Papp Magor szerint az ezer főt meghaladó migráció teszi sürgetővé a döntéseket.
– Minden olyan rendelet, intézkedés, amely segíti az itthon elhelyezkedők lehetőségeit, azt támogatjuk, mert alkalmasak arra, hogy egy kicsit elviselhetőbbé tegye a feltételeket annak, aki az itthoni munkavállalás mellett dönt. Ám önmagában teljes mértékben alkalmatlan arra, hogy a migrációt befolyásolja, itthon tartsa a fiatal orvosokat.
– Mi fáj a legjobban? Tudjuk, a fizetés, de még milyen gondjaik vannak?
– Az alacsony bérek miatt a pályakezdők nem tudnak megélni a fizetésükből, ezen túl sokan a munkakörülményeket, a nagy túlterheltséget – értem ez alatt a magas a ledolgozott óraszámot a túlórák, ügyeletek miatt –, valamint a sok adminisztrációt nevezik meg. Zavarosak a viszonyrendszerek, a meglévő jogszabályok betartásával gondok vannak. Az ellátórendszer azonban már nem is működne, ha betartanák a jogszabályokat. Csak azért mennek a dolgok, mert mindenki szemet huny a szabálytalanságok fölött, ilyen például, hogy az ügyelet után a reggeli hazamenetelre gyakran nincs lehetőség.
– Mi az, amiért elviselhető, esetleg jó?
– A meghirdetett támogató programnak nyilván van hangulatjavító hatása, és hosszabb távon egyéb intézkedésekkel párosítva hasznos lehet. Ám tudni kell, hogy legtöbben érzelmi okokból maradnak itthon, a család, a barátok vagy a lokálpatriotizmus miatt. Néha azért hallani olyanról is, hogy egy mester vagy oktató karizmatikus hatása a megtartó erő. Ezek azonban nem rendszerszintű megoldások, eredményességük nagyban függ az egyén küszöbértékétől vagy akár szerencséjétől.
– Megoldás? Nyilván a pénz… és még mi lenne?
– Az ellátórendszer működőképességének alapja, hogy az orvosok, szakdolgozók meg tudjanak élni a fizetésükből, tehát ehhez el kell érni a megfelelő bérküszöböt. A szakképzést illetően fontos, hogy rendszerszintű legyen a képzés, a tutorok, mentorok díjazását rendezzék, és cserében valóban legyen külön oktatásra idejük. Mindenképpen a megoldást szolgálná a jogszabályok betartása is.
– Kapnak kritikákat mindenfelől, lássunk néhányat közülük, kérem, kommentálja őket röviden! Ha a rezidensek a kreativitásuk egy részét a helyzet megoldására fordítanák, már akkor megoldás is születhetne…
– Az államtitkár felvetésére elmondanám, hogy az elmúlt években valamennyi szakmai anyagot elkészítettük az ellátórendszer jobbá tételével, a fiatal orvosok itthon tartásával, a képzés minőségének javításával kapcsolatosan. Amikor fogadókészséget találtunk, akkor letettük az asztalra ezeket a dokumentumokat. Minden megoldást kereső egyeztetésen részt veszünk. Tehát szerintem minden tőlünk telhetőt megteszünk. Ugyanakkor látni kell, hogy nemcsak a rezidensek, hanem a szakorvosok türelme is véges. Az ezer főt meghaladó migráció teszi sürgetővé a döntések megszületését. Ilyen szempontból a felmondólevelünk ügyvédi letétbe helyezése is a problémára akarja ráirányítani a figyelmet. Egy kicsit előre hozzuk azokat a folyamatokat, amelyek spontán is nagy valószínűséggel bekövetkeznének. Orvosként ez a dolgunk: ha látunk egy betegséget, arra megpróbálunk terápiát is adni.
– Volt olyan megjegyzés is, hogy képzeljék magukat a döntéshozók nehéz helyzetébe, a rezidensek vajon mit tennének?
– Tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz helyzetben vannak a döntéshozók, ugyanakkor az ő feladatuk, hogy megoldást és forrást találjanak a helyzet rendezésére. Mindenki látja, hogy beavatkozás nélkül össze fog dőlni az ellátórendszer, ebben szinte nincs is vita a szakmai szereplők között, legfeljebb a bekövetkezés időpontjában vannak eltérések.
– Mekkora forrás kellene?
– A migráció megállításához azonnali százmilliárd forint forrásbevonásra van szükség tűzoltás jelleggel, de ennél nyilván több kell a teljes ágazati bérrendezéshez és a működés fenntartásához. Összességében a tisztességes bérezés a GDP alig két százalékát tenné ki. Ez kulcskérdés. Ha ugyanis nem lesz humánerőforrás, vajmi keveset jelenthet, hogy lesznek jól felszerelt intézmények.
– Térjünk még vissza egy mondat erejéig a kritikákhoz: egy orvos végzettségű képviselő azt mondta, hogy bezzeg ők, mármint az elődök, ha kellett, akkor vagont raktak…
– Az orvostanhallgatók nagy többsége a rengeteg tanulás mellett dolgozik is, hogy el tudja végezni az egyetemet. Saját zsebből ugyanis a minimális költségekre, mint például könyvvásárlás, bérlet, legolcsóbb kollégiumi elhelyezés, legalább hárommillió forintra van szüksége egy diáknak. Azt nem tudom, hogy ki milyen munkát végez, de ahogy régen, úgy most is nehéz helyzetben vannak a medikusok, ebben nincs különbség. Talán abban van eltérés, hogy sokkal nagyobb terhelést kapnak, hiszen azt az ellátórendszert, amit régen közel 35 ezer orvos működtetett, azt most 28 ezer orvos tartja fenn, miközben az idősek aránya megnőtt. Nagyobbak az elvárások is, a diagnosztikai eljárások egyre nagyobb munka- és adminisztrációs igénnyel járnak. Látjuk, hogy a tapasztalt kollégák sokat dolgoztak, ügyeltek, viszont a mostani generáció nem szeretné egy lapra feltenni az életét, hogy a nap 24 órája csak munkával teljen. Szeretnének regenerálódni, mert látják a tapasztalt kollégák kiégését, amit el akarnak kerülni.
– Hallják a polgármesterek üzenetét, vannak üzenetek?
– Jutnak el hozzánk nagyvárosokból megkeresések, szolgálati lakással, többletjuttatásokkal várják a rezidenseket, de ezek egyelőre helyi kezdeményezések, nem rendszerszintűek. Az itthon maradó végzősök lakóhelyükön, egyetemi képzőhelyükön, vagy a fővárosban helyezkednének el, de 100-200 kilométerrel nem költöznének arrébb százezer forintos fizetésért. Nyilván forrás megtakarítást jelent a szolgálati lakás, de nem kompenzálja az alacsony bért. A szakorvosoknál látható, hogy az orvoshiány piaci alapúvá tette a bérezést sok helyen: jelentős számban dolgoznak kórházakban vállalkozó orvosok többszörös órabérért. És már Budapesten is kezdenek ezek a piaci körülmények kialakulni, mert már itt is hiány van.
– A szakmai kollégium elnökének javaslatához, a kompetenciák meghatározásához mit szólnak?
– Fontosnak tartjuk, hogy a kompetenciák világosan le legyenek fektetve, például azért, hogy a medikusokat is jobban be lehessen vonni az ellátásba. A kompetenciák meghatározására nagyon régóta vannak különböző egyeztetéseket, de érdemi döntések nem születtek. Az egyik sarkalatos pont lenne, ha az orvosi diploma feljogosítana háziorvosi ügyeletben való önálló részvételre. Ez ugyanis összhangban lenne a valósággal, hiszen nagyon sokan kezdő orvosként másodállásban háziorvosi ügyeletben dolgoznak. Jól lefedné a manuális és szakmai sürgősségi ismeretanyagokat, amelyek elvárhatóak az ügyeleti munkában.
– Megosztják az orvostársadalmat is: van, aki szimpatizál, hogy végre valaki tenni akar és mer, míg mások kritizálnak, mondván, nagyobb a hangjuk, mint az erejük…
– Háromezer főnél nagyobb a tagságunk, de sokkal aktívabb csoportot képezünk, mint tapasztalt kollégáink, akik kevésbé hallatják hangjukat. Az egészségügyi rendszer amortizálódása a mi bőrünkre megy, a mi későbbi munkahelyünket, életkörülményünket érinti leginkább. Tehát kifejezetten motiváltak vagyunk abban, hogy változást érjünk el. Felvállaltuk a vezető szerepet a megmozdulásunkkal, és sokan fel fogunk állni, ha nem fog érdemi változás történni. Nekünk nincs vesztenivalónk.
– Titkos a szervezkedés, nem tudni, hányan vannak, tényleg hathatósan tudnak-e fellépni, így sok a kételkedő…
– Sokan faggatnak a belépők, csatlakozók számáról. Mindent a maga idejében nyilvánosságra fogunk hozni. Egyáltalán nem aggódom amiatt, hogy ne képviselne megfelelő súlyt az akciónk. Mindenkinek van ideje bőven átgondolni, csatlakozni akar-e, így ez a létszám csak nőni fog. Érdemes mindenkinek vigyázó szemét Prágára vetni, és megnézni, hogy mekkora létszámmal milyen eredményeket értek el. Maximálisan optimista vagyok.
– Mire számít, mi történhet év végéig?
– Bízom benne, hogy a döntéshozók kellő felelősséggel fogják kezelni ezt a megmozdulást. Látok erre jeleket, ugyanakkor azt nem látom még, hogy mindez kellő forrással, kellő sebességgel történne. Ez azért nagyon fontos, mert a 2011-ben végzők közül nagyon sokan az elkövetkező egy-két hónapban fogják eldönteni, hogy Magyarországon maradnak-e. A végzősök közül négyszázan nem fognak belépni a szakképzésbe, feléjük kellene nagyon gyorsan nyitni, nekik kellene nagyon gyorsan üzenni, hogy ne veszítsük el őket a magyar ellátórendszer számára. Aki figyeli a tendenciákat, az világosan látja, mi várható, és a kormányzatnak a nyilatkozatokon túl érdemben is be kell avatkoznia a rendszerbe a betegellátás érdekében.
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!