Nem megyünk magánhoz, ha kibírjuk a várakozást

A járóbeteg szakellátásban évente mintegy 70 millió orvos-beteg találkozás történik, ami azt jelenti, hogy minden magyar állampolgár évente átlagosan 7x igénybe veszi a járóbeteg szakellátást. Korántsem mindegy tehát, hogy ezen ellátási formához az érintett betegek mennyi várakozás idő után juthatnak hozzá. Éppen ezért a Medicina 2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség 2013 óta minden évben megvizsgálja egyes szakrendelőkben az ott vezetett betegfogadási listákon a betegek várható várakozási idejét - árnyalja a képet a szervezet közleménye. (A terminológia tisztázása végett: a műtétes szakmákban várólistákat, a szakrendelőkben betegfogadási listát vezetnek az egészségügyi szolgáltatók).

Az előző évekhez hasonlóan idén ismét elvégezte a Szövetség az adatbekérést, ahol az év január 15-én (most tehát 2016. január 15-éről van szó) az OEP-nek egyébként rendszeresen szolgáltatott betegfogadási lista várakozási idejét hasonlították össze a 2015. januárban leadott hasonló listában szereplő várakozási időkkel. A 2016-os adatok 39 intézmény adatainak átlagát mutatják. Mivel az adatok nem minden évben mindig azonos intézményekből származnak, így hosszútávú, több évet átfogó statisztikai elemzésre nem alkalmasak, azonban az átlagok változása, azok abszolút értekei alapján valós képet kaphatunk a témában, illetve az orvosolandó problémákról.

Az adatokból látható, hogy 2016. januárjában a járóbeteg szakellátásban az átlagos betegvárakozási idő szakmától függően 3 és 40 nap között mozog. Sebészeti és fül-orr-gége szakrendelésre már 2-3 nap alatt bejuthatunk, nőgyógyászati időponthoz mintegy másfél hét türelem kell, de angiológiai, belgyógyászati, neurológiai rendelési időpontra már legalább 2 hetet kell várni.

Legrosszabb a helyzet a szemészeti, ortopédiai és reumatológiai rendeléseken, ahol közel 3 hét várakozás szükséges, ami még mindig eltörpül a kardiológiai szakrendeléseken mért több mint 40 napos átlagos betegvárakozási időhöz képest. Azaz ha szívpanaszokkal szakrendelésre küld minket a háziorvosunk, jó eséllyel bő egy hónap múlva jutunk a szakorvos színe elé (ha addigra a mentők vagy a sürgősségi osztály már el nem láttak minket).

Ha a trendeket figyeljük, látható, hogy a 2015-ös évhez képest jelentéktelen a változás, két eset kivételével kevesebb mint +/- 1 nap. Érdekes, hogy 2014-ről a 2015-ös évre jelentős javulás volt látható (négy szakma esetben is egy hét javulás), de az idei évben már az is eredmény volt, ha sikerült ezt a tavalyi javulást megőrizni.

Ha az elmúlt éveket – 2013-2016 közötti időszakot – egyben tekintjük, több szakmában (pl.: angiológia, belgyógyászat, sebészet, füll-orr-gége) komoly javulás történt, de pont a legkritikusabb szakterületeken (pl. kardiológia, reumatológia) maradt szinte változatlan a helyzet.

A vizsgálat nem tért ki egyes szakmákra, ezekre is kiterjeszti az adatgyűjtést 2017-ben a Medicina 2000 Szövetség. Ezek között közhelyszerűen rossz mutatókkal rendelkezik az endokrinológia, amelynek nagyon kedvezőtlen a finanszírozása, és a rendelőkben nagy, és szintén rosszul finanszírozott labor igénybevételt generál.
A már említett magas orvos-beteg találkozás száma miatt, e kérdést a Medicina 2000 Szövetség 2015-ben vizsgálta a „Járóbeteg Konzultáció" során is. Ennek során a Szövetség a szakrendelők felhasználóinak, a kezelésre érkező betegeknek véleményét kérdezte meg. A felmérésben az ország minden részéről összesen több mint 50 járóbeteg szakellátó közel 8300 betege vett részt.

Sokszor hallott vélekedés, hogy ha hosszú a várakozási idő, akkor a beteg a magánellátáshoz fordul. A kapott válaszok alapján azonban ez sablonos feltételezésnek bizonyult.

Látható, hogy a megkérdezetteknek csak mintegy 30 százaléka fordul(na) magánellátóhoz, és a válaszadók közel fele (45%) anyagi okokból biztosan nem fogja ezt tenni. Több szempontból figyelemre méltó az is, hogy a megkérdezettek egy markáns része (18,5%) szerint nincs magánellátóra szüksége, mivel komoly betegséggel úgyis állami ellátáshoz kell majd fordulnia.

A fentiek alapján fontosak lennének olyan kapacitásfejlesztések, átcsoportosítások, amelyek a közellátásban a fenti problémákat orvosolják, a lakosság elégedetlenségét csökkentik, sokkal inkább hozzáférhetővé tesznek egyes szakellátásokat.