Szőnyegbombázás vagy életmentő segítségnyújtás?

Pontosan 70 éve, 1948 nyarán kezdődött az elmúlt évszázad legnagyobb, legkülönösebb humanitárius akciója, a berlini légihíd. A szovjet hadsereg által körülvett metropolisz nyugati szektorát elvágták a szárazföldi és vízi összeköttetésektől, hogy az ott élő embereket kiéheztetve megpróbálják hatalmuk alatt egyesíteni a várost. Az egykori szövetségeseket ekkor már elválasztotta egymástól a „hidegháború” őrülete. És akkor csoda történt: a korábbi szőnyegbombázásokat kísérő szállító és deszant repülőgépekből elképesztő hatékonyságú légihidat szerveztek, és a percenként leszálló katonai gépek élelemmel, fűtőanyaggal, ruházattal látták el a nyomorgó lakosságot. Jutott a gyerekeknek csokoládé, és a németek imádott, évekig nélkülözött karácsonyi kalácsába (Weihnachtsstollen) mazsola is. El is nevezték a repülőket mazsolabombázónak (Rosinenbomber).

Ugyan miért indítok ezzel a ma már megható, édesbús történettel? Mert csodálatos példája volt annak, hogy bizonyos, akár fenyegető eszközök más helyzetben és szempontból akár hasznosak, életmentőek, fontos segítők lehetnek. 

Bevezetés

Korábbi írásaimban tárgyaltam az ÁSZ-elnök bejelentéseit, annak furcsaságait, ellentmondásait. A héten folytatódott az „előadás”, de már más előadókkal, más, sokkal szakszerűbb hangnemben. De azért itt sem minden „gömbölyű”, elvarratlan szálak vannak a sajtótájékoztató és az Állami Számvevőszék honlapján olvasható vizsgálati jegyzőkönyvek  között. 

Mezokrízis

Ha valaki a magyar egészségügy dolgaival érdemben szeretne foglalkozni, azon valamit jobbítani, azt nem teheti meg a regnáló kormánnyal szemben. Ez a választóvonal a(z ellenzéki) politikai nyilatkozatok és a szakértői észrevételek, javaslatok között. Aki ezt nem érti, az itt hagyja abba az olvasást. (Trollok és bloggerek kíméljenek.) Én szeretek a szakmai alapokon maradni. 

Tárgyalás

Olvasom az ÁSZ honlapján a sajtónyilatkozatot és az öt vizsgálati jelentést. Azért ez így már szakszerűbb. A gazdálkodás adminisztrációját, jogszerűségét, szabályszerűségét vizsgálták. Ezt is írták le. És ebben nincs sok kétségem, hogy a jelenségek szintjén az igazat írták. De itt válik el a nyilatkozat és a jegyzőkönyv egymástól. A nyilatkozat a menedzsmenteket marasztalja el minden hibáért. A jegyzőkönyv viszont udvarias korrektséggel leírja a „középirányító szerv” (ÁEEK, leánykori nevén GYEMSZI) felelősségét, ugyanakkor elismeréssel szól a felügyelő kormányszerv, azaz az EMMI hibátlan működéséről. Ha nem nézzük az összefüggéseket, akkor ez akár így is lehet.

De azért itt kérdések merülnek fel: az öt kórháznál egyaránt feltárt rendszerszerű hiányosságok és hibák, ugye, nem a helyi menedzsmentek kizárólagos és személyi felelősségére vezethetők vissza? Ugye, még egy pályakezdő ellenőr se gondolja, hogy például a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház vezetői fogják kezdeményezni ezen hibák ellen a másik öt (vagy 105) intézménnyel egyeztetett szabályok (pl. számlarend, közbeszerzési gyakorlati útmutató stb.) létrehozását, egyeztetését. Azért emelem ki ezt az intézményt név szerint, mert a menedzsment minden tagját ismerem: tanítottam őket az elmúlt években a Debreceni Egyetemen. Kiemelkedően jól képzett, elkötelezett szakemberek, akik a román határ közelében élő, meglehetősen szegény lakosságnak igyekeznek nagyon jó ellátást nyújtani a hatalmas debreceni klinikai-kórházi rendszerrel példásan együttműködve.

Hogy ne kelljen sokat dekódolni véleményemet: egyetértek a GYEMSZI-ÁEEK „középirányítói” felelősségével. És megkerülhetetlen, hogy a „középirányító” kizárólagos főnöke ne vizsgálná meg a saját (történelmi, 2 minisztert és 3 államtitkárt érintő) felelősségét. Persze, ezt leírni egy országgyűlési ellenőrzési szerv hivatalnokának akkor is nehezére esik, ha éppen azért nem a kormány hivatalát képviselik, hogy szakmai (és nem politikai) értelemben akár egyes minisztériumok működésére is tehessenek észrevételt. Egyébként, az ellenőrök becsületére legyen mondva, messze elkerülik azt a csapdát, hogy a gyógyítás színvonalára, szakszerűségére, minőségére is észrevételt tegyenek… 

Befejezés

Lehet, hogy az Állami Számvevőszék egy kicsit előre szaladt. Lehet, hogy elnökét elragadta saját kognitív disszonanciájának téves sugallata. (Tudniillik, úgy vádolta meg a menedzsmenteket, hogy nem vizsgálta meg a szolgálati összefüggéseket, a szabályrendszer állapotát és a szakminisztérium és államtitkárságok felelősségét. Ez vidámabb országban hatalmas kacagást idézett volna elő.) De a lényeg: egy ekkora és ilyen bonyolultságú intézményrendszer nem működhet sokirányú, külső (és belső) ellenőrzési rendszer nélkül.

Az egészségügyi államtitkárság a napokban kiküldte a költségvetési felügyelőket. Az ÁSZ további vizsgálatokat tervez. Az ÁNTSZ újra önálló lesz, és korszerűsíti a szervezetét. A népegészségügyi szempontból fontos országos intézeteket reorganizálják. A szakmai kollégiumi rendszer újraindításra vár. Ez így együtt már alkalmas korszerű szabályok kialakítására, szakmai, adminisztratív és gazdasági szempontok szerinti ellenőrzésére és a szükséges korrekciók rendszeres megvalósítására.

Most van az a pillanat, amikor jó esélyt látok, egy népegészségügyi szakmai alapra épülő transzparens, ellenőrzött gyógyító ellátó rendszer újraépítésére. Az alapok és a kapacitások többnyire még megvannak. A bér, jövedelmi és érdekeltségi viszonyokon sürgősen és drasztikusan javítani kell, ha meg akarjuk őrizni (és hazahozni) a vergődő szakembergárdánkat. Újra kell indítani és támogatni kell számos orvosi iskolát és szakember képző munkahelyet. Az épített környezet, az intézmények vidéken megújultak és a fővárosban is elindultak a korszerűsítési folyamatok. Sok kérdés van még nyitva, de az út jónak látszik. 

És akkor a számvevők éles, harci fegyvere is értékes segítővé válhat. Már csak az a kérdés, hogy ezt hozza a jövőnk, vagy én is megküzdhetek a kognitív disszonanciámmal?