„Párhuzamos valóságok helyett inkább közös tereket szeretnénk építeni”

2025. április 9–11. között tartják a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) 38. Kongresszusát Mátraházán. Az idei esemény a szokásosnál is izgalmasabbnak ígérkezik: nemcsak a szakmai trendek és kihívások kerülnek terítékre, hanem a Kórházszövetség jövője, szerepe és pozíciója is fókuszba kerül. A részletekről Dr. Velkey György leköszönő elnököt kérdeztük.

Elnök úr, immár 38. alkalommal rendezik meg a kongresszust. Milyen üzenettel érkeznek idén a hazai egészségügy szereplőihez?

A kongresszus mindig is a közös gondolkodás fóruma volt – most talán még hangsúlyosabban, mint eddig bármikor. Egy ciklus végén, a vezetésváltás küszöbén természetes, hogy az ember egy pillanatra megáll, és visszatekint. De az idei év nemcsak a Szövetség vezetésében jelent váltást, hanem az egészségügy szerkezeti működésében, finanszírozásában és kommunikációjában is új kérdéseket vet fel. Azt szeretnénk megmutatni, hogy a Magyar Kórházszövetség nem csupán egy érdekképviseleti szervezet, hanem értékközösség is – olyan platform, amely képes összefogni különböző fenntartású, eltérő működésű, de azonos célért dolgozó kórházakat. Ez a kongresszus arról is szól, hogy mi a szerepe egy ilyen szervezetnek 2025-ben: hogyan tudunk egyszerre szakmai közösséget, társadalmi hangot és egyensúlyt kereső, párbeszédet ösztönző fórummá válni. Ebben látom a legfőbb üzenetet: a kórházak nem szigetek, hanem közösségi terek, ahol az ellátás minősége, emberi méltósága és szakmai megbízhatósága egymásra épül.

Az irány tehát az önreflexió és a párbeszéd. Merre tart a Kórházszövetség?

Ez egy sokrétű kérdés, és éppen ezért nagyon aktuális. Ma Magyarországon többféle fenntartású kórházi rendszer működik egymás mellett: állami fenntartású kórházak, amelyek az OKFŐ rendszerében helyezkednek el, alapítványi egyetemi klinikák, egyházi kórházak, valamint néhány nagyobb, független magánkórház. Ezen belül számos különbség van abban is, hogyan viszonyulnak a szakpolitikához, a finanszírozási rendszerhez, vagy épp az emberi erőforrás-gazdálkodáshoz. A Kórházszövetség egyik legfontosabb feladata az, hogy ebben a fragmentált térben képes legyen informális és formális hidakat építeni – értelmezni a különbségeket, képviselni a közös érdekeket, és lehetőséget biztosítani a közös nyelv kialakítására. Fontos, hogy el tudjuk juttatni a kórházi világ gondolatait a döntéshozókhoz, és közben képes hiteles képet is fessünk a társadalom felé a kórházak valódi helyzetéről. Szerintem ez ma különösen fontos. Nem elég a rendszer működtetése: érteni is kell hozzá, el kell tudni magyarázni, és fel kell tudni mutatni azokat a pontokat, ahol fejlődni lehet. A Kórházszövetség jövője ebben rejlik.

A Kongresszus több előadásában megjelenik a rendszerfejlesztés. Mi lehet a közös ezekben az előadásokban?

Ez talán az egyik legnehezebb, ugyanakkor legfontosabb kérdés. Mert a rendszerfejlesztés ma már nem lehet pusztán jogszabályi vagy szervezeti módosítás. Olyan mélyebb kérdésekben kell gondolkodnunk, mint: Mi a helye a kórháznak az ellátási láncban? Hogyan lehet összehangolni a közfinanszírozott és a magánellátás struktúráit? Milyen modell alapján érdemes a jövőben működtetni a kórházi humánerőforrást? És – talán mindenekelőtt – hogyan lehet úgy alakítani a finanszírozást, hogy az a valós betegutakhoz, valós szükségletekhez igazodjon? A kongresszuson külön szekcióban foglalkozunk ezekkel. A NEAK mellett a KEF és független szakértők is elmondják az álláspontjukat. Az utolsó napon államtitkári és akár miniszteri részvétel is várható – első kézből hallgathatjuk meg az aktuális egészségpolitikai szándékokat. Ez lehetőséget ad arra, hogy valóban irányokat lássunk, ne csak tüneti kezeléseket.

A kórházi kultúra, közösségépítés és díjak is külön hangsúlyt kaptak az elmúlt években. Miért éppen ezekre fektettek ekkora energiát?

Mert egy egészségügyi rendszer nemcsak protokollokból és költségvetési sorokból áll. Hanem emberekből – orvosokból, ápolókból, betegek közötti kapcsolatból. Mi nagyon fontosnak tartjuk, hogy ez a kórházi kultúra ne vesszen el a napi operatív terhek alatt. Ezért hoztunk létre díjrendszereket: a családbarát kórházi díjat, az egészségfejlesztésért és a környezettudatos működésért járó elismerést. Ezekkel azt is üzenjük: számít, milyen légkörben dolgozunk. Számít, hogyan bánunk egymással. És számít, hogyan tekint a kórház saját környezetére, a betegeire, a dolgozóira, vagy akár a fenntartóira. Emellett ezek a díjak közösséget is teremtenek. A díjazottak példát mutatnak, egymás tapasztalataiból tanulhatunk. Ez egy lassú, de mély kulturális változást tud elindítani.

És közben megkerülhetetlen téma a magánegészségügy is. Hogyan viszonyul ehhez a Kórházszövetség?

A magánegészségügy térnyerése nemcsak gazdasági kérdés, hanem rendszerelméleti is. Hiszen a betegek valós igényei, az elérhetőség, az időfaktor mind-mind ott vannak a választás mögött. A Kórházszövetség éppen ezért nem elutasítja, hanem megérteni szeretné a magánszektor logikáját – és közben keresi a kapcsolódási pontokat. Mi párhuzamos valóságok helyett inkább közös tereket szeretnénk építeni. Ezt szolgálja, hogy több közös díjat is alapítottunk civil és magánszereplőkkel, hogy együtt jelenünk meg szakmai rendezvényeken, és hogy elindultak a formális egyeztetések is bizonyos területeken.

A határon túli magyar kórházak említése gyakran előkerül Önnél. Miért ilyen fontos ez a kapcsolat?

Mert a határon túli magyar kórházak nem vendégeink, hanem partnereink. Azonos nyelven, hasonló problémák között dolgoznak, gyakran hasonló finanszírozási és társadalmi kihívásokkal szembesülnek. Egy olyan Kárpát-medencei együttműködés, amely figyel a szakmai tapasztalatcserére, a közös projektekre, a kulturális kapcsolódásra, sokkal többet jelent annál, mint amit papírra lehet vetni. A Kórházszövetség évek óta építi ezeket a kapcsolatokat – akár személyes szálakon, akár közös rendezvényeken, díjátadásokon keresztül. Ez nem nosztalgia, hanem egy nagyon is racionális és jövőbe mutató partnerség.

Több szekcióban is szó lesz a kórházak jövőjéről. Hogyan látja az intézmények szerepét és mozgásterét a következő évek egészségügyi rendszerében?

A kórházak jövője ma talán minden korábbinál összetettebb kérdés, mert nem csupán arról van szó, hogy merre fejlődnek technológiában vagy szakmai struktúrában, hanem arról is, hogyan tudnak egy gazdaságilag és társadalmilag rendkívül instabil időszakban stabil és kiszámítható pontjai maradni az ellátórendszernek. Az elmúlt évek – a világjárvány, az energiaválság, a háború, az infláció és az ezekből adódó költségvetési szűkülések – mély nyomot hagytak a kórházi rendszerben. A legtöbb intézmény napi szinten küzdött a működőképesség fenntartásáért, és sok esetben a stratégiai gondolkodást felülírta a túlélés logikája. Most viszont elérkezett az a pont, amikor konszolidáltabb, átláthatóbb, kiszámíthatóbb működési környezetre van szükség – és ebben minden kórházi szereplő egyetért. Ez nem pusztán pénzkérdés, de kétségtelen, hogy a rendelkezésre álló források feloldása – mint például a költségvetésben szereplő, de eddig ki nem osztott 150 milliárd forint sorsa – döntő jelentőségű lehet. Emellett égető szükség van arra is, hogy világosabb képet kapjunk arról, milyen intézményi struktúrában, milyen finanszírozási keretek között működik tovább az egészségügyi ellátás. Azt gondolom, hogy a következő év nem a nagy szerkezeti átalakítások ideje lesz – választási év előtt ez érthető is –, de abban bízom, hogy az emberi erőforrások megbecsülésében, különösen az ápolók esetében, továbbra is látunk majd előremutató lépéseket. A kórházak szerepe a jövőben nem kisebb, hanem éppen nagyobb lesz – csak másképp. A hagyományos intézményi falak mögötti ellátás mellett egyre inkább felértékelődik az együttműködés az alapellátással, a járóbeteg-szolgáltatókkal, a közösségi egészségfejlesztés szereplőivel. Erről szeretnénk sokat beszélni a kongresszuson is. Mert ahhoz, hogy ezt a jövőt építeni tudjuk, először közösen kell elképzelnünk. 

A Magyar Kórházszövetség 38. Kongresszusára még lehet jelentkezni, a kongresszus weboldalán: https://mkszkongresszus.hu/