„Az elmúlt két hét hőség okozta katasztrófáját kánikulának nevezni szédelgő feldicsérés” – dr. Szepesi András jegyzete.
Mégiscsak ezt tartom a mögöttünk elmaradó hét legfontosabb eseményének. Elárulom, miért. Háborúk, terrorizmus, járványok, gazdasági válságok, szegénység, történelmi, társadalmi igazságtalanságok, gyűlölködések, egymás elleni fenekedések, pártpolitikai és érdekharcok szabdalta világunkban mintha egy nem várt fénysugár hasítaná ketté a szorongató sötétséget. Egy történelmi hívószóra, egy felelősséget vállaló országban, összegyűlik a földgolyó szinte valamennyi – ma éppen 206 – országának képviselője, hogy a béke és a jó emberi együttműködés jegyében, fiatal képviselőivel szinte minden lehetséges sportágban megmutassa képességeit. Közben ismerkedjen, kommunikáljon, észlelje a másik ember, másik sportoló emberségét, barátságát. Hogy adjon ez reménységet arra, amit az Örömóda, az Európai Unió közös himnusza üzen: „testvér lészen minden ember”.
Párizs
Lassan 150 éve, hogy Pierre de Coubertin báró, a Sorbonne valamelyik jelentős előadójában az ókori görög olimpiai játékokról értekezett. Azt javasolta, hogy a háborúktól és egyéb bajoktól sújtott emberiség vegye át ebből a nemes hagyományból mindazt, ami a modern kor viszonyai között használható. Érdekes, hogy a javaslata számos országban visszhangra talált, így már az első görögországi olimpián 1896-ban megjelent több ország, közöttük a még a Monarchia dualizmusában élő Magyarország néhány képviselője. Azt talán minden gyermek tudja, hogy Hajós Alfréd építész, akinek nevét uszoda őrzi, itt, és a négy évvel későbbi első párizsi olimpián is aranyérmet szerzett.
Hogy ekkor keletkezett-e a magyar „sportnemzet” imázsa, vagy már Széchenyi és Sándor Móric (az „Ördöglovas”, Metternich veje, nem csak a mai, jelképes palota névadója) lovasbravúrjai, vagy később, focistáink és egyéb sportolóink sikerei nyomán, azt nem tudom, de bölcsész barátaim biztosan ki fogják nyomozni. Vagy már kinyomozták, csak még nem olvastam.
Mert aki péntek este leült egy jó képernyő elé, és túlélte, kibírta az első negyedórák napjaink komolyzenéje és mozgásművészete keltette izgalmait, az szinte biztosan végignézte a négyórás közvetítést a megnyitóünnepségről. Az első megjegyzésem kicsit igazságtalan, de talán jelzi az életkoromat, konformizmusomat, amivel már nehezebben fogadok be olyan új dolgokat, amikért fiatal koromban még maradéktalanul lelkesedtem.
A Szajna és Párizs belvárosa, mint helyszín
Az elmúlt évtizedek olimpiai megnyitói mindig egy „csilivili” lehetőleg új stadionban folytak, színvonalas „folklórműsorral”, fülbemászó zenékkel és végtelenül hosszú bevonulásokkal. Majd beszédek, néhány dal, tűzijáték, vége. És a sportolók többnyire hazasétáltak a közeli olimpiai faluba.
Itt döbbenten láttuk, hogy Párizs történelmi belvárosa maga a helyszín, ami 6 kilométer hosszan érintkezik az átfolyó Szajnával. A sportolók hajókkal vonulnak, a nézők, kb. 300 ezren, a folyó partján ülnek/állnak. Rengeteg művészeti esemény, zene, táncok, performanszok ugyancsak a folyón vagy annak a partján történnek, remekül kihasználva korunk digitális hang és képátviteli csodáit. Olyan jól felkészültek, hogy a csendesen megeredő, kitartó eső se okozott pánikot, nem tudta megzavarni a műsort.
Lady Gaga egy hídon és egy lépcsőn dalolt fantasztikus jelmezekben, az olimpiák újabb időkben divatba jött himnusza, az Imagine egy tutajról szólalt meg és Céline Dion az Eiffel torony közelében énekelte hátborzongatóan gyönyörű hangján a záródalt.
A sportolók vidám hajós vonulása és a tematikus kultúrprogram párhuzamosan, szinte „ölelkezve” hullámzott, és így egy percig sem volt unalmas.
A „mieink” is feltűntek, vidáman, integetve. „Hajrá magyarok!” mondtuk sokan.
A francia rendezők elnöke megmutatta, hogy ha valaki szívből és okosan beszél, az megérinti a hallgatóságot. Az a bejelentése, hogy a rengeteg hivatalos szakember mellett 45 ezer önkéntes segítő dolgozik a kezük alá, és ők 150 országból érkeztek, komoly figyelmet keltett. A NOB elnöke is igyekezett elkapni ezt az emelkedett, de nagyon is humánus stílust, így ő se volt unalmas.
Megható volt látni, hogy az olimpiai zászlót, majd az olimpiai lángot a francia nemzet mai és korábbi olimpikonjai és paralimpikonjai hozták. Az olimpiai láng egy hatalmas hőlégballon alatti üstben néhány 10 méter magasból világítja be a helyszín, emlékeztetve a Montgolfier-fivérek híres történetére.
Az Eiffel-torony, a Diadalív, a Champs-Elysées, a Louvre díszkivilágítása, a tűzvész után újraéledő Notre Dame megható látványa méltó történelmi keretet adott a programhoz. Most következik 16 nap békés vetélkedés, nemzeti szurkolás, öröm és fájdalom következik. Szép nagy küldöttséggel vagyunk jelen, már szombaton is számos magyar sportolóért izgulhatunk.
Ne menjek el szó nélkül mellette, mert tanulságos. Már csütörtökön folytak bizonyos mérkőzések, így a női kézilabda válogatottaké. A „mi lányaink” is szerepeltek. Ezt komoly várakozások előzték meg, hiszen egyre több sikerük volt, egyre jobb volt a csapat. De a sporthoz is szerencse kell, sajnos ők „kifogták” a pillanatnyi világbajnoki és Európa-bajnoki címvédő francia csapatot. Imponálóan küzdöttek. Az első percekben 5:1 re is vezettek. De utána mégis csak győzött a nagyobb rutin. Végig állták a sarat, nem adták fel. A mérkőzés legnagyobb részében egy pontnyira voltak a döntetlentől és kettőre a győzelemtől. A vereség az vereség, de a helytállás egy nagyon erős ellenféllel szemben imponáló. Szép volt lányok! Van jövőtök!
Kánikula
Az elmúlt két hét hőség okozta katasztrófáját kánikulának nevezni, „szédelgő feldicsérés”. Mindenki megszenvedte, különösen azt, hogy az éjszakák is forrók maradtak, veszélyeztetve ezzel a nyugodt pihenést. Hogy milyen hatással volt az elkerülhető halálozás számaira az talán később ki fog derülni. Hogy mennyit rontott az emberek egészségi állapotán, az valószínűleg nem, mert a több tényezős dolgok nehezen szálazhatók szét.
A meghibásodott műtői és a rettenetesen hiányzó betegszobai klímaberendezések témájában, ha csökkenő intenzitással is, de folytatódott a polémia. Takács Péter államtitkár úr már a lecsengés szakaszán szólalt meg, hogy csak 4 helyen volt komoly probléma, és intézkedtek. Ehhez a bejelentéshez komoly szakértői hozzászólást nem láttam. Viszont Tusványoson, az egyik tv-stáb jól megszorongatta klímaügyben Kásler exminiszter urat. Akinek sikerült indulatból, lépegetés közben valami furcsát mondania. Hogy ő 30 éve operált 50 Celsius fokban több mint 10 órán át. Nem tisztem őt cáfolni, pláne vitatkozni vele. Legfeljebb kiegészítem. Az első észrevételen jót nevettem, mert ha a professzor azt mondja, hogy 50 éve a műtőben 30 fok volt, az már közelebb járt volna egy meglehetősen általános igazsághoz.
A rekonstrukció kezdete 1977 előtt, a ma már Manninger Jenő nevét viselő Traumatológiai Intézetben, egy kivétellel valóban nem volt klimatizálás. „Szerencsére” az intézet központi műtői és a betegszobái egy része északi tájolásúak voltak. Nem érte őket közvetlenül napsütés. De ha az időjárás a maihoz hasonló meleget produkált, bizony felmelegedtek. Akkortájt a csípőtáji sérüléseket szegeztük, csavaroztuk, a combcsont és a lábszár törései gyakran kaptak Küntscher-szeget. Mindez sebészi képerősítő alatt történt, ahol kötelező volt az egész testet fedő ólomkötény viselése. Ez valóban a hőterhelés csúcsa, mert a többlet erőfeszítés miatt az egyetlen védekezése a szervezetnek a verejtékezés.
Ezekért és további kórházi fertőzéseket elkerülő érvekkel sikerült elérni, hogy 1984-ben mind a 12 műtőnk, továbbá az intenzív osztály klimatizálva nyílt meg. Éppen 40 éve, 1984-ben. Ezt követően már új műtőt sehol az országban nem nyitottak meg klimatizálás nélkül, és a régi műtők felújítása és klímával ellátása is szinte kötelező programmá vált. Sajnos, akkor egy centi eredményt nem tudtunk elérni a betegszobák klimatizálásának terén. Pénzhiány, rövidlátás, téves értékelések – ugye, milyen ismerős?
Harminc éve az 1994-ben volt. Kásler professzor tehát csak valamilyen felújítás előtt álló osztályos műtőben tudott 50 fokra felmelegedni, ami azért remélem, hogy nem mérés volt, mert az már tartósan hőgutát jelent. Az exminisztert kritizáló fiatal sebész rezidens kolléga elvileg már nem láthatott klímaberendezés nélküli műtőt, legfeljebb műszaki meghibásodás esetén. Ezeket a tisztességesen dolgozó kórházhigiénikus orvosok akkor már nem engedték működni, mert komolyan veszélyezteti a beteget. Persze, mint máskor is leírtam, a magyar egészségügy meglepően nagy és sok intézményből áll. Egyes bugyraiban történhettek furcsaságok, még akkor is, amikor már az országos trend egészen más lett. Ezekben a vitákban nem lehet igazságot tenni. Legfeljebb a vitatkozó felek együtt képviselhetnék, hogy az egészségügy folyamatos technikai megújítása mind a betegek, mind a benne dolgozók alapvető érdeke. De akkor mi lenne a „szórakoztató” politikai vitákkal?
Még kánikula
Ha valaki azt hitte, vége a kánikulának, az tévedett. Már a hét végén is meleg lesz, a jövő héten, az elején biztosan ugyancsak. Az egyetlen jó hír, hogy egyelőre az éjszakai lehűlések megmaradnak. Így kipihentebben vészelhetjük át a meleg napokat.
De ha az évszakok változásával már nem lesz szükség klímaberendezésekre, az nem jelenti azt, hogy a súlyos nyári problémáink megoldódtak. Sem a kórházakban, sem egyes közintézményekben, sem a magánlakásokban. Hogy egy közhelyet említsek: jövőre is lesz nyár! Hogy az idei bajaink ne, vagy kevésbé súlyosan ismétlődjenek, ma kell elkezdeni intézkedni.
Most viszont, aki teheti és van rá ideje legalább esténként, szurkoljon a magyar lányoknak, fiúknak! Azért is, hogy egy újabb szép és sikeres olimpia emlékei melengessék a lelkünket, amikor majd el kell viselnünk a hétköznapok szürkeségét.
Címlapkép: Az olimpiai ötkarika az Eiffel-tornyon a 2024-es párizsi nyári olimpia megnyitóünnepségén 2024. július 26-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!