A munkáltató megkapja az összes mentesített munkavállaló után a szükséges forrást.
Az MSZP alaptalanul riogatja a lakosságot és az egészségügyben nyugdíj mellett továbbra is dolgozni kívánókat. Korábbi tájékoztatásunknak megfelelően minden dolgozó, akinek mentességi kérelme pozitív elbírálásban részesül, a jövőben is ugyanakkora összeget kaphat, mint eddig. Az érintettek nyugellátásának forrása a Nyugdíjbiztosítási Alapban jelenleg is rendelkezésre áll, hiszen az orvosok és szakdolgozók eddig is megkapták ezt az összeget. Az intézkedéshez nem kell plusz költségvetési forrásokat felhasználni, és nem a kórházaknak kell azt kigazdálkodnia - közölte az Egészségügyért Felelős Államtitkárság.
A munkáltató minden esetben megkapja az összes mentesített munkavállaló után azt a forrást, mellyel kipótolhatja a nyugdíj mellett dolgozók jövedelmét korábbi jövedelmüknek megfelelően, és azt másra nem fordíthatja.
A bérpótlékok alapjába a nyugdíj eddig sem számított bele, így ezt most elvárni a helyébe lépő jövedelemformától alaptalan és érthetetlen csúsztatás.
A nyugdíjat pótló juttatás emelésénél a mindenkori nyugdíjemeléseket kell figyelembe venni.
Alaptalan riogatás tehát az a felvetés, hogy hazudott volna a kormányzat a kompenzációval kapcsolatban.
MSZP: hitegették a munkát választókat