„A regnáló politikától kell elvárni mindazt, amire a betegeknek és gyógyítóknak szüksége van” – dr. Szepesi András jegyzete.
Bevallom, incselkedett velem a kisördög. Ha a politika nem foglalkozik kedvemre való hatásossággal az egészségüggyel, akkor én miért foglalkozzak a politikával? De elég hamar rájöttem, hogy ez ostobaság. Nincs mese, mindenütt a regnáló politikától kell elvárni, kérni, kikövetelni mindazt, amire a betegeknek szükségük van, és mindazt, amire a gyógyítóknak szükségük van a munkájuk elvégzéséhez.
Ehhez egészségügyi tudás, rendszerismeret, jog, közgazdaság és sok egyéb kell, és mindezt érthetővé és hihetővé kell tenni a politikai döntéshozók számára. Ha ez így van, akkor viszont az egészségügyet képviselőknek, legalábbis alapszinten, meg kell ismerni a politika működését, szabályait, mozgatórúgóit, hogy az egészségügy fejlesztése, irányítása szakszerű és hatásos legyen.
A mögöttünk hagyott hét vegytisztán a politikáé volt. Két nagy eseményhalmaz köré tudom csoportostani a gondolataimat.
Elnökválasztás az Amerikai Egyesült Államokban
301:226. Tudják-e Kedves Olvasóim, mi ez az arány? Ez nem más, mint „az a statisztikai hibahatáron belüli jelentéktelen különbség”, Donald Trump és Kamala Harris elektorainak száma között, amelyik alapján „akár” Harris is megnyerhette volna az elnökválasztást. Persze hogy ironizálok, azaz hülyéskedek.
Mivel a médiumok és megmondóemberek többsége nyilván saját vágyait kifejezve (wishful thinking) Trump bukását vizionálta, alaposan becsapta a közönségét, de persze első helyen saját magát. Persze, „minden lehetséges Amerikában”, a sors forgandó, Trump támogatói rejtőzködtek, és ők csapták be a közvéleménykutatókat. „Hacsak így nem történt…”
Lehetséges, sőt biztos, hogy mivel a még idősebb és romló egészségi állapotú Joe Biden csak néhány hónapja mondott le az elnökjelöltségről, és Harris felkészülésére, kampányolására alig maradt idő. De inkább azt mondanám, hogy nem ismerjük Amerikát teljes mélységében. Én is sokat kritizálom az ottani egészségügyi rendszert, amelyik a szakma csúcsait jelenti, fantasztikusan innovatív, miközben a lakosság jelentő része nem fér hozzá. Vagy nem elegendő mértékben. Ez egy alapvető eltérés az európai értékektől, miközben kevés kivételtől eltekintve az is sokféle gonddal küszködik. De hogy büszkék vagyunk rá és fontosnak tartjuk azt az is jelezte, hogy Ursula von der Leyen asszony a záró sajtótájékoztatón is megemlítette.
A lényeg azonban ez: a következő években Donald Trump vezeti a világ legnagyobb gazdasági és katonai hatalmát. Számtalan üzleti, tudományos, kulturális kapcsolat mellett Európa és az USA együttes részvétele a NATO-ban egyfajta biztonsági garancia az érintett országoknak, de valamilyen mértékben az egész világnak.
Világunk valószínűleg változni fog, de hogy jobb vagy rosszabb lesz, azt jó lenne tudni. A két budapesti tanácskozás mindenesetre a jobbítás mellett voksolt.
Dupla csúcstalálkozó
Első körben, csütörtökön, gyakorlatilag minden európai állam képviselője beszélgetett a békéről, a biztonságról, az együttműködésről. A második kör csütörtök estétől péntek délutánig az Európai Unió vezetőinek informális találkozója volt. Mindenki eljött, akit meghívtak. „Szegény” Olaf Scholtz kétszer is, mert a német kormányválság miatt közben hazament néhány órára dolgozni. Hazai jósaink számottevő köre itt is tévedett. Semmi nyoma nem volt Magyarország vagy Orbán elszigetelődésének. Inkább az a jó meglepetés érte a megfigyelőket, hogy képesek a vezetők egymással békésen beszélni, együttműködni.
Érdekes helyszínt választottak: a Puskás Aréna egy részéből építettek minden igényt kielégítő provizóriumot. Ha valaki kicsit elgondolkodott, megértette: biztonsági okokból. Sokkal jobban védhető egy olyan épület, ami távol van a sűrű belvárostól, áttekinthető az infrastruktúrája, a kapcsolatrendszere és még a levegőből érkező támadásokat is könnyebb kivédeni. Mert az oroszok és a belaruszok nélküli (háborús szerepük miatt őket nem hívták meg) európai vezetők nem akármilyen „trófeát” jelentettek volna terroristáknak és egyéb rossz szándékú embereknek.
Az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozója
47 állam és kormányfő, 700 millió ember képviseletében. A legnagyobb politikai rendezvény Magyarország történetében. Két éve, Emmanuel Macron javaslatára jött létre, és most találkoztak ötödik alkalommal. A formalitásokat kerülő közös, kis csoportos és két oldalú megbeszélések jellemzik. A cél: egymás megismerése, a problémák azonosítása, megoldások keresése. Közben béke, egyetértés, amennyire ez lehetséges.
EU tagállamok kormányfőinek értekezlete
Ez is olyan informális és kötetlen, mint egy tudományos kongresszus és egy évfolyamtalálkozó keveréke. Mindenki udvarias volt. A korábbi vitákat néha jelezték, de most az együttműködésen, és nem a konfrontáción volt a hangsúly. Az egyetlen kicsi és rövid „dacreakció” Klaus Johannisé volt, aki sértésnek vette, hogy az érkező vezetők torlódása miatt 10-15 percet a kocsijával körözött a helyszín körül. Amikor végre kiszállt autójából, akkor 20-30 másodpercig durcásan a hátát mutatta a reá váró Orbán Viktornak, majd megfordult és kezet fogtak.
Ami igazi meglepetés, elfogadtak egy közös nyilatkozatot. Budapesti nyilatkozatnak nevezik, és ennek örülhetünk is. Béke, biztonság, versenyképes gazdaság annyira közös és egyetemes érdek, hogy minden résztvevő a nevét adta hozzá.
Civil ünnep
A politika ünnepe utáni „szürke hétköznapok” mindjárt egy ünneppel, Szent Márton napjával kezdődnek. Egy római légionárius gyermeke, Savaria (ma Szombathely) városkában született Krisztus után 316 vagy 317-ben. Felcseperedve katona lett ő is. Katonaként látott álom hatására vált hívővé. Annyira, hogy Tours városában püspökké választották. Márton el akart bújni a választói elől egy libaólba, de a ludak a gágogásukkal elárulták. Persze, azért püspök lett, sok jót cselekedett és a híre elterjedt az egész világon. Olyannyira, hogy Szent István, Szűz Mária mellett őt, a katona-szentet választotta Magyarország második védőszentjének. Amikor Géza király megalapította a magyarországi bencés rendet, székhelyül Győrszentmártont jelölte ki. Ahogy a közeli hegyen felépítették máig fejlődő monostorukat, a nagyobbacska domb a Szent Márton hegye nevet kapta.
Az már a népszokások kacskaringós történetébe bonyolódik, hogy az adventi 40 napos böjt előtti utolsó nap, amikor még lehet lakomázni, Márton napján van. Mivel november 11-e hétfőre esik, a lakoma igazából az előestéjén, vasárnap zajlik. Ha valaki nem akar szegény marani, annak kell ilyenkor libahúst fogyasztani.
Ha addig sikerült az első újbort előállítani, akkor azt, ha nem, akkor valamilyen közel álló borfajtát illik a libahúshoz és a párolt (pezsgős?) vörös káposztához inni. Na meg, a jóféle sült burgonyához, amitől kedves orvosaim meglehetősen tiltanak. S hogy ne tudjak „svarcban” krumplit tömni a gyomromba, a karomba rögzített vércukorszint mérő szenzor azonnal jelzi a csalást. Sajnos, nemcsak nálam, hanem orvosom telefonján vagy számítógépén is azonnal láthatóvá válik. Néhány „lebukás” után már egész szépen tartom a diétát. Közben azon morfondírozom, hogy egyre több élettani paraméterem válik láthatóvá bonyolult és drága laboratórium és műszeres vizsgálat nélkül.
Lassan elmondhatjuk, az új világ az egészségügyben is elkezdődött…
(A szerző korábbi írásai itt olvashatók)
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!