Megtalálták az elveszni látszó szervdonorokat

Jelentősen több szervdonort jelentettek abban a kilenc kórházban, amelyek részt vettek az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodájának szaktárca által támogatott modellprogramjában. Az örvendetes eredmény ugyanakkor nem meglepő, mivel a már bevált spanyolországi és brit gyakorlatot tesztelték hazai körülmények között. A 2009-ban felvetett, s végül 2010 áprilisától idén március végéig tartó többcélú pilot programban arra (is) keresték a választ, hogyan állítható meg a donorjelentések évek óta tartó csökkenése, azaz hogyan lehetne több szervdonor Magyarországon, mi akadályozza vagy szakítja meg a donációs folyamatot a kórházakban.

Mint arról a mai tájékoztatón Mihány Sándor, a koordinációs iroda igazgatója beszámolt, a validált adatok szerint, az összehasonlítás alapját adó 2008-as évhez képest ) 22-vel több, összesen 37 donáció történt a programba bevont négy vidéki (a dunaújvárosi, a kaposvári, a kecskeméti és a veszprémi) kórházban és az öt budapesti intézményben (a Szent Imre, a Szent János, a Bajcsy, az Országos Idegtudományi Intézet és a SE Neurológiai Klinika). A pilot évben ezzel együtt összesen 161.

A vidéki kórházakban a spanyol gyakorlat szerint jártak el, a képzés után négy intézményi koordinátor kezdte meg a speciális munkát, jelesül az adott kórházak főállású intenzívterápiás főorvosai, akik a napi munkájuk mellett több feladatot is elláttak a programban. Nem csak a donorjelentéstől a szervkivételig zajló folyamatot szervezték, beleértve az agyhalál megállapításának és a donorgondozásnak irányítását, illetve támogatták és képezték-továbbképezték a kollégáikat, de napi rendszerességgel kutatták, gyűjtötték azokat az adatokat is, melyek a szakmai jelekből a lehető legkorábban felismerhetővé teszik a potenciális donorokat, illetve visszatekintve megmutathatják a donációs potenciál és a valós gyakorlat közötti különbségeket, azok okait, a fejlesztendő területeket.

A fővárosi kórházakhoz ugyanakkor az iroda főállású országos koordinátorai jártak ki részint a donorriadókor, részint hetente gyűjtve az adatokat. Mint kiderült, a két módszer közül az előbbi bizonyult hatékonyabbnak, ezért ennek alkalmazását javasolja az iroda egy hároméves, folyamatosan bővülő, a végén 45 kórházat érintő hálózatfejlesztésben.

Mihály Sándor szerint a kórházi struktúra változásai, a betegút-átszervezés és az ágyszámok (kórházi forgalom) figyelembe vételével ennyi intézményi koordinátorral elérhető volna az Európai Bizottság célkitűzése, amely szerint a feltételezett beleegyezéssel működő transzplantációs hálózat akkor működik jól, ha egymillió lakosra legalább 20 donáció jut. (Tavaly nálunk ez a szám 16 volt)

Megdőlt a hazai donációs életkori rekord
Bár a számok kis mértékben naponta-hetente változnak, de nagyjából 670 beteg van ma a vesetranszplantációs várólistán, 80-90 beteg vár májra, 15-20 szívre, körülbelül ugyanennyien vesére és hasnyálmirigyre együtt, és öt betegnél volna indítható tüdőátültetés. Nem hazai sajátosság, hanem világjelenség, hogy jóval kevesebb a szervdonor, mint ahány betegnél a transzplantáció elvégezhető volna, s ez akkor is igaz, ha 2010-ben, jobbára éppen a modellprogramnak köszönhetően emelkedett a cadaver (agyhalottból származó) donorszervekkel végrehajtott átültetés, ugyanúgy, mint ahogyan örvendetesen nőtt az élődonoros veseátültetések száma is, tavaly 42 ilyen beavatkozás történt, ami 75 százalékkal több, mint az előző évi.

Szintén a donorszám növekedését segíti elő a donációs programok fejlődése, egyre kevésbé éles az életkori határ, amit jól példáz, hogy idén májusban megdőlt a hazai donációs életkori rekord: egy 81 éves donor májának segítségével végeztek átültetést a SE Transzplantációs Klinikáján. (Az eddig legidősebb donor 76 éves volt.)

Mint azt már a Weborvoson többször idéztük, 2010-ben agyhalott donorból 159 alkalommal végeztek transzplantációs célú szervkivételt, 13,6 százalékkal többször, mint az előző évben. Egy donorból átlagosan 2,6 szervet távolítottak el és 2,42 szerv beültetése történt meg. Donorjelentés 63 kórházból érkezett, ebből 42 kórházban végeztek eredményes munkát a szervkivevő team-ek. Évek óta tapasztalat, hogy bizonyos kórházak a modellprogramtól függetlenül is élen járnak a donorjelentésben (pl. a nyíregyházi, a miskolci, a kecskeméti, a szolnoki), míg más, hasonló adottságú intézmények nem. Kérdésünkre válaszolva Mihály Sándor elmondta, kétségtelen, hogy a kórházi menedzsment és csapat szervátültetés melletti személyes szakmai elkötelezettsége is sokat számít, igazolja ezt az egri példa: míg tavaly a hevesi megyei kórházból egyetlen donort sem jelentettek, a gyógyító és ápolói team változása után idén már ötnél is többet.

Hol a szűk keresztmetszet?
A programban elemzett adatok több érdekes összefüggésre rávilágítottak, például megmutatták, hogy Magyarországon agyhalál megállapítás csak donációs céllal történik, s nem azért, mert bekövetkezett. Ezen a ponton több, potenciálisan átültethető szerv vész el évente. Az is kiderült, hogy a szűk keresztmetszetet már nem az intenzív osztályok tárgyi feltételei jelentik, hanem az, hogy alacsony az orvosi és ápolói létszám (bár ebben is nagy különbségek vannak az intézmények között).

A program szakmai jelentése elkészült, a közgazdasági hatékonyságáról szóló kimutatások hamarosan eljutnak az államtitkársági illetékes asztalára. Az életmentő (szív, máj, tüdő) transzplantációk mellett felesleges gazdasági érveket keresni. A veseátültetések terén azonban már rendelkezésre állnak a kész adatok, eszerint (ha pusztán a OEP finanszírozta dialízis költségeket és 10 minőségi életévnyereséget számítunk), a pilot év során pluszban nyert 44 cadaver vese átültetésével 1 483 millió Ft. társadalmi haszon keletkezett, szemben a programra költött 15 milliós többletkiadással. Ráadásul, a számításnál nem vették figyelembe a program összes társadalmi hasznát, a munkaképesség növekedést, az ápoló családtag életminőségének nyereségét, mint ahogyan a megvalósult donációkban nyert egyéb szervekből fakadó nyereséget sem.

Donorriadó és ami mögötte van