege e hét elején teljes hosszúságban megjelent a portálon. Ezt többen úgy tették közzé, mintha államtitkár úr még egyszer nyilatkozott volna. Frissiben összevetettem a videóval, és láttam, hogy ugyanaz. Ügyes, mondtam magamban, lám, a tömegkommunikációnak is vannak vicces oldalai.

Jó hírek is jöttek. Régi olvasóim emlékezhetnek, a COVID első, második, majd harmadik hulláma idején sokat morgolódtam azon, hogy az agyonhajszolt, túlterhelt kollégáknak, nem csak orvosoknak, hanem főleg szakdolgozóknak és jelentős mértékben a gazdasági-műszaki szakembereknek a munkáját ugyan megköszönték, de a korrekt anyagi elszámolás – néhány ripsz-ropsz jutalmazást leszámítva, elmaradt. Most erre 29,4 milliárd forintot különítettek el.

Csak remélem, hogy az OKFŐ és az intézmények veszélyhelyzeti adminisztrációja lehetővé teszi  a viszonylag igazságos pénzelosztást. Ez még nem béremelés, de legalább egy kis „szociális olajcsepp” az élet és az infláció elviseléséhez.

Bérharc magyar egészségügy módra

Mert a szakszervezetek, de a kamarák is tovább folytatja a „bérharcot”, mert érzékelik a szakdolgozókat és (új nevükön) az egészségügyben dolgozókat sújtó inflációt és az alacsony bérek ellentmondását. Erőgyűjtés folyik, a médiumokban is üzennek a kormánynak, és közben lázasan keresik az eszközt, mivel hívhatnák fel magukra a figyelmet, amit a tagság elégséges számban támogat.

Ha valami a munkájukkal összefüggő korlátozás, nevezzük ugyan sztrájknak, de tudjuk, hogy az esztergapad mellett heverő munkadarab megvárja a sztrájkból akár napok-hetek után visszatérő melóst, addig a betegágyon „heverő” beteg gondozás nélkül akár néhány órát se bír ki, az intenzív osztályokon meg a sürgősségin és a mentőautóban esetenként perceket se. Még mindig erős bennük a szakmájuk parancsa: nil nocere! Ne árts! Akár a saját egészséged, életed árán is segíts. Ebben erősen hasonlítanak a katonákra vagy rendőrökre. Csak mivel mindennap teszik, ezért nem olyan „látványos” az áldozatvállalásuk.

Kamarai rágódás

A Magyar Orvosi Kamara is ilyesmin rágódik, és készül Küldöttközgyűlésére, február 4-én. Ebből jött a hét egyik igazi „miniszenzációja”. Pénteken délben, a szállingózó hóesésben jeleztek az eszközeim, hogy a MOK közleményt bocsátott ki.

Nocsak! Úgy tűnik, hogy Takács Péter valamilyen stratégiai megállapodást, szerződést ajánlhatott fel, amit a MOK, méltóságteljes távolságtartással, enyhe megbántottságot üzenve, a Küldöttközgyűlést emlegetve – visszautasított. De szeretnék ilyenkor belátni a fejekbe! Valamelyik közösségi felületen a rövid balatoni szabadságát felvillantó államtitkár megpróbált előre menekülni? Az ilyen stratégiai megállapodások más területeken akár jót is jelenthetnek, mert a kormányzat is elköteleződik valamilyen program, támogatás mellett. De úgy tűnik, elkésett.

A MOK levélben még hangsúlyosan elhangzik a transzparencia kifejezés és annak megkövetelése, elvárása a tárcától. Kíváncsian figyelem, hogy a MOK ezt magára nézve hogyan alkalmazza. Mert az ilyen közgyűlések – lassan 35 éves tapasztalatom – nem ritkán harsányak, egyes megszólalások radikálisak és „nem kedvelik” a nyomdafestéket. Ugyan sajtónyilvános lesz-e a közgyűlés, így mutatva példát a transzparenciából? De legalább ízelítőt kaphatnak az illetékesek az orvosi kar és az őket képviselők véleményéről, problémáiról.

Habemus Rector Magnificus

Persze csak akkor, ha a kuratórium jóváhagyja és a Köztársasági Elnök Asszony kinevezi. Addig aggódhatunk! J

Legnagyobb orvosi képzőhelyünk, a patinás és tudományosan is jól pozícionált Semmelweis Egyetem szenátusa rektort jelölt. Ketten indultak a versenyben. A régi jelölt az eredményeire, az újabb jelölt az elmúlt időszak és az előd hibáira építette a kampányát. Már nem érdemes a részletekkel foglalkozni, hiszen a választó testület (többnyire az egyetem intézetvezetői) 36:8 arányban Merkely Béla professzornak szavaztak bizalmat, aki így további öt évig irányíthatja az egyetemet.

Reméljük, jó gazda lesz!

Az Országos Mentőszolgálat, mint az alapellátási ügyeletek szervezője, irányítója. Egy héttel Takács államtitkár úr után Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója adott egy hosszú interjút ugyanabban a médiumban, Exterde Tibor kollégának. Mivel a háziorvosi ügyelet és a mentés összekapcsolása az egészségügyi reform egyik pillére, kiemelt fontosságú része, ezt a beszélgetést nagyon ajánlom megnézni, meghallgatni.

A korábbi hetekben talán e téma körül jelentkezett a legtöbb polémia. Hiszen kulcsfontosságú, a lakosság teljes körét érintő, alapvető ellátási formáról van szó, amelyik az elmúlt évtizedekben meglehetősen öntörvényűen „mozgott”. Mintha nem lett volna „gazdája”, annyira töredezett, szakemberhiánnyal, elérhetőségi problémákkal, vállalkozási formák sikeres vagy sikertelen bevonásával, azaz országos szinten meglehetősen sok problémával küzdött. Az egyik leglátványosabb működési zavara abban is megnyilvánult, hogy elégtelensége és rossz híre miatt hatalmas tömegek zúdultak be a sürgősségi osztályok kapuján, és ha nem volt komoly bajuk, akkor hosszú órákig vártak sorukra. Természetesen elégedetlenség, vélt vagy valóságos hibák tömkelege keletkezett, ami állandóan megjelent a sajtóban, a közösségi felületeken, mintegy segítség után kiáltva.

Még régi egészségügyi szervezőként is meglepődtem a megoldáson. Nem is volt könnyű elképzelni. Mivel eddig nem alakult ki valamilyen területi alapú igazgatási szervezet koncepciója, azt, hogy a megyei kórház vezetése alá rendelt egészségügyi intézmények még ezt is ellássák, több mint rizikósnak gondoltam.

Vizsgafeladat

Csató Gábor részletes beszámolójából és a szakmailag jól feltett kérdésekből világos kép bontakozik ki, aminek a megvalósítását, jó színvonalon, el tudom képzelni. Az OMSZ-nál rendelkezésre áll az ország ismerete, a szervezési tudás és tapasztalat, informatikai technológia, szakmai kapcsolatrendszer, ami ehhez nélkülözhetetlen. Úgy tűnik, a motivációjuk is megvan, bár jelzem, most jól jött volna, hogy ha nem kell várniuk júliusig a szakdolgozói béremeléssel. Mert a terhelésük a reformintézkedések során, lehet, hogy csak átmenetileg, de nőni fog. A fokozatos bevezetés, havonta 1-2 megye bekapcsolása szellemes és okos megoldás. Egyfajta garancia a bizonytalanság csökkentésre, a felmerülő jogos észrevételek beépítésére és a szervezők teljes figyelmére, kapacitására.

Két jelentős kérdést emelnék ki, amire nagyon jól kell fókuszálni. Az első, hogy a mai szakemberhiányos időkben sikerül-e felvennie azt a 4-5 ezer új munkavállalót, illetve szerződtetni a személyes közreműködőket, akik nélkül még a jól szervezett OMSZ se bírhat el a hatalmas feladattal. Mivel a rendszerfejlesztésre kb. 26 milliárd forintot és a technikai fejlesztésre további egyszeri 9 milliárd forint támogatást megítélt a kormány, így hát az elindulás tranzakciós költségei megvannak. A végső számlát illetőleg nem bocsátkoznék találgatásokba, csak jelzem, hogy a magyar munkaerőpiac, a szakemberhiány miatt egyre inkább valódi piacként működik – és drágul.

A másik, szerintem még nehezebb kérdés, hogy a lakosság hogyan, milyen gyorsan és biztonságosan tanulja meg, hogyan kell mozogni az új rendszerben? Az OMSZ elismertsége hatalmas a lakosság körében, figyelnek is rájuk, ők pedig igyekeznek is hosszú ideje jól kommunikálni. Ez most egy újabb hatalmas vizsga lesz, mert olyan megszokott kapcsolatok változnak, amire az igencsak különböző életkorú, mentális, fizikai és anyagi helyzetben lévő, nagyon sokféle településen, mikrokörnyezetben élő embert kell viszonylag gyorsan felkészíteni.

Mindannyiunk érdeke

Ennek sikerülnie kell, mert egyfelől ez egy veszélyes terület, másfelől igen érzékenyen reagál az információkra, de a dezinformációkra is. Jó lenne a bevezetése körül jelentős politikai, szakmai, kommunikációs és médiakonszenzust teremteni. Mivel évente ezrek számára életkérdésről, tízezrek számára a hendikep nélküli élet megőrzéséről, és százezrek számára olyan segítségről van szó, ami a fájdalomcsillapítástól a szülés segítéséig terjed, ez mindenki számára egyformán fontos.

Tudom, hogy ezt sokan nem szeretik hallani, de örülnék, ha nem itt alakulna ki a következő hónapok politikai küzdelmeinek a harci terepe. Csak egyet tudok mondani a sokféle érzelmű, politizáló olvasóknak és a tágabb környezetnek, hogy azért segítsék minden oldalról ezt a programot, mert senki nem tudja, hogy a következő pillanatban neki vagy szeretteinek nem lesz-e rá szüksége? Természetesen gondolkodni, megfigyelni, javasolni, vitatkozni nemcsak szabad, de kell is. De ez a várható polémia ne romboljon. Ha lehet, segítsen!

Ceterum censeo: ezt a sok változást úgy kell végig vinni, hogy sem a mentés, sem a gyógyítás egy percre sem állhat le az országban. Ha ez egy-egy ponton megtörténik, a környezetnek azonnal át kell venni a terhelést. Ehhez tudás, elkötelezettség, technikai és anyagi feltételek mellett alkalmas emberek, vezetők, szakemberek, egy hatalmas egymást segítő, tanuló és szükség esetén korrigáló humán rendszer szükséges.

Mindannyiunk érdeke, hogy sikerüljön!