VÉGRE!

Nem hiszem, hogy tévednék, de a pénteki nap legfontosabb híre, hogy délután 15 órától tűzszünet van Gázában, és az izraeli túszok első csoportja elindult, talán már oda is ért Egyiptomba. A szembe haladó úton hatalmas élelmiszer- és gyógyszersegély indult a szűkölködők megsegítésére.

Korunk két rettenetes háborújából legalább az egyikben történik valami az ártatlan emberekért. A másik egyelőre  folyik, változatlan hevességgel, kegyetlenséggel, és nem tudjuk mikor lesz vége.

Gondok között

Azért azt nem gondoltam, hogy számtalan embertársammal együtt pont akkor kell csalódnom egyes politikai-gazdasági erők igazságos, tehát tisztességes és emberséges attitűdjében, de ezen túl valóságos cselekedeteiben, amikor az emberiségnek igencsak sok gondja van itt ezen a gyönyörű bolygón. Az emberiségnek, amelyik tetszik, nem tetszik, mégiscsak egy egységes faj (hogy ilyen elavult biológiai kategóriát emlegessek), és „oly sok viszály után” az lehetne gondolni, hogy végre a közös dolgaink megoldásával kezdenek foglalkozni. Mert ilyen van bőven.

Szegénység, tudatlanság, táplálékhiány, ezerfajta olyan nyomorúság, ami a bolygónk mai kapacitásaival és az emberiség mai technológiai fejlettségével orvosolható. Legalábbis óriási mértékben. Az már nehezebb kérdés, hogy hogyan pazaroljuk az erőforrásainkat és hogyan romboljuk, szennyezzük a környezetünket.

Ezzel átevezünk olyan területekre, mint például a globális felmelegedés mindenkit veszélyeztető folyamata. 2023 esztendője, különösen a nyár, furcsa, fenyegető jeleket küldött. Hőmérsékleti rekordok, olvadó gleccserek, árvizek, aszálykárok. A következő kör az élővilág fenyegetései, elsősorban a járványok. A természet támad ránk, vagy ebben is hibásak vagyunk? Vagy csak osztozunk a felelősségben?

De ki kell tekintenünk a bolygónk törékeny légkörén túlra is. A tudósok egyre többet emlegetik azokat a lehetséges katasztrófákat, vagy veszélyes változásokat, amelyek a Naprendszert érhetik. És mivel ez csak egy kis része az Univerzumnak… tovább is van, mondjam még?

Tudom, tudom, mert tanultam, hogy a háború a politika folytatása, más eszközökkel (Clausewitz). De hogy ez a mondás a XXI. században még nem tekinthető elavultnak, az igazi botrány.

Lassan 8 milliárd embernek a közös érdeke a békés élet, viszonylag jó minőségben. Micsoda elátkozott politikai, gazdasági, üzleti érdekek akadályozzák, hogy olyan folyamatok induljanak, amelyek valóban az emberiség érdekeit szolgálják?

Kedves Olvasóim! Könyörgöm, ne tegyenek rám semmilyen ideológiai pecsétet. Most nem a régi világmegváltó ideológiák mentén gondolkodom, csak megpróbálom egyszerű szavakkal kifejezni szerintem a legtöbb ember gondolatát, érzelmeit, szándékát, aki a földgolyó mai lakója. Mi akadályozza meg, hogy ez elkezdjen érvényesülni?

Addig is, amíg a világ megváltja önmagát, söpörjünk a saját portáink előtt.

Várakozások

Sok kis történésből áll össze a mögöttünk maradozó hét a magyar egészségügyben. Végre talán elkezdődik a saját magunkhoz képest rekordnak számító adóssághegy lebontása. Egyelőre számos vélemény szerint alultervezett összeggel, aminek több fenyegető következményét lehet megjósolni. Az intézmények jó része számára marad a szűkösség, a filléres gondok világa, amelyik sajnos számos ponton áttevődik a betegekre, pedig őket kellene legjobban védeni ezektől a hatásoktól.

Az egészségügyi reformfolyamat újabb lépcsője kezd kibontakozni: a háziorvosi körzetek átszabása, a valóságos problémákhoz igazítása. Szerencsére, itt viszonylag távoli a határidő, és a rendszer felmérésével, az okok feltárásával kezdődik. Mivel a rendszer keretei meglehetősen régen alakultak ki, sok évtizedes előzmények után 1992-ben történt az utolsó rendszerszerű beavatkozás, szerintem a vizsgálókra sok meglepetés vár. Ezek egy része olyan, amelyiket nem lehet összevonásokkal, a körzethatárok módosításával megoldani. A háttérben olyan súlyos területi elhelyezkedési, demográfiai, szociális és kulturális problémák húzódnak meg, hogy azok megoldásához igencsak komoly innovációra lesz szükség. Kap-e ehhez elegendő politikai, pénzügyi támogatást az OKFŐ erre rendelt egysége? Az alapkérdés világos: a lakosság számára biztosítani kell az alapellátáshoz való egységes, igazságos, méltányos hozzáférést.

Jó lenne tudni, mit gondol erről a BCG-tanulmány, aminek ugyan nem oldották fel a titkosságát, de állítólag nem is használják, mert jó részével nem ért egyet a kormány. Rendben van, fogadjuk el ezt az álláspontot, de akkor a magyar reformprogramról kellene többet kommunikálni. „Nem szül jó vért”, hogy az ágazat szinte minden pontján a szakemberek bizonytalanságban vannak. És ne csodálkozzon senki, ha keresik a kiutat, a biztonságot.

Az nem elég, ha a „hoteligazgató” kiáll a lépcsőre és azt mondja: „mindenki őrizze meg a nyugalmát, a helyzet urai vagyunk!” (Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben)! Jó tudni, hogy az ilyen mondat után szokott nyomban kitörni a pánik. Ez nálunk ritkán látványos, inkább csendes menekülés, egyéni kiútkeresés zajlik.

Távol álljon tőlem a riogatás, de azt látom, hogy a környező európai országokban nagy és növekvő szakemberhiány van. Nálunk az orvosi, és a lassan folytatódó egyéb béremelések az elvándorlási szándékot talán hűtötték. De nem állt le. És bármikor intenzív toborzásba kezdhetnek azok, ahol a hiány már nyomasztó, és több forrással rendelkeznek. Ne várjuk meg, hogy ez bekövetkezzen!

Magyar Orvosi Kamara

Ezért is fontos nekem, merre halad tovább a MOK. Négy évvel ezelőtt ígéretektől, nagy, emelkedett szavaktól és különös ellenpontként karaktergyilkos szövegektől volt hangos a médiumok többsége. Most, néhány gyönge utalás a korábbi ciklusokra, egy kevés szerecsenmosdatás, és nagy elhallgatások jellemezték a kampányt, ha egyáltalán ezt annak lehet nevezni. A „kihívó” alig látszott, a személyi állományában itt-ott korrigált régi csapat kicsit több támogatást kapott. Igazából arra leszek kíváncsi, ebből mit szűrnek le a küldöttek, és merre mozdítják az orvosok kamaráját. Megélik-e, hogy a nálunk uralkodóvá vált korai kapitalizmus kemény viszonyai között igazából két stratégiai feladatuk van:

1.) Gyógyítani és védeni a betegeket, és segíteni a lakosság egészségének megőrzését, fejlesztését.

2.) Fenntartani ilyen viszonyok között az orvosok és segítőik egzisztenciáját, hogy képesek legyenek feladatuk, azaz küldetésük ellátására.

De ezeket nem tehetik pártpolitikai köntösökben, ide-oda csapódva a többpártrendszer harcoló alakulatai között. Mivel korunk társadalmának irányítására és vezetésére nincs más eszköz kitalálva, mint a politikai hatalom megszerzése a tömegdemokrácia lehetőségeivel, ki kell dolgozniuk a saját stratégiájukat, hogyan lehet ilyen viszonyok között tartósan, egyenletesen és hatásosan működni.

El kell oda jutni, hogy a küzdő felek belássák, az egészségügyi ellátás, a közösségi egészségügyi rendszer működése a többpárti demokrácia fenntartásához is szükséges, ezért támogatni és nem elfoglalni kell az orvosok kamaráját. Az elmúlt évszázadokban a háborúkat irányító politikusok ezt belátták, és például a Genfi Egyezmények ezért védték és védik a háborús egészségügyi ellátókat. Az korunk tragédiája, hogy a napjaink „piszkos háborúi” erről többé-kevésbé megfeledkeznek. A katasztrofális következmények a modern médiumok közvetítésével láthatóvá válnak.

November végén járunk

Szent András hava, őszutó hava, enyészet hava. A természet már a közelítő tél leheletét érzi, de a néha még felszikrázó napsugár szépen próbál küzdeni. Többnyire az utolsó vasárnap már az Advent kezdődik. De mint a „mozgó ünnepeknél” lehetséges, most csak december 3-án gyújthatjuk meg az első gyertyát, adventus Domini, az Úr érkezését várva. Így Karácsony délelőttjén, december 24-én zárul az Advent, és este már a Megváltó megérkezését ünneplik a hívek.

De azért egy poént most se hagyhatok ki. Kár hogy nem tudok a Weborvos felületén találós kérdést föltenni, és a nyerteseknek díjat kiosztani.

A tegnapi, november 24. pénteki nap kapcsán a kérdésem a következő: milyen világnap volt?

Kitalálták? Nem? Hát én is dobtam egy „hátast”: a „Nemzetközi Ne Vásárolj Semmit” világnapja! Ugyan, kik találnak ki ilyesmit? De jellemző, hogy a médiumaink ezt egyáltalán nem terjesztették, mert féltek a népharagtól.

Advent még egy hét távolságban van.

Várakozásra pedig van okunk bőven.

Lesz e béke a tűzszünetből?

Lesz e valaha béke Ukrajnában?

Lesz e megnyugtató fejlődés a magyar egészségügyben, hogy a lakosság és az ellátók bizalma helyreálljon?

Lesz -e olyan orvosi kamaránk, akinek ez a fejlődés és a közbizalom megerősítése az érdeke?

Sokadszor írom a jegyzetem végére, reménykedve:

REMÉNYKEDJÜNK, de tegyünk is érte!

 

(Nyitókép: George Frederic Watts (1817-1904): Remény. 1897. Olaj vásznon. 142,2x111,8 cm. Tate Britain, London.)