Weltner János szerint hiányzik az érdekeltség, sőt: az OEP büntetésével is számolni kell.
Ezzel szemben már magával az elnevezéssel, így a beavatkozások körének meghatározásával, s emiatt az összehasonlítás alapjaival is baj van, nem beszélve az érdekeltség hiányáról, derült ki a Weborvosnak e témában nyilatkozó dr. Weltner János sebész főorvos szavaiból.
Nálunk az az egynapos, ami egy ilyen listán szerepel, és így adminisztrálják, adja meg lakonikusan a meghatározást, majd hozzáteszi: ezen a listán nem szerepelnek az ambuláns műtétek, míg például az USA-ban igen, így értelmetlen az összevetés a mást tartalmazó nemzetközi adatokkal, mert olyan, mintha az almát a körtéhez hasonlítanánk.
Az ES-t általában az orvosi eljárások fejlődése és a költségcsökkentés ösztönzi: a kórházak szeretnének minél előbb túladni a betegeken, miután a lényeges beavatkozás megtörtént, szövődmények már nem fenyegetnek, fogalmaz Weltner doktor. Ennek élharcosa mindig az USA volt, ahol a HBCS eredeti változatát, a DRGs -t bevezették. Az ES-ben a hotelköltségek minimalizálásával lehet javulást elérni a költséghatékonyságban, hiszen az orvosszakmai tartalom lényegében azonos az egy- és többnapos beavatkozásoknál. Például az USA-ban a nagy távolságok miatt a kórházak közelében lévő apartman házakban helyezik el a betegeket – ezek költsége jóval alatta van egy jól felszerelt kórházban töltött lábadozás kiadásaihoz képest.
Itthon a sebészek finanszírozási kategóriának tekintik az ES-t. Ha szakmailag ugyanis lehetséges a beteg hazabocsátása megfelelő szakmai mérlegelés alapján, akkor a sebésznek mindenképpen arra kell törekednie, hogy a beteg távozhasson. Persze ismerni kell a szövődmény gyakoriságát, illetve nem árt tisztában lenni HBCs-szabályozással: egyes ellátásokban ugyanis csak akkor fizeti ki az OEP a teljes ellátást, ha legalább két napot benn fekszik a páciens a kórházban. Az érintett beteg ezek után nyilván két napot benn fog feküdni például egy strumaműtét esetében akkor is, ha 24 órán belül hazamehetne. Ugyanakkor ha az említett beavatkozást ES-ben jelenthetné az intézmény, akkor korábban hazaengedhetné a beteget.
Mindezen túl a kórházak érdekeltsége is hiányzik: ugyanannyit fizet az OEP az ES-ért, mint a hagyományos ellátásért, ugyanakkor az adminisztráció több és szigorúbb, s az egynapos ellátásokra is vonatkozik a tvk (teljesítményvolumen-korlát). Az ES azért sem népszerű, mert következményeként csökken a kórházakban az ágykihasználtság, amit kapacitáscsökkentéssel és a tvk-elvonásával „honorál" az OEP, mutat rá az ES elterjedését akadályozó ellentmondásra Weltner János.
Arról is beszél, hogy a járóbeteg-ellátásban engedélyezett ES beavatkozások milyen következményekkel jártak. Közel egy évtizede a politika úgy döntött, hogy elvonja az egynapos beteganyag egy részét a kórházaktól: engedélyezték, hogy a járóbeteg-ellátók is végezhessenek ES-tevékenységet. Ennek hatására a szakrendelők egy része beruházásba kezdett, sterilizálókat, fektetőket alakítottak ki, jócskán költöttek a háttér megteremtésére. Majd kiderült, hogy egy-egy szakrendelő populációs háttere alacsony egy kórházhoz képest, nincs akkora betegszám, így sok helyen kihasználatlan maradt az új lehetőség. Akadt persze néhány rendelő, amely fel tudta futtatni a forgalmat, különösen azok, amelyek például szemlencse-beültetést végeznek. A hagyományos sebészeti területek azonban nem voltak képesek eltartani a szakrendelőket. A pazarlás kettős volt: egyrészt a felesleges beruházások miatt, másrészt amiatt, hogy a változás hatására többletkapacitás jött létre az ellátásban, miközben a meglévőt sem sikerült eléggé kihasználni.
A megoldás kulcsa az lehetett volna Weltner János szerint, ha sikerül bezárni azt az ötven kórházat, ahol nincs intenzív osztály, így a maradék kórházak végezhetnék az egynapos ellátásokat is. Akkor itt is megjelenne az érdekeltség, hogy a beteg a kórház kapuján kívül gyógyuljon, s talán még az OEP-nek is megérte volna egyszerűbb szállásokon tartani a betegeket, mint a minden technológiával felszerelt kórházban, ahol jóval magasabb a rezsiköltség.
A beteg érdekeltsége is árnyalható. Egyrészt természetes, hogy szeretne hamar hazaérni, mert jobban szeret otthon lenni, saját környezetében, nem kell félnie a kórházi fertőzéstől, ám a gyógyszereit innentől kezdve magának kell biztosítania (például a több ezer forintos alvadásgátló injekciót), tehát a betegteher növekszik, mondja Weltner János.
A fentiekből is jól látható, hogy az ES magán hordozza az egészségügyi rendszert gyakran átszövő ellentmondásos szabályozást. Nincs megfelelő helyzetelemzés, hiányoznak az indikátorok, és nincs olyan szervezet, amely meg tudná alkotni őket, mert például a szakmai tagozatoknak ehhez nincs megfelelő infrastruktúrájuk, s egyáltalán: anyagi lehetőségük.
Az ES területén a kórházaknak szabad kezet kellene kapniuk ahhoz, miként használják ki az egynapos ellátásnak köszönhetően felszabaduló kapacitásaikat. A betegeket támogatni kellene gyógyszerköltségeikben, ne legyenek rosszabb helyzetben, ha egynaposban vesznek részt. A HBCs árkarbantartása hiányzik, és érdekeltségről addig nem lehet beszélni, amíg azt kell nézniük az ellátóknak, hol kisebb a veszteségük. „Elvben mondhatom, hogy az ES-nél kisebb a veszteség, de közben elvonással számolhat az intézmény. Csak a szakmailag alátámasztott finanszírozási érdekeltség tisztíthatná az utat az ES előtt is" – fogalmaz Weltner János.
(Portréfotó Semmelweis Egyetem)
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!