• nátha
    • Vazomotoros nátha – lehet, hogy ettől szenved hetek óta?

      Vazomotoros nátha – lehet, hogy ettől szenved hetek óta?

    • Ha a koronavírus nem lenne elég: épp mindenki náthás

      Ha a koronavírus nem lenne elég: épp mindenki náthás

    • Matematikai modellezés szerint náthává szelídülhet a koronavírus

      Matematikai modellezés szerint náthává szelídülhet a koronavírus

  • melanóma
    • Egyszerű módszer a melanoma korai felismerésére

      Egyszerű módszer a melanoma korai felismerésére

    • Bőrrák megelőzés – praktikus tanácsok

      Bőrrák megelőzés – praktikus tanácsok

    • Melanoma: kevés ismeret, késői diagnózis

      Melanoma: kevés ismeret, késői diagnózis

  • egynapos sebészet
    • Megduplázódott az egynapos sebészeti ellátások aránya

      Megduplázódott az egynapos sebészeti ellátások aránya

    • Egynapos sebészetet adtak át Karácsony Gergelyék

      Egynapos sebészetet adtak át Karácsony Gergelyék

    • Új fejezet a műtétben, diagnosztikában Szabolcsban

      Új fejezet a műtétben, diagnosztikában Szabolcsban

MAGYAR KÓRHÁZ

„A pavilonrendszer után, az 1930-as évektől változik a kórházépítés trendje, illetve technológiája is” – dr. Szepesi András jegyzete.

Már a korábbi, Centrumkórház című jegyzetem írása közben megígértem, hogy visszatérek a magyarországi kórházak történetére. Megerősített ebbéli szándékomban a rengeteg reakció, rövidebb-hosszabb közösségi médiumos komment, levelek, telefonhívások.

Jó meglepetés, hogy egyébként sok kérdésben egymástól távol álló kollégák egyaránt fontosnak tartják a kórházak ügyét, és mindenki támogatja azt a fejlődést, amire szükségünk van és lesz. Rengeteg ötlettel, javaslattal, kritikával és kételkedéssel. Nem csodálkoztam, hiszen egy gyakorló orvos hány kórházzal találkozik életében, amit alaposan megismerhet? Meglepően kevéssel. A fiatalabbak talán többel, mert ösztöndíjjal vagy egyéb formában már külföldi kórházakban is megfordultak. De mit láttak, mit tapasztaltak, ha nem érdekelte őket, hogy mi van a csillogó kulisszák és a napi munka jó szervezettsége mögött?

Közjáték 1.

Agyzsibbasztó melegben kezdtem írni a jegyzetet pénteken. Gondolataim egyre többet forogtak a szombati Szent István napi ünnepségek körül. A meteorológusok egyre hangosabban jelezték, hogy nagy szélviharral közeledik Magyarországhoz egy hideg front és esőzóna. Miközben nálunk hatalmas ünnep készül, rengeteg szabadtéri programmal, koncerttel, légibemutatóval és minden idők legnagyobb tűzijátékával.

Milyen feledékeny az emberi elme, sem a politikusok, sem a médiumok eddig nem emlékeztek meg a legtragikusabb tűzijátékról, 2006 nyarán, amikor egy Budapestre lecsapó szélviharnak emberáldozatai is voltak, sok sérült, és hatalmas pánik a több százezres tömegben. Operatív törzs és kormány akkor is volt, most is van. Ugyan tanultak-e valamit?

A kórházügy kezdetei

A magyar kórházak modern kori története 1877-ben a Közegészségügyi Törvénnyel („spiritus rector” Markusovszky Lajos) kezdődik. A törvény előírta, hogy a megyék, és a nagyobb városok alkalmazzanak orvosokat és létesítsenek közkórházakat. A jelenből visszatekintve érdekes időszak volt, mert ekkortájt kezdődött a modern orvostudomány később viharossá váló fejlődése. Már volt hatásos altatás (éter, majd sajnos kloroform), ez hallatlanul kiszélesítette a sebészet lehetőségeit. Ezt megelőzte az anatómia és a kórbonctan fejlődése, mint alaptudomány. A következő években az aszepszis, Semmelweis zseniális sejtése alapján, ezt megerősítette Pasteur munkásága, és a bakteriológia klinikai tudománnyá változott. Ma már alig felmérhető, mekkora előrelépés volt Röntgen felfedezése, ami villámgyorsan terjedt el a fejlettebb országokban.

Mivel még jó ideig nem volt hatásos kórokozók elleni gyógyszer, viszont voltak járványok, ezért a kórházak építése az egész világon tapasztalati alapon, pavilonrendszerben kezdődött el. A pavilonok alkalmazásával izolálni lehetett a csoportos fertőzéseket, amelyek állandóan fenyegették a kórházakat. Ezt a rendszert erősítette a katonasebészek tapasztalata, akik a háborúk során a földdel és egyéb anyagokkal fertőzött sebek következtében kialakult tetanusz és gázgangréna szepszisek betegeit nem egy közös helyiségben, hanem külön sátrakban ápolták, így az nem terjedt tovább a többi sérültre.

Az első világháború hatalmas fejlődését hozta a gyógyítás gyakorlatának, ekkor indult el a modern traumatológia, aminek egyik megalapozója egy fiatal, tehetséges osztrák sebész, Lorenz Böhler, akinek asszisztense idősebb Monszpart László, későbbi kiskunhalasi sebész és kórházigazgató volt. Böhler több kiadást megért könyve magyar nyelven is megjelent, mintegy jelezve, hogy a gyógyítás egyik alappillére, hogy az orvosi megfigyeléseket, tapasztalatokat rögzíteni kell, le kell írni, és hozzáférhetővé kell tenni a medikusok és szakorvosjelöltek számára.

A pavilonrendszerű kórházépítés az Osztrák-Magyar Monarchia területén évtizedekig jellemző volt. Feldkirchtől Lembergig (ma a háború gyötörte Lvov vagy Lviv ukrán város) mindenütt első látásra felismerhetjük az épületek elrendezését, és gyakran a nagyon kedvelt, fagyálló vörösesbarna klinkertégla burkolatokat. Meglepően tisztán fennmaradt a Szent István, az (új) Szent János és például a miskolci Semmelweis kórházakban, de a Semmelweis Egyetem belső klinikai telepén is. Nem vitatható, hogy a masszív, jól megépített téglaépületek bírták az évszázad kihívásait. Legfeljebb a szigetelésüket kellett utólag elvégezni és a nyílászárókat kellett cserélni, a háborús és egyéb sérüléseket kijavítani.

Közben az orvoslás „csendben” differenciálódott, a négy alapszakma: a sebészet, belgyógyászat, szülészet-nőgyógyászat és gyermekgyógyászat osztódni kezdett. Újabb és újabb szakterületek váltak le, és követelték a helyüket a régebbi vagy új épületekben. Ezt jelzi, hogy ma Magyarországon több mint 90 szakterületből lehet szakorvosi vizsgát tenni. „Szerencsére” még ennyi osztály vagy részleg nem követel magának helyet, de a tendencia több mint figyelemreméltó, és mutatja azt a bonyolultságot, ami a mai egészségügyet jellemzi. Az orvostudomány és a technológia is fejlődésnek indult, egyre több műszert, technológiai eszközt kellett úgy elhelyezni, hogy biztonságosan, és szakszerűen kapcsolódjon a gyógyítás folyamatába.

Közjáték 2-3.

Pénteken kora délután az operatív törzs és a kormány lemondta a szombat reggeli légi és víziparádét, tekintettel a rendkívüli időjárásra. Öreg mentős és traumatológus lelkem örül. Ilyenkor lóerők ezreivel mozgatott hatalmas szerkezetek jelennek meg a Dunán és fölötte. Elég egy kicsi hiba, és a zsúfolt rakpartokon szörnyű dolgok történhetnek. Ezt nem érdemes kockáztatni, de azt se, hogy több tízezer ember kizarándokol a Dunapartra és ott tudja meg, a rendezvény elmarad.

Volt még egy további kedves történet: estefelé, a Szentháromság téren a magyar, talán pontosabban magyar származású és érzelmű Leslie Mandoky adott ingyenes koncertet. „Hírhedett zenésze a világnak”, biztosan sokan hallgatták. Este fél 8 körül szóltak neki, fejezze be, mert jön a vihar! A művész hangosan méltatlankodott: dehogy hagyja abba, még egy csepp eső se esett. Ő és zenésztársai még esőben is kitartanak! A fia is beszállt a nyugtatásába, hogy itt nemcsak eső lesz, de olyan villámlás is, ami a technikájuk miatt komoly veszélyeket jelent rájuk és a hallgatókra. Különben is, az operatív törzs este 8 -tól leállított minden szabadtéri rendezvényt, és a villanyt is ki fogják kapcsolni! Egyes médiumok már délután gyávaságot emlegettek. Én pedig azt gondolom, hogy helyesen cselekedtek. Az emberélet megelőzi a szórakozást, bármilyen fontos is jó kétezer éve a „panem et circenses” jelszó.

Változó trendek a kórházak építésében

Az 1930-as évektől változik a kórházépítés trendje, illetve technológiája is. Antibiotikum még nincs, de a gyorsan terjedő védőoltások elkezdték megfékezni a járványokat. A nagy szigorúsággal végzett fertőtlenítő takarítás, az aszepszis szabályainak betartása lehetővé tette, hogy a sok szakmát egymás közelében elhelyező, a diagnosztikai és terápiás berendezéseket közösen használó tömbkórházak jelenjenek meg. Tegyük hozzá, hogy már ezt megelőzően kialakult a telephelyek szintjén is elkülönülő tüdőkórházak hálózata, a nagyobb városokban megjelentek a fertőző betegeknek szánt kórházak, (a mai napig ilyen a Szent László Kórház) vagy a közkórházakban szigorúan elkülönített fertőző osztályok.

A harmadik trend a II. világháború után következett be. Nagyon sok kórház megsérült, vagy a megszállók által használva végletesen lepusztult. Gyors, kapkodó helyreállítás kezdődött, mert a háború sérültjei, a nélkülözések és a rossz életkörülmények sok betegséget okoztak. Ekkor még évekig nem volt más lehetőség, a meglévő vagy renovált épületekbe egyre több ágyat zsúfoltak. Közben lezajlott a társadalombiztosító intézetek államosítása, és így az addig nem biztosított, főleg falusi lakosság is ellátásra jogosulttá vált.

Először számos rendelőintézetet „húztak fel”, a szovjet poliklinikák mintájára, szülőotthonokat nyitottak a háború utáni „baby boom” gyors megoldására, majd elkezdtek egy városi kórházépítési programot. Ez valóban segítette a tömeges betegellátást, de persze újabb bajok forrásává vált. A nagyobb kórházak fokozatosan amortizálódtak és alig volt forrás a technológiai fejlődés követésére.

A negyedik trend az 1956-os forradalom utáni konszolidációhoz kapcsolódott. Ekkor sok jó is történt, a megyei intézetek, majd az egyetemi klinikák is jutottak forráshoz, de két stratégiai probléma és egy tragikus jelenség, mint ólomsúly nehezedett a kórházügyre.

Az első probléma egy általános modernizációs stratégia hiánya, amelyik a már jelentős méretűre növekedett kórházi állomány további fejlesztését meghatározta volna. Ebből következett a második: az ország nem volt elég jómódú egy ekkora intézményhálózat magas színvonalon való fenntartására. Sajnos, ideológia is került a pénzhiány mellé, a „nem termelő ágazat” egészében tragikus és elhibázott besorolása. Az amortizáció számítása, forrásainak biztosítása rendre elmaradt, és prioritások hiányában szétterült az egész kórházi rendszere.

A tragikus jelenség pedig az ötvenes évek elejétől a politika által hallgatólagosan elfogadott hálapénzrendszer volt. Hagyták, hogy a lakosság, egyfajta korrupciós szürke zónát teremtve „eltartsa” a gyógyítóit. Ez most megszűnni látszik, és ha a kormány okosan folytatja a bérek rendezését, akkor véglegessé válhat. Történelmi jelentőségűnek tartom, az összes még meglévő hibájával együtt, mert azok javíthatók.

Az ötödik trend az elmúlt 30 év. Hozott stagnálást, hozott kampányszerű felújítást és modernizálást elsősorban Budapesten kívül. Mivel a többpárti demokrácia „nagyobb dicsőségére” kétszer is sikerült megfúrni egy korszerű intézményi törvény bevezetését, a koncepciótlanság lényegében napjainkig húzódik. Erre a helyzetre omlott rá a COVID-járvány, és hozta a felszínre a problémák tömkelegét.

De mi lesz holnap?

Szeretném tudni én is. Ígéretek vannak, új szereplők is, csak ez a háború, az energia és gazdasági válság ne húzzon keresztbe minden várakozást.

De ma még éljük túl a hőhullámot követő hideghullámot, és Szent István ünnepe maradjon mindenkinek tiszta, veszélyek és kockázatok nélküli nap. Hogy tudjuk folytatni a mindennapi életünket, és akkor én is tovább írhatom a magyar egészségügy és benne a kórházügy történetét…!

 

Nyítókép: Fővárosi, Podmaniczky utcai, felújításra váró kórházépület – egy a sok közül. Forrás Wikimedia.

A szerző korábbi írásai itt találhatók

Legolvasottabb cikkeink