HIV/AIDS: Ismét emelkedett az új fertőzöttek és betegek száma.
A korábbi évekhez képest váratóan idén is nőni fog a HIV-fertőzöttek illetve AIDS-betegek száma. Legalábbis erre utal, hogy idén 9 hónap alatt több fertőzöttet és beteget regisztráltak, mint 2012 hasonló időszakában és többet, mint 2011-ben egész évben. Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legutóbbi jelentése szerint ebben az évben szeptember végéig 4-en haltak meg ebben a kórban, összesen pedig 1986. óta, azóta, hogy számon tartják a HIV/AIDS eseteket, összesen 340 a halálos áldozatok száma.
Az OEK jelentése szerint január 1. és szeptember 30. között 201 új HIV-fertőzöttet regisztráltak, az ismertté vált esetek közül 160 férfi, 13 nő volt (28 ismeretlen). Ugyanezek a számok 2012. ugyanezen időszaka alatt: 166 fertőzött, 146 férfi, 9 nő (11 ismeretlen) és 2011-ben:122 fertőzött, 88 férfi, 10 nő (24 ismeretlen). Tehát kimondható, hogy tendenciaszerűen nő a HIV-fertőzöttek száma Magyarországon.
Egyébként az idei új esetekkel együtt összesen 2535 HIV-fertőzöttet jelentettek 1985, azaz a regisztrációs kötelezettség bevezetése óta. A fertőzöttek közül a legtöbbet Budapesten jegyezték föl (1160), második helyen Pest megye, a harmadikon Fejér megye áll. De sok HIV-pozitív személyt tartanak nyilván Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Baranya megyékben is.
A fertőzöttek közül idén szeptember 30-ig 36-an, 32 férfi és 4 nő betegedett meg AIDS-ben. Ez a szám nagyjából megegyezik a korábbi év adataival (33 AIDS-es), viszont másfélszerese a két évvel ezelőttinek. A korábbi évekhez képest megnőtt a heteroszexuális betegek aránya. Az idén ismertté vált 36 AIDS beteg közül ugyanis 24 a homo-, illetve biszexuális kockázati csoportba tartozott, és 10 a heteroszexuálisba.
Magyarországon egyébként a nyilvántartás bevezetése, 1986 óta összesen 739 AIDS-beteget regisztráltak – 649 férfit és 90 nőt, akik közül 340-en haltak meg a kórban.