Magyarország az egyik legeredményesebb szereplője a Teaming programnak.
Sikeresen szerepeltek a hazai pályázók a Horizont 2020 keretprogram új, Kiválóság terjesztése és a részvétel szélesítése alprogramjában. Az alprogram legnagyobb presztízsű Teaming akciójának első felhívására összesen 169 pályázat érkezett be, köztük kilenc, magyar koordinátor által vezetett konzorcium projektjavaslata. A magyar intézmények közül három összesen több mint 1,3 millió eurós támogatást nyert el, így 33,3%-os sikerarányával Magyarország az egyik legeredményesebb szereplője a Teaming programnak. Két nyertes pályázat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) jogelődjének koordinálásával készült el - tudatta az intézmény közleményben.
Az Unió versenyképességéhez és gazdasági növekedéséhez elengedhetetlen a kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) teljesítmény növelése az EU valamennyi tagállamában. A gyengébben teljesítő tagországokat segítendő, dedikált költségvetéssel indult el a Kiválóság terjesztése, a részvétel szélesítése alprogram, amelyen belül a két fázisból álló Teaming pályázat célja Kiválósági Központok kialakítása vezető európai intézmények segítségével az alacsonyabb KFI teljesítményű országokban.
A hazai siker annak is köszönhető, hogy a nyár folyamán az NKFI Hivatal jogelődje, mint koordinátor hazai pályázatot hirdetett, és az ezen eredményes pályázatok indultak az európai megmérettetésen – tájékoztatta az MTI-t Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke. A szakértők által így kiválasztott három pályázóval szoros szakmai partnerségben készültek el a benyújtott pályaművek.
Az NKFI Hivatal koordinálásával benyújtott két nyertes pályázatban olyan kiemelkedő intézmények együttműködése valósul meg, mint a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK), a Semmelweis Egyetem és a European Molecular Biology Laboratory (EMBL), továbbá az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), a Budapesti Műszaki Egyetem és a Fraunhofer Intézet. A nyertes intézmények a támogatás összegét stratégiai tervük kidolgozására fordíthatják az elkövetkezendő 12 hónapban.
A Teaming akció második fázisában a már részletes stratégiai tervek kerülnek kiértékelésre és a legjobb pályázók további, 15-20 millió euró közötti támogatást nyerhetnek el terveik tényleges megvalósítására.