Orvosszövetség: csak ki kell nyitni a kaput

Július elején alakult meg a Brit Magyar Orvosszövetség. Az okokról, célokról, hazatelepülési vágyakról Végh Attilával, Rákóczy Györggyel és Kerecsényi Péterrel, a szövetség elnöke és alelnökei beszélnek az Orvosok Lapja szeptemberi számában.

Az Angliában dolgozó magyar orvosok száma meghaladja az 1700 főt. Kíváncsiak a pontos számra, ezért felvették a hivatalos kapcsolatot a General Medical Councillal, a brit orvosi regisztrációs hatósággal. Hogy miért alapítottak társaságot? Úgy vélik, hogy közel kétezer embernek nagy szüksége van egy olyan szervezetre, amely Nagy-Britanniában és Magyarországon képviseli az érdekeit. Egyikük 2005-ben, egy rövid holland kitérő után jutottam el reumatológus feleségével és két lányával Angliába. A kint dolgozó magyar kollégákkal beszélgetve kiderült, hasonló sorssal és problémákkal szembesülnek ők is, kiderült, jelentős az érdeklődés, így 2015. június 6-án megalapították a Brit Magyar Orvosszövetséget (Hungarian Medical Association of the United Kingdom).

Sok hazatelepülő, aztán újra visszatérő kolléga tapasztalata ébresztette rá az alapítókat a hatékony kommunikáció szükségességére. Felismerték, hogy míg külföldön munkát vállalni meglepően egyszerű, a visszajövetel és újrakezdés nehézkes. A brit General Medical Council a magyar orvosok engedélyét két hét alatt adja meg. A magyar egészségügybe való visszatérés az adminisztratív korlátok miatt több hónapig tarthat. Állandó itthoni munkaerőhiányról hallanak, mégis nagyon kevés állásajánlat publikus a külföldön dolgozó magyar kollégáknak. Szemléletváltásra van szükség, mert nem érzik a magyar rendszerben a külföldi tapasztalatok befogadásának az igényét.
Úgy vélik, jó lenne, ha nem elvándorlásról, hanem külföldi munkavállalásról beszélnénk. Úgy vélik, a magyar orvos akkor is magyar orvos marad, ha általában manchesteri lakásában kel fel reggelenként. Tudását, kapcsolatrendszerét, készségeit a magyar egészségügy is kihasználhatná – ha például egyszerű és átlátható lenne a hazatelepülés szakmai útja. A szervezet éppen ezért a hazával való szakmai kapcsolattartást, a hazatalálást kívánja elősegíteni.

A szövetség alapítói szerint a kint élő magyar orvosok döntő többsége nem úgy indult neki az útnak, hogy évtizedeket akar kint tölteni Nagy-Britanniában. Nagyjából hasonló egyéni és családi sorsok, szakmai és családi problémák fedezhetőek fel a kint élő kollégáknál. A szövetségnek az a feladata, hogy segítsen tagjainak az orientációban, közös célok elérésében. A hazatelepülés nehézségei mellett talán az a legnagyobb probléma, hogy a kint dolgozó magyar orvosok nem ismerik egymást, pedig két magyar orvos egészen másképp tud kommunikálni, mint az angolok. Fontos a szellemi kapcsolatteremtés, a közös konzultációs lehetőség, a közös múlt és a közös szakmai kultúra. Ez a kapcsolati tőke óriási érték – és más forrásból nehezen pótolható.

Fontosnak tartják azt is, hogy kapcsolatot tartsanak az itthoni szervezetekkel, például a Magyar Orvosi Kamarával, illetve a kormányzati szervekkel, s hogy az itthoni hírek eljussanak a kint dolgozó magyar orvosokhoz, hogy minél pontosabban lássák, mi történik a magyar egészségügyben, és például haza tudjanak jönni szakmájuk éves kongresszusára. Annak is óriási értéke van, ha az Angliában dolgozó kollégák benne maradhatnak a vérkeringésben.

Tapasztalják, hogy nem mindenhol fogadja jóindulat a visszatérni szándékozó orvost, és amelyik szakmában kenyérharc tapasztalható, oda nehéz is visszatérni. Van, ahol az aktív karrierje vége felé közeledő osztályvezető úgy gondolkodik, nem biztos, hogy van értelme egy széles látókörű, nyelveket beszélő, az európai egészségügyi rendszert és a szakma legfrissebb fogásait ismerő kollégát potenciális konkurensnek felvenni. Természetesen vannak olyan intézmények, osztályok is, ahol mintaszerű a visszailleszkedés, teszik hozzá.