Ne bántsd az orvost! A vezetőiket se!

Mert elmennek… és velük a szakdolgozók, a műszakiak, a kisegítők.

Ki külföldre, ki más pályára. Legjobb esetben a magánvilágba. És ezen nincs mit csodálkozni. Az ágazat az ország szakterületeinek fizetési rangsorában az utolsó három hely egyikén billeg. És ez már 66 év óta így van.

1950-ben államosították a magyar társadalombiztosítást, és egyúttal beállították a fizetéseinket. A nővéreket a segédmunkás, az orvosokat a szakmunkás átlagbérére. Cinikus módon megengedték, hogy a lakosság kifejezze a „háláját", és ez azóta így maradt. Közben az ország társadalmi-gazdasági rendszert váltott. Az egészségügy nagyon várta a változásokat, az első parlamentben 40 orvos is volt, jelezve, hogy az ágazat a demokratikus politikától várja a megváltást. 26 évvel később szomorúan regisztrálhatjuk: ez egyelőre elmaradt.

Mit teljesít a magyar egészségügy?

Évente 160-170 millió orvos-beteg találkozást, 2,5 millió kórházi felvételt, 110 millió receptet. Ellát több tízezer sérültet, 35 - 40 ezer új daganatos beteget, 10-12 ezer friss infarktust, 40 ezer friss stroke-ot, és kezeli, gondozza a megmentett betegeit. Elvégez 6 millió ultrahangot, 3 millió röntgent, 800 ezer CT-, 300 ezer MR-vizsgálatot. Gyermekek százezreit kezeli könnyebb vagy súlyosabb bajokkal, idősek millióinak próbálja elviselhetővé tenni a mindennapjait, az életet veszélyeztető, vagy csak megnehezítő betegségek kezelésével. Világra segít 90 ezer újszülöttet, és sajnos asszisztál az élet befejezését kísérő fájdalmak és szorongás elviselésében, 130 ezer embernek. Több mint 45 szakorvosi területen nyújt ellátást.

Mindezt egy hatalmas ellátó struktúrában: a védőnőtől a háziorvoson át 200 járóbeteg szakrendelőben, 100 kórházban, néhány szakkórházban, és 4 klinikai központban. A fonendoszkóptól és az EKG-tól a PET/CT-ig terjedő, szövettannal, genetikával, a legmodernebb képalkotással, fantasztikus tudású klinikai laboratóriumokkal körülvéve. Az intézetek jelentős részében folyik sürgős életmentő tevékenység, a lakosság és ezen központok közötti kapcsolatot több száz mentőautó (rohamkocsi), 5-6 modern helikopter biztosítja. A gépezet működését közgazdászok, mérnökök, technikusok, pénzügyi-számviteli szakemberek, informatikusok hada segíti. A rendszer működtetői, irányítói, koordinátorai a kórházak igazgatói, a szakmai osztályok (és egyetemi klinikák) vezetői, főorvosok, professzorok.

Milyen körülmények között?

A körülmények különösen nehezek, sok helyen kifejezetten rosszak. A finanszírozás tartósan és krónikusan elégtelen. Ezt jelzi az évtized óta ismételten kialakuló adósságállomány. Ezt jelzi a hazai átlagtól való súlyos elmaradás a bérek területén. És ezt jelzi az orvosok, szakdolgozók elvándorlása külföldre és a pályán kívülre. A részletekről kötetnyi statisztika, dokumentáció áll rendelkezésre.

A bajok következtében választások dőltek el, pártok semmisültek meg, de a rendszerszerű változás, az ágazat felemelkedése nem indult meg.
Tegyük hozzá az igazság kedvéért: az elmúlt hét évben nagyon sok vidéki kórház és egyetemi központ megújult, épületei modernizálódtak, bővültek, és sok új drága felszerelés is került a rendszerbe. De ezekben se lehet maradéktalanul örülni, mert a bérek elmaradása és a működési feltételek elégtelen finanszírozása csak felnagyítja az ellentmondásokat.

És ebben a feszült helyzetben nagyot szólt egy budapesti magánklinika vezetőjének az írása.

„Az orvosbárókra megy el a pénz"

A dolgozatot széles körben vitatják, vannak értékelhető megállapításai, más részei pontatlanok, tévesek. Folytatást ígér, meglátjuk.

A címmel szeretnék alapvetően vitába szállni. Ilyen megbélyegző jelzőt még soha senki nem alkalmazott. Korábban szó volt vörösbárókról (a rendszerváltás előtti politikai-gazdasági befolyást vagyonra konvertálók) zöldbárókról (az új földesurak), iparbárókról (róluk inkább az iparosítás korában, ma ezek többnyire multik). Nem volt még szó bankárbárókról, brókerbárókról, de még lehet.

Mivel számos fiatal orvos, rezidens nyilatkozott egyetértően arról, hogy kik is a mai bajok okozói, nézzük meg közelebbről:

Kik is a vélelmezett orvosbárók?

1. Az orvosegyetemek professzorai?

Nélkülük nem lenne Magyarországon orvosképzés. Sem elméleti, sem gyakorlati. Ugye nincs olyan elvakult kolléga, aki mindegyikükről azt gondolja, hogy korruptak, és ők felelősek a rosszul működő rendszerért?

2. Akkor talán a kórházi osztályvezető főorvosok?

Kivétel nélkül? Ugye senki nem gondolja komolyan. Tőlük, és a klinikus professzoroktól, tanuljuk a gyakorlati orvoslás legnagyobb részét. Mondhatják a fiatalabbak: nemcsak tőlük, hanem főleg a második vonaltól, a docensektől, adjunktusoktól, másodfőorvosoktól, idősebb szakorvosoktól is. Belőlük lesz jövőre, vagy pár év múlva az új professzor, főorvos, és akkor ők lesznek a korrupt orvosbárók?

Sajnos az elmúlt években ebből a nagyon tapasztalt gárdából sokan elvándoroltak. Ma már gyakran látjuk, egy-egy osztályvezetői pályázaton (tenderkiírás a bárói címre), hogy nincs megfelelő jelentkező.

3. A kórházak igazgatói?

Nahát, őket az elmúlt években cserélt le szinte teljes körben az Orbán kormány. Csupa korrupt embert nevezett volna ki? Súlyos vád, bizonyítani kellene. És a kinevező is meg lett vádolva.

Pedig az egészségügy kimaradt…

Egy ismert politikus mondta: mindenki annyit ér, amennyije van.

Az MNB elnöke mondta: az ország vezetőit rendesen meg kell fizetni.

Lantos Csaba mondta (üzletember, a Széll Kálmán társaság kuratóriumának elnöke, a névazonosság közte és a cikk szerzője között „nem a véletlen műve". - Heti Válasz, április 21.- Mértéktartóbb politika kell!): „Olyan mértékű jövedelem transzformáció történt az elmúlt öt évben, mint legutoljára a rendszerváltáskor."

Én pedig azt állítom: az egészségügy, és annak természetes vezetői, irányítói ebből mindkét esetben gyakorlatilag kimaradtak. Helyette vállalhattak túlmunkát, pendlizhettek magánvállalkozásokban, hallgatólagosan elfogadhattak hálapénzt. Törvényesen, tartósan nem juthattak a tudásukat, teljesítményüket megillető jövedelemhez.

Könnyű lenne őket bűnbakká tenni. Könnyű szembefordítani a fiatalokkal, akik a rendszer betegségeit, nehézségeit a bőrükön érzik. És akkor ne is védekezzenek? A nyilvánvaló igazságtalanságok és a hazugságok ellen se?

Én egyetlen generális hibát tudnék említeni: csendben eltűrték, hogy az ország kapitalista átalakulása során az ágazat helyzete romoljon. De ha arra gondolok, hogy a sűrűn változó politikák és politikusok milyen professzionálisan hitegették őket: bírjátok ki még egy kicsit, majd csak javul gazdaság és akkor ti is kaptok belőle. Hogyan fenyegették őket a nyers hatalommal, hogyan próbálták szétzúzni a vitatkozni merészelő orvoskamarát. Ha ezekre gondolok, inkább felmentem őket. Hadat viselni a kinevező és a működési források felett rendelkező politikusokkal és a velük szövetséges gazdasági elittel: az öngyilkosságnak kellemesebb formái is ismertek.

A magyar egészségügyben napjainkban súlyos bajok vannak. A helyzet számos helyen kritikus. Most a vezetőket érte egy súlyos, szokatlan, méltánytalan támadás. Lehet, hogy eljött az idő, hogy sarokba szorított helyzetben ők is kénytelenek lesznek kérdezni? Vagy állítani?

Csak egy példa: a 10 leggazdagabb magyar vagyonát összesen kb. 2500 milliárd forintra lehet becsülni. Ennek hozadéka évente kb. 650-700 milliárd forint. Pont ennyi hiányzik a teljes magyar egészségügyből, hogy a Visegrádi 4-ek átlagára kerüljön, ami persze még messze van az európai uniós átlagtól. Nem őket támadom, távol álljon tőlem, tudom, milyen jelentős szerepük van a gazdaság működtetésében, de az megkérdezhetem: nem lehet-e a teljes gazdag réteg és a közellátás között igazságosabb jövedelemtranszfert működtetni?

Lantos Csaba: „ A radikálisabb szerkezetátalakító beavatkozás, amelynek része a kórházi és orvosi egyetemi elittel kötendő új kompromisszum is."

Nem egymással szemben, inkább együttműködve!

Tiltakozom egy teljes ágazat vezetőinek a kriminalizálása ellen.

Nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe vevő, a hazai viszonyok pontos felmérésen alapuló, az országtervezéshez csatlakozó folyamatok elindítását javasolom az egészségügyben.

Hiszen emberközpontú egészségpolitika, ezt szolgáló egészségügyi rendszer felépítése a hosszú távú cél.

Stabil, közfinanszírozott alapokon működő egészségügyi rendszer képes jó népegészségügyi eredményeket elérni. Ennek nélkülözhetetlen eleme, a köztulajdonú közintézményekben végzett tömeges, hatékony betegellátás. Emellett helye van a szabályozott és transzparens magánfinanszírozásnak és a magán szolgáltatásoknak. Sok jó példa van Európában arra, hogy ezek kombinálhatók. De nem egymással szemben, hanem együttműködve. Világos szakmai, etikai szabályok mentén.

Ez persze semmit sem változtat azon, hogy a rövid távú, tűzoltó jellegű intézkedésekre szükség van: a jelentős béremelés a megmaradt szakembergárda megtartása, az elvándorlás lassítása, a hiányzó orvosok, szakdolgozók pótlása érdekében több, mint elengedhetetlen.